Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

hogy milyenek a maximális és a minimális igényeink a meginduló tárgyalásokon, s azokban Krassó-Szörény megye egyáltalán nem szerepelt. Munkatársaim zöme bizony nem állt hivatása magaslatán, például egyik előadónknak ki volt adva feladatul, hogy gyűjtse ki a külpolitikára vonatkozó adatokat a román sajtóból. 1 la román lap érkezett, abba bele se nézett, mert nem tudott egy kukkot se románul, hanem a Keleti Újságból - az Erdélyi Magyar Párt hivatalos orgánumából - szemezgetett. Magyarán mondva, diplomáciatörténeti adatokat szedett össze és nem a napi román külpolitika híreit, esetleg Magyarországra, vagy a magyar kisebbségre hatással bíró eseményeit. Én először megdöbbentem: Atyaúristen! Ez az ember rangban fölöttem áll és nekem kell helyette kibővíteni az anyagot, ha nem akarunk felsülni. 1 latökör volt, de nagyszerűen tudott gazdasági ügyekben lavírozni, nem tudta megérteni, hogy a külpolitika nem azt jelenti, hogy a külügyminisztérium szolgálati változásait írom le. Végül a Központi Gazdasági Hivatalba került át. Miután én lettem a román sajtóreferens, nekem kellett az egész anyagból sajtószemlét összeállítani és beleszerkeszteni abba a csomagba, amelyet aztán az Államtudományi Intézet -kiegészítve a felvidéki, kárpátaljai, osztrák és jugoszláv sajtó összegzésével, - felküldött a miniszterelnökségre és a külügyminisztériumba, miután igazgatónk. Rónai András átnézte. Ezt a jelentéscsomagot két-három havonta kellett összeállítani. Az átküldött anyagra mindig rá volt írva, hogy „Szigorúan titkos". Az anyaggyűjtés napi munkájában segítségünkre volt egy viszonylag gyenge, nagyon kicsi alapkönyvtár, másrészről a „célországokból" és a hazai revíziós-ligás emberek ismerőseitől beszerzett információk, amelyeket persze nagyon kritikusan kellett kezeim, mert tele voltak személyes panaszokkal, ellentétekkel. A fő forrást persze az utódállamok sajtója jelentette. A miniszterelnökség előfizetett a legfontosabbak™, amelyek közül a mindenkori kormány hivatalos lapja volt a mértékadó, azt kellett szentírásnak tekinteni. A kormányok gyakran változtak akkoriban, az új leszidta az előzőt; ezekből nagyszerű dolgokat lehetett leszűrni. A tapasztalatokat kis cédulákon tároltuk, olyan tizenhatod-rész színes cédulákon. Sárga színnel jelöltük az erdélyi, zölddel a felvidéki, kékkel a jugoszláv és rózsaszínnel az osztrák adatokat. A fehér szín a központi, vagyis az általános anyagot jelölte. Ezeket a cédulákat - a keresést megkönnyítendő - földrajzi, betűrendi, címszó szerinti, sorozat, időrendi, szerzői katalógusba rendeztük. Például, ha valaki a romániai kereskedelmi iskolákról akart információkat szerezni, akkor megnézte a kereskedelem, az iskola, vagy az oktatás címszókat, a sárga szín pedig elárulta, hogy román anyagról van szó. Érdeklődés pedig gyakran történt különböző fórumok részéről, részben a minisztériumoktól, részben a politikai pártoktól. Persze akárki nem kaphatott tőlünk információkat, minden érdeklődőt ellenőrzött a személyzetisünk, egy nyilaspárti nem mehetett csak úgy be az. utcáról, ehhez, kellett egy kis „ajánlásiéle".

27 Központi szerkesztőként nekem kellett összegyűjteni a jelentéseket, ezért nekem rálátásom nyílt minden utódállam helyzetére. A jelentéseket stilárisan is össze kellett dolgoznom, mert bizony a kulimunkát végző kollégák néhol még az. alapvető helyesírással és fogalmazással sem voltak tisztában, ami persze nem csak az ő hibájuk volt. Az idekerüli emberek ugyanis nagyrészt az utódállamokból áttelepült magyarok voltak, akiknek a kinti mag}'ar nyelvű iskoláztatása egyre gyengébb színvonalúvá vált az 1920-as évektől kezdve és bizony az itt tanuló fiatal székely egyetemisták - Rónai előszeretettel verbuválta és foglalkoztatta őket, mert maga is odavalósi volt - bizony maguk is bevallották, hogy nem tanultak meg helyesen magyarul írni, még a magyar iskolában sem. így nekem kellett a helyesírásukat és a fogalmazásukat „megfésülni".