Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában II. A gömöri tornallyai Tornallyay család története, 19-20. századi élet-és lakáskörülményei

cionalizálására. Ismereteink szerint felesége sem volt olyan agilis, kezdeményező egyéniség, mint anyja és nagyanyja. Az ebédlőgarnitúra már a városi polgárság/középosztály két háború közötti hivatalnokértelmiségi rétegcsoportjának sajátos-tipikus lakáskultúrájához konkrét adalék,

166 igazolva a tárgyak egyéni történetének/sorsának fontosságát is a tárgyvándorlás-tulajdonosváltás sajátosságai révén. Ugyanakkor különös, kísérletező nosztalgiázás is Tornallyay (III.) Zoltán részéről (ha eltekintünk attól, hogy a bútorok „kapóra jöttek") egy olyan bútoregyüttes megvétele, amely éppen a kúriájukban nem képviselt bútorkorszak- és stílusirányzat terméke. Jól igazolja ez a bútorvásárlás a pillanatnyi életforma és a mindenkori örökölt, vállalt tudatforma között feszülő ellentéteket, a megmutatható - tárgyiasult - és a láttatni akart identitáskép közötti eltérést. Összegzés Egyedi és tipikus A történeti források s szakirodalom, a rétegjellemzően fennmaradt házi levéltár,

167 Tornallyay (II.) Zoltán följegyzései, a családi fotók és alaprajzok, valamint a Tornallyayak és a település kutatását az utóbbi években megkezdő B. Kovács István, Gaál Imre, Galo Vilmos, Pusko Gábor jóvoltából, s nem utolsó sorban Tornallyay (III.) Zoltán tevőleges segítségével tárhattam fel ennek a nagymúltú felvidéki köznemesi családnak az életét. Szerencsés adottság, hogy a származás- élettörténet- és életmódkutatás összekapcsolásával a jelenből kiemelt tárgyak révén a mából kiindulva egy olyan családra és tárgyi környezetére irányulhatott a figyelem, amelynek teljes időkeretben vizsgált élete módot adott egy mára már letűnt, ám a történelmi magyar társadalomszerkezetben annál fontosabb, sajátosabb rétegcsoportnak a jellemzésére, emlékezetének felelevenítésére. A Forgón Mihály kötetének hasonmás kiadásához írt tanulmányában Csenthe Miklós is méltatlanul mellőzőttnek tartja a nemességet, a történeti középosztályt: „...az elmúlt évszázadokban oly sok neves férfiút adtak közéleti, művelődési, egyházi és katonai pályákon. Emlékükkel az idő és a kor mostohán bánt... Pedig omladozó, vagy éppen leromlott kúriáik, udvarházaik a nemzeti lét és kultúra bölcsői, meleg fészkei voltak. Pusztulásukkal nemzeti múltunk gerincéből, lényegéből veszítettünk el sokmindent - visszavonhatatlanul."

168 A visszavonhatatlanságra bizonyíték a ma élő Tomallyay-leszármazottak

169 módosult-átszerveződött élete is. Bár ők még kísérleteznek identitásuk megőrzésével/átmentésével, s megvan az igényük a túlélésre. Mindig is jellemző Tornallyay-tulajdonság volt a megkapaszkodás a folytonosság fenntartása érdekében. Hihetetlenül erős volt teljes történetük során az egész nemzetségben az élni akarás; még legválságosabb időszakaikban is akadt olyan életrevaló családtag, aki megmentette az ősi birtokot, továbbörökítette a családot. Úgy tűnik, így van ez ma is. 166 Ennek a rétegnek és korszaknak a társadalomtörténeti szempontú elemzésével már én magam is több városi polgári hagyaték tárgyelemzése során foglalkoztam, ezért erre itt nem térek ki. (Lásd pl. a Tárgyak nyomában I. részének bibliográfiáját.) 167 Forgón Mihály még így írhatta: „Mohácsi vész előtti oklevelekel tartalmaznak még a gömöri levelesládák közül [többek között] a ... Tornallyay ... családokéi." FORGÓN M. (1907) 2001. 19. p. - Bárok így is szerencsések, mert a kutatást 1941-től megkezdő IIa Bálint és Czobor Alfréd által kijegyzetelt, lemásolt, lefotózott, ill. levéltárnak átadott oklevél-anyag legalább ilyen formában megőrződhetett, ha már a családnál maradt iratanyag károsodást is szenvedett a II. világháború alatt. (Lásd ehhez GAÁL I. 1999. 5 és 7. p. is.) 168 Csenthe Miklós: Mihályfalusi Forgón Mihály és a gömöri helytörténet című tanulmánya Forgón Mihály könyvének reprint-kiadásából. 2001. 722. p. 169 A régi gömöri családok közül nagyon soknak magva szakadt; a 20. század elején még meglévő 47 tősgyökeres gömöri család egyike volt a Tornallyay. FORGÓN M. (1907) 2001. 12. p.