Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában II. A gömöri tornallyai Tornallyay család története, 19-20. századi élet-és lakáskörülményei

mes Blaskovichok történetét, kúriájuk berendezését feldolgozó kötet bevezető részében Gedai István a következőképpen jellemzi - igen találóan - ezt a sajátos magyar társadalmi réteget, a hajdani világi uralkodó osztályt, a későbbi középnemcsséget alkotó birtokosokat, a „nemzetgerinc" köznemességet: a Blaskovichok, a Tornallyayak stb., „részei voltak annak az ezeréves országmeg- és országfenntartó társadalomnak, a köznemességnek, akik csendes munkával viselték el az országot ért csapásokat, és tettek a csapások okozta fájdalmak enyhítéséért, konok kitartással kényszerítették ki a földből a megélhetést. Nem lakhelyük volt, hanem hazájuk és hitük a hazában. Tartásuk volt. Nem alázkodtak meg a főhatalmasságok előtt, de nem alázták meg a szegényt, a jobbágyot, a zsellért, a néhány holdas kisparasztot. A társadalmi különbségek ellenére is egyek voltak velük, mert egy volt a sorsuk."

2 Növeli a tárgyak jelentőségét, hogy a Tornallyayak családja egyike a legrégebbi, bizonyíthatóan folytonos egykori gömöri köznemesi családoknak. A másik garnitúra egy ebédlőbútor-együttes. Ezt az eladó már maga vásárolta 1985-ben, egy - forráskutatással szintén beazonosított - városi polgári hagyatékból. Ezek a bútorok mint egyfajta, a két világháború közötti historizáló utánérzés termékei jól képviselik a Tornallyay család jelenlegi tagjainak 20. század végi életérzését, a letűnt múlt utáni vágyakozását, ami az elvesztett javak, a régi, igényes életforma újrateremtése iránti igényükből fakad. Családtörténeti előzmények a kezdetektől a 19. század közepéig

3 A családi legendárium szerint a honfoglaló magyarokkal bejött nemzetségektől eredeztetett Tornallyayak ősi (s mindvégig ugyanazon a területen megőrzött!) birtoka a történeti szakirodalom alapján

4 kezdettől a későbbi, ma már csak egykori felvidéki Gömör-Kishont vármegye területén, a tornaijai járásban, a Sajó völgyének kis völgykatlanokkal tarkított középső szakaszán, a folyó partján, erdőkkel körülvéve, a többségében ma is magyaroklakta

5 Tornaija (most Szlovákia, Tornai'a)

6 övezetében terült el. 2 GEDAI I. 2003. 9. p. - Elhangzott a tápiószelei múzeum alapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállítás megnyitóján 2002. május 24-én. 3 Ehhez a családtörténeti összegzéshez a legtöbb adatot Gaál Imre tornaijai történész 1999-ben megjelent kötete szolgáltatta. A kúriára vonatkozóan is fő forrásként használt, „A Gömör vármegyei tornallyai Tornallyay család 1130-2000" címen a Püski Kiadónál magánkiadásban megjelentetett munka elkészítésével eladónk, Tornallyay Zoltán bízta meg a szerzőt, miután annak a már 1941. aug. 24-én, az ún. családnapon, az összesereglett rokonok által elhatározott megírására a háború alatt/miatt nem kerülhetett sor. (Akkor IIa Bálintot bízták meg egy kötet összeállításával, aki el is kezdte az anyaggyűjtést: több oklevél éppen az ö másolatában maradt meg, miután a Tornallyay-lcvéltár nagyrésze a háború alatt elégett.) - A rétegsajátosságokból következően a családtörténeti íratok, adatok gyűjtése az évszázadok alatt természetesen spontán és folyamatos volt, s alkalmas adatszolgáltatásokra korábban kiadott térségi és országos nemesi családtörténetekhez, gyűjteményes genealógiákhoz. Előszavában dr. Gaál Imre így indokolja vállalkozását: „hogy méltó emlék maradjon a leszármazottaknak, Gömör, de talán egész Magyarország egyik legkiválóbb középnemesi családjának múltjáról". GAÁL I. 1999. 8. p. 4 ILA B. 1944-1976., ill. 1969. IV. 127-133. pp., GYÖRFFY Gy. 1987. II. Mihályfalusi (a továbbiakban:) FORGÓN M. 1907. II. 654-658. pp., B. KOVÁCS I. 1997. 12. p., GAÁL I. 1999. 9-55. pp. 5 A járási székhelyként funkcionáló település (1859-ben kapott mezővárosi rangjából visszaminősítve az 1913. hivatalos helységnévjegyzékben nagyközség, 1960-tól város) egészen 1945-ig megőrizte magyarságát - és reformátusságát. Lakosai „mindnyájan eredetszülte magyarok" - fogalmaz Fényes Elek 1851-ben. 1828-ban 622, 1851-ben 725, 1867-ben 1000, 1873-ban 871, 1941-ben 3806 fő lakja. Az 1910. évi népszámláláskor 2033 lakosából 1995 magyar, 20 német, de még 2001-ben is megtartotta magyar többségét: a 8169 fő 62%-a magyar, 30%-a szlovák, 7%-a cigány. FÉNYES E. 1851. II. 212. p.; GALO V. 2005. 28. p., GAÁL I. 2001. adatai, MKA 2000. 162. p.; Magyar Nagylexikon 17. 2003. 589. p. - Az 1921. évi népszámlálás alapján a tornaijai járás a Csehszlovák Köztársaság legmagyarabb járása: 94,97%-a magyar - hivatkozza meg Tornallyay (II.) Zoltán képviselőtestületi beszédében. GAÁL I. 1999. 107. p. 6 1990 óta újra. 1948-1990 közt aafárikovo-ra átkeresztelve. 1994-től a településnév magyarul is feltüntetve. PUSKOG.'2005.243.,246. p.