Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)

IV. Kiállítások - Nagy István: A pápai ütközet az újabb kutatások tükrében. Beszámoló a „Kiváló manőver az 1809-es magyarországi hadjárat és a pápai ütközet" című konferenciáról

Pavlovna orosz nagyhercegnőt. Politikájában mindig az ország javát kereste, ezért gyakran került nézeteltérésbe az udvar birodalmi törekvéseivel, ami népszerűtlenné tette a vezetők körében, de tiszteletet vívott ki magának józan politikájával a magyarok között. Az 1809-es hadjáratban személyesen vezette a nemesi felkelőket a francia csapatok ellen, harcolt Győrnél, ahol ugyan a csata irányításában nem vett részt, de a csapatok ellátásáról testvére helyett is gondoskodott. A napóleoni háborúk végeztével felismerte, hogy a birodalom súlypontja a keleti területekre tevődött át, ami sorozatos konfliktusokhoz vezetett a nyugati nagyhatalmi politikát folytató Metternich herceggel. A reformkorban is tevékeny maradt, bár nem sikerült közvetítőszerepet játszania az udvar és a reformerek között. Eletének 71. évében 1847. január 13-án halt meg Budán. Robert Ouvrard soron következő, „Eugene de Beauharnais: egy hűséges herceg" címet viselő előadásában az itáliai alkirály életrajzát mutatta be. Eugene de Beauharnais Napoleon első feleségének, Josephine-nek Alexandre de Beauharnais-vel kötött első házasságából származó fia 1781. szeptember 3-án született Párizsban. Atyja tagja volt az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek, de ennek ellenére 1794. július 23-án a jakobinusok kivégezték. A Martiniquc-on született anya megmenekült a kivégzéstől, és özvegyen nevelte két gyermekét (Hortense volt a második gyerek), amikor hozzáment Napoleon Bonaparte tábornokhoz. Napoleon adoptálta Eugcne-t, de azzal a kikötéssel, hogy nem tarthat igényt a francia trónra. Eugene katonai pályán indult el, mostohaapja tanította, és 1805. június 7-én kinevezte az újonnan létrehozott Itáliai Királyság alkirályának. 1806. január 13-án vette el Auguszta bajor hercegnőt. Az alkirály személyesen vezette csapatait az 1809-es, az 1812-es oroszországi és az 1813-as tavaszi hadjáratban, majd önállóan védelmezte Itáliát. Napoleon bukása után 1817. november 17-én hunyt el Münchenben. Vladimir Brnardic kissé rendhagyó módon „Franz Jelacic altábornagy" című dokumentumfilmjét vetítette le. Az 1848-49-es szabadságharcból ismert Josip Jelacic édesapja a napóleoni háborúk ismert katonája volt, a magyarországi hadjáratban és a győri csatában is harcolt. Az életrajzi filmből megtudtuk, hogy Franz Jelacic 1746-ban született, Grosicban. Alig 17 évesen belépett az 1. báni határőrezredbe kadétként, kitűnt az 1790-es törökök elleni hadjáratban, majd a franciák ellen harcolt a Rajna mentén egy válogatott mesterlövészegység élén. 1797-ben tábornokká léptették elő. 1799. március 23-án Feldkirch mellett négyszeres túlerő ellen győzött, de 1805-ben, immáron altábornagyként kénytelen volt csapataival kapitulálni, mert a franciák körbezárták. Kizárták a hadseregből, de a haditörvényszéki tárgyalás után visszahelyezték rangjába. 1809. május 26-án St. Michael mellett a franciák szétverték hadosztályát, amit újjászervezetten vezetett Magyarországon és Győrnél. A háború végeztével a császár rá bízta a határőrség lefegyverzését, amit a békeszerződés tett szükségessé. A lelkileg megtört katona a következő év februárjában Zalaapátiban hunyt el. A harmadik szekció Hermann István elnöklete alatt az „1809 és Pápa" címet viselte. Elsőként Ferdi Irmfried Wöber „A pápai ütközet 1809. június 12-én" című előadásában a legújabb kutatásokra támaszkodva mutatta be a pápai ütközetet. Rámutatott, hogy az ütközet három szakaszból állt és kisebb megszakításokkal déltől késő estig tartott. A francia csapatok Pápa alatt a döntő csata céljával támadtak, de János főherceg a délelőtt folyamán megkezdte a visszavonulást Győr felé. így Pápa alatt csak ütközet bontakozott ki, melynek során a császári-királyi sereg utóvédét jelentő Andrássy- és Ettingshausen-dandár erejét megfeszítve próbálta feltartani a francia támadást. Az ütközet első szakaszát a Borsosgyőr előtti lovasharc jelentette, a másodikat a francia támadás Pápa ellen, a harmadikat pedig a Kálvária körüli összecsapás. Megemlékezett a két tiszt (Ayét és Müller) halálának körülményeiről, majd részletesen bemutatta az ütközetet, különösen annak harmadik szakaszát, melynek történetét eddig homály fedte. Végül kitért a francia dúlásokra és a pápai kórház helyzetére is.