Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 6. (Budapest, 2006)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Bene János: Kuruc Vay Ádám hamvainak hazahozatala 1906-ban
Kuruc Vay Ádám hamvainak hazahozatala 1906-ban Bene János A 20. század első évtizedének magyarországi belpolitikai viszonyait a feszültség, a végsőkig kiélezett parlamenti harc jellemezte. Ilyen körülmények között szinte megnyugtató, az egész nemzetet felemelő ünnepségsorozat zajlott le 1906 őszén II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatala és ünnepélyes újratemetése során. A századfordulótól egyre erősebben jelentkező nemzeti mozgalom ugyanis ezt is követelte, s a felajzott magyar közvélemény és a parlamenti ellenzék megnyugtatására az uralkodó, I. Ferenc József, bár minden idegszálával tiltakozott ellene, az akkori magyar miniszterelnök, gróf Tisza István hathatós közben járására már 1904 tavaszán hozzájárult a hamvak hazahozatalához, de az események csak 1906 tavaszától, a koalíció választási győzelme, s az új kormány megalakulása után gyorsultak fel. 1906 májusától megindultak a tárgyalások Törökországban, valamint a Német Birodalomban is, mivel Vay Ádámnak, a fejedelem udvari marsalljának hamvai Danzigban (ma Gdansk - Lengyelország) pihentek. (1. kép) Május 22-én Wekcrlc Sándor miniszterelnök arról tudósította Szabolcs vármegye frissen kinevezett főispánját, gr. Vay Gábort, hogy a danzingi Szent Erzsébet templomban 1719-ben eltemetett kuruc Vay Ádám hamvaiért a napokban utazott el a család két tagja: gr. Vay Ádám és gr. Vay Tihamér 1 . Egy korabeli fotó alapján azonban azt is tudjuk, hogy velük együtt volt még Vay Kázmér és Révész Kálmán kassai református esperes is. (2. kép) Ok vették át Vay Ádám földi maradványait a helybéli kormányzó és a helyőrségi tisztikar jelenlétében tartott istentisztelet keretében, ők kísérték haza II. Rákóczi Ferenc udvari marsalljának fekete érckoporsóba zárt hamvait. A német kormány által felajánlott díszes halottszállító vasúti kocsi 1906. június 19-én kora délután érkezett meg Nyíregyházára, ahol gr. Vay Gábor főispán, Sipos Béla főjegyző fogadta az érkezőket. Ezt a kocsit aztán másnap reggel a vásárosnaményi szerelvényhez kapcsolták. A vonat kevéssel 10 óra előtt futott be a feldíszített vajai állomásra, ahol a falu népe, a Vay család több tagja várta és fogadta a szent hamvakat. A vármegyei hajdúk emelték le a koporsót, s a peronon /. kép Vay Adám (1656-1719), a fejedelem legbizalmasabb tanácsosa 1 Szabolcs-Szatmár-Bcrcg Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: SzSzBMÖL): IV.B.411. 13318/1930., valamint a Nyírvidék (a továbbiakban: Nyv.) 1906. máj. 27. 3. o.