Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

Mondom: „Lúgosról." „És hol van az a Lúgos?" „Romániában." „Romániában!? Az nem Románia, az megszállva tartott terület." Szóval akkor tanultam meg, hogy „csöbörből vödörbe" kerültem, az ultranacionalizmusl a revizionizmus váltotta fel. Akkoriban alakult meg a Magyar Revíziós Liga (1927), szólt mindenhonnan a „Mindent vissza!", ceruzákat gyártottak a végén piros-fehér-zöld kupakkal és rá volt írva: „Nem, nem, soha!", meg ilyenek. A tornaórákon hazafias műdalokat énekelve kellett fel-alá masíroznunk. Sulykolták a gyerekekbe a revizionizmust, meg az irredentizmust, pedig az volt gyerekes dolog, amit ők csináltak. Piarista paptanáraink között sok volt a rendes ember, de volt köztük egy-két frontot megjárt megtört, kétségbeesett katonapap is, akik erőteljesen támogatták ezt a politikát. A piaristák pedagógiai alapelve szerint kétféle gyerektípus létezik, az egyik a humán, a másik pedig a reál tantárgyak iránt érdeklődő típus. A piaristák úgy építették fel tantenáiket, hogy az első négy osztályban egységesen tanítottak mindenkit a tudás megalapozása érdekében. Ötödiktől jött a szelektálás, a gyerekek szétosztása. A humán érdeklődésűeknek elnézték, ha reáltárgyakból gyengébbnek bizonyultak és viszont. Én inkább humán érdeklődésű voltam, úgyhogy általában közepes jegyeket szereztem, csak történelemben, földrajzban voltam jeles. Aki eljutott az ötödik osztályig annak egyenes útja volt az érettségiig a piaristák szemléletének köszönhetően. (5. kép) A gimnáziumi nyelvtanulás akkor sem ért sokkal többet, mint ma. Egyetlen egy nyelv tanulását tartották be szigorúan, a latinét. Latint elsőtől a nyolcadik osztályig heti öt órában kötelezően kellett tanulni. Ez aztán nagyon sokat jelentett más nyelvek tanulásakor, mert jól tudjuk, hogy az indoeurópai nyelvek nyelvtana a latinra épül. A német nyelv mellékes volt, a heti két németórát legtöbbször kiöregedett, félnyugdíjas tanárok tanították, elég gyenge színvonalon. A tanulók fele már otthon tanult franciául, németül, esetleg angolul. Én is tanultam otthon franciául, másrészt jártam egy francia tanárnőhöz is. Nem kollégiumban laktam, hanem a nagyapámnál, az Üllői út 11-13-ban. Öt szobából csak kettőt fűtöttünk, a többi hármat nem, mert olyan gyengén voltunk ellátva tüzelővel, ráadásul a széntől minden fekete volt. Nagyapám ekkor már alig tudott járni és félvak is volt, ezért én olvastam fel neki az újságot minden nap. A Budapesti Hírlapból és a Nyolcórai Újságból felolvastam a címeket, mire az érdekesebbnél azt mondta: „Nézd meg, van-e benne fontos, és csak azt olvasd fel!" Rám bízta, hogy mit olvassak fel és mit nem. így aztán már korán kikupálódtam a politikát illetően, naprakész voltam mindenben, ráadásul sokszor kommentálta az elhangzottakat régi anekdotákkal. Még betegen is érdeklődött a politika iránt, sőt minden hónapban eljárt a Tisza István Társaskör gyűlésére. Ez a kör volt a kivén5. kép Jakabffy Imre a pesti piaristákhoz való felkerülésekor, 1925-ben. Készült Goszleth és Fit műtermében. (Reprodukció: Kardos Judit)