Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

3. kép Az ült. „temesvölgyi társaság" egy része 1913-ban. Balról jobbra: Graenzenstein Arthur ny. tábornok, Litsek Zoltán dr. vármegyei alügyész, Jakabffy Mária-Ella, Jakabffy Imréné (J. I. nagyanyja) Erna unokáját tartva, Litsek Zoltánné, Litsek Margit, 1 ssekutz Aurél alispán, Medve Zoltán dr. főispán, Jakabffy Elemérné (J. 1. anyja) Mária leányát tartva, Cztkó János tőrvényszéki elnök, özv. Litsek Béláné, Szende Anna, Jakabffy' Elemér dr. országgyűlési képviselő (J. 1. apja), Jakabffy Imre államtitkár (J. 1. nagyapja), Bukovinszky Arthurné. (Reprodukció: Kardos Judit) Apám, aki túl volt már az önkéntes katonai szolgálaton - ahogyan az. egy úri gyerekhez illett -, eljegyezte Ernát, majd 1910. január 20-án megtörtént az esküvő. A család egyetértett a párválasztással, bár nagyanyám sznobsága miatt - ami mindig is jellemezte - viszolygott egy kicsit, hogy már megint egy polgárcsaláddal házasodunk össze, de azért meg volt ennek a haszna is, mert elég szép kis hozományt kapott az apám. Anyámban mindig is volt valami rettenetes puritanizmus. Annyira puritán nő volt, hogy például amikor a század elején a nők összefűzték a derekukat, mivel az volt a szépségideál és magas nyakú ruhát, valamint nagy kalapokat hordtak, ő mindezt nem utánozta. Talán az egyetlen olyan úrinő volt a 20. század elején, aki nem viselt soha életében fűzőt. Támogatta az Angliából kiinduló úgynevezett reformdivat mozgalmat, amelynek hatására sokan levették a fűzőket, megindult a teniszezés, a sportolás, amihez muszáj volt könnyedebben öltözködni. Akkonban az volt a divat, hogy minél kevesebb látszódjék ki a testből. Villamosra történő felszálláskor, ha egy nő bokája kivillant a szoknya alól, akkor az már erotikusnak számított. Anyám élete végéig nem hordott ékszert, fülbevalót vagy ilyesmit. És ez a gyenge kis asszonyka élt kilencvenkilenc évet, megszülve négy gyermeket. Először Mária nővérem született meg 1912 januárjában, másodikként pedig Erna 1913 márciusának végén. Harmadikként születtem én, 1915. február 17-én, amikor apám a balkáni fronton teljesített szolgálatot. Utolsóként Lóránd öcsém jött a világra, 1917 októberében. (4. kép)