Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

öltözött lányok állnak sorfalat, egy négyesfogat pedig az állomás előtt vár. Gondolta ez nem neki szól, erre megszólítja őt berencei és járdánházi Kováts Miklós és azt mondja: „Kedves Elemér, a Te tiszteletedre hoztuk ide ezt az ünneplő közönséget és a négyes fogatot". Eire apám felhördült: „Én, az elnyomott nemzetiségi kisebbség képviselője a román állam szeme láttára négyesfogattal vonuljak be Szatmárba, az nem létezik! Hivass egy konflist, azzal megyek be." Anyai örökségem Édesanyám osztrák család gyermekeként szülelett Törökbálinton, ahol nagyapám, Reitter Rudolf grazi banktisztviselő egy eladósodott birtok irányítását vette át. Mivel nem értett az agráriumhoz, angol nyelvű mezőgazdasági könyvekből próbált meg gazdálkodni. Az öreg Rudolf bácsi egy szót sem tudott magyarul, de tudatosan nem is akart megtanulni, lenézte a magyarságot. Emlékszem, anyám mesélte, hogy mikor egyszer bement Budapestre, amit nagyon utált - a millennium környékén -, hazaérkezve nag}'any ám megkérdezte tőle, hogy mi újság a városban, mire ő azt felelte, hogy „semmi különös, de micsoda ostoba nyelv ez a magyar." „Az egyik feliraton ez állt: Az „Arani parani hoc nági páni raktára." Vagyis, „Az Arany bárányhoz" - amely nyilván egy fogadó lehetett - „nagybani raktára" -, hát ennyire nem tudott magvarul. A fia már rálépett az asszimiláció útjára, elment a kecskeméti jogakadémiára tanulni, azért oda, mert ez volt az egyetlen város, ahol nem tudtak németül a színtiszta magyar Alföldön. Felesége mesélte később, hogy mikor első alkalommal járt az alföldi városban, elment a piacra egy kis szótárral, amiben a nyelvújítás kori kifejezésektől elkezdve minden volt, csak a mindennapi élethez, szükséges szavak nem. A piacot járva megállt egy pékárut árusító asszonyság előtt, elővette a szótárt és egy briósra mutatva így szólt: „Kérek szarvacsot". A szaivacs a „gibfl" német szó fordítása, ami annyit lesz, hogy a szarv elfordult része, mag}'ami csúcsa, ezt mondta szaivacsnak. A feldühödött kofa pedig elzavarta az ifjú Rudolfot. Ez volt az első találkozása a magyar nyelvvel, úgyhogy hamarosan eldobta ezt a szótárt és elkezdett intenzíven tanulni magyarul. Rudolf nagybácsikám elhelyezkedése a jogakadémia elvégzése után nehézségekbe ütközött. A magyar többségű vármegyékben kitehettek volna a megtelt táblát, mivelhogy a dzsentri származásúak foglaltak el minden jobbfajta jogászi posztot, még a legkisebb joggyakornok is nemesi származású volt abban a Íriszemben, hogy belőle még lehet alispán, vagy főispán. Reitter Rudolf is próbálkozott elhelyezkedni, de sehogy sem sikerült neki, ezért megpályázott egy jogi végzettséghez kötött álláshirdetést Krassó-Szörény vármegyében, aminek számottevő magyar lakossága nem lévén kénytelen volt a megyei tisztviselő rétegét kívülről kiegészítem. Végül is elnyerte a megye egyik járásbíróságának állását, így került a Dunántúlról a Bánságba. A nagybátyám itt elvette nőül Podhradszky Erzsébet-Elzát, egy felvidéki számiazású helyi birtokos család csípőficamos lányát. Elza néni magyarul és németül is jól tudott, úgyhogy rögtön megvolt a családon belül a fordítási lehetőség, megfelelő partnert biztosítva az asszimiláció befejezéséhez. Egyébként partnemek nem volt kimondottan megfelelő, talán még anászéjszaka sem sikerült, finnek ellenére együtt éltek majdnem hetven éven keresztül, de gyerekük nem született. Elza néni emiatt nagyon utálta a család többi tagját. Mikor ledoktoráltam a Pázmány Egyetemen, a saját nagybátyám azt mondta, hogy nézd kedves öcsém, én most egy ezüst zsebórát ajándékozok neked abból az alkalomból, hogy ledoktoráltál, de Elza néninek ne áruld cl. Hát ennyire papucsfélj volt. Rudolf nagybátyám gyakran betegeskedő Erna nevű húga nyaranta náluk vakációzott, ilyenkor részt vettek a Lúgoson zajló társadalmi életben, ahol összetalálkozott apámmal. (3. kép)