Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

hatalmas szobrot pillantottunk meg az. előtérben, a munkás-paraszt-értelmiség hármas összefogását szimbolizáló szocreál műalkotást, de annyira ellentétes volt a kinti eseményekkel az a diadalmas, békés, tipikus neorealista szobor, hogy meg is löktem Gerőt, hogy nézze meg milyen éles a kontraszt. Leültünk egy díszpadra, idegesek és fáradtak voltunk, egyre csak hozták be a sebesülteket, végül megjelent néhány mentős is. Tőlük tudtuk meg, hogy az épület hátsó kapuját is kinyitották, így ott aztán mi is kimentünk. Mentünk az akkori Marx térig (ma Nyugati tér), mindenütt törmelék, üvegszilánkok borították az utcát és akkor láttunk egy utcaseprőt, aki békésen söprögetett, nem érdekelte semmi, ő csak a maga munkáját végezte. Ez a furcsa látvány máig berniem él. Átvonultunk a Margit hídon, de még mindig hallottuk a lövöldözést, még a Batthyány téren is, azután a Csalogány utcán mentünk végig a Moszkva teng, ahol akkor szedték le a Posta tetejéről a ménkű nagy vörös csillagot. Ugyanez történt a Kálvin tér és a Múzeum utca sarkán álló, a nemrég botrányos körülmények között lebontott épület melletti tűzfalat díszítő vörös csillaggal is. Azelőtt itt volt a Kőszénbánya Rt. épülete, ami a '45-ös ostromban teljesen elpusztult, csak a tűzfal maradt meg, azon virított az éjjel is világító csillag. Ennek az esetnek is szemtanúja voltam, filmen is megörökítették, többször láttam azóta. Ma már kimondhatom, hogy kik szedték le, mert ismertem őket. A Kálvin tén vörös csillag leszedésében nagy szerepet játszott az éppen 1956 szeptemberében összeházasodott Apostol Péter nevezetű keramikus és tanár, valamint felesége, Sikó Eva, aki a Nemzeti Múzeumban volt kerámiarestaurátor. Vidéken voltak nászúton és éppen október 23-án jöttek vissza, amikor belekeveredtek a Rádió előtti harcokba és ott hallották, hogy nem boldogulnak a Kálvin téri csillag leszedésével. Odamentek segíteni, mivel képzett alpinisták voltak mindketten. Felmentek a padlástérre, majd kötélen biztosítva kimászott Sikó Éva a tűzfalra. Az asszonyka lemászott, ide-oda lendült, miközben a kezében lévő fejszével ütötte a csillagot, ahol érte, ami kisebb-nagyobb darabokban potyogott le, miközben férje egyre lejjebb eresztette. A téren egyre nagyobb tömeg nézte a jelenetet, köztük én is. Ordítottak, hogy még bele, ott még erősebben, drukkoltak neki. Ahogy ott lengett, egyszer csak kibomlott az Eva szép hosszú haja, ami addig kontyba volt fogva, s mivel nadrágot viselt, addig mindenki azt hitte, hogy férfi, s ahogy meglátta ezt a tömeg egyszerre kiáltott fel meglepetten: „Nőőőő!!!" Egy elnyújtott „0" visszhangzott végig a Kálvin téren. Később Sikó Évát rögtön kirúgta Fülep. pedig nem is tudott erről az esetről, mi pedig hallgattunk, mert nem volt tanácsos az. ÁVL1 utódaival, meg a pufajkásokkal találkozni. A Nemzeti Múzeum tetején is állt egy ötágú csillag, ami a harcok során megrongálódott, ezért Fülep utasítására egy 4-5 párttagból álló bizottság felment a tetőre, valamikor december folyamán és megvizsgálták a csillag állagát. A pártot Tavasz Miklós, a Gazdasági Hivatal főnöke, Vértes Laci, a vértesszőlősi leletet megtaláló régész képviselte, de még az egyik lakatos is bekerült a bizottságba - párttag létszámhiány miatt -, mivel a múzeumok inkább menedékhelynek számítottak az előző rendszer exponáltabb személyiségeinek, ezért nem volt fontos az államnak, hogy itt olyan sok párttag legyen. Végül a tetőn maga Vértes Laci szerelte le a csillagot, mivel egyiknek-másiknak tériszonya volt. Néhány forradalom alatti esemény mozaikszerűen megmaradt az emlékezetemben. Emlékszem például a Gellért téri szovjet emlékműre, amire ráírták cirill betűkkel, hogy „Ruszki damoj!", rossz helyesírással „domoj" helyett, és ez. még márciusban is olvasható volt. 1957 januárjában elkezdődött a MUK, a Márciusban Újra Kezdjük mozgalom, amit mindenhova felfestettek a forradalommal szimpatizálók. Ettől úgy beijedt Kádár és az MSZMP, hogy azonnal erős ellenpropagandával válaszoltak és minden falra, ahova csak lehetett mésszel - mert papírhiány volt - felírták: „Éljen Kádár! Éljen Kádár!". Igen ám, de az ellenállók odafestettek elé egy „F" betűt: „FÉljen Kádár!". Eire aztán Kádár propagandistái már csak olyan falra festettek, ahol a saroknál lehetett kezdeni az „Éljen"-t, hogy ne férjen elé az. „F" betű.