Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

Apámat 1910-ben a boksánbányai választókerületben választották meg országgyűlési képviselőnek nemzeti munkapárti programmal. Apám a parlament igazságügyi bizottságának lett a tagja, felszólalásai olvashatók a parlamenti naplókban. 1914-ben Tisza megbízásából kidolgozott egy nemzetiségi kérdésre adott határozati javaslatot a nemzetiségek jogegyenlőségére, művelődési és gazdasági haladására vonatkozóan.

14 Az elfogadott javaslat megvalósítására azonban már nem maradt idő, kitört a háború. Tisza István embereként ő is a fiatal nemzedéket képviselte a Nemzeti Munkapártban, akiket „Tisza ifjú farkasaid-ként aposztrofáltak. Ebbe a körbe tartoztak Bethlen István és Teleki Pál későbbi miniszterelnökök, az író Herczeg Ferenc és a zsidó származású, könyvkiadó családból származó Farkas Pál. Az 1910-es évek ellenzéke az általános és titkos választójog bevezetéséért küzdött, ám azok a pártok, amelyek a kiegyezési fogadták el, azt mondták, hogy ha mi mindenkinek szavazati jogot adunk bizonyos korhatár fölött, akkor Magyarország szétesik. Tudniillik az országban - Horvátország nélkül -, az 1910-es népszámlálás adatai szerint már csak 51%-os magyar többség volt kimutatható, márpedig ez a valóságban, - mint ahogy ezt már akkor is lehetett sejteni - ennyi sem volt. Tehát az államvezető nép ilyen meggondolásból nem akarta keresztülvinni az általános és titkos választójogot, félve az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésétől. Az a kis magyar népelem, amelynek zöme a központi, a későbbi CsonkaMagyarországon élt, a peremterül eteken soha nem tudott volna többséget biztosítani a magyar pártoknak, és az ott alakuló nemzetiségi pártok az anyaországaiktól támogatva idővel elszakították volna a területet. A fennálló választói törvény biztosította - a magas vagyoni, ill. szellemi cenzusával -, hogy jelentős nemzetiségi, de nincstelen, részben írástudatlan tömeg ne kaphasson szavazati jogot, így támogatva az iskolázottabb és valamivel magasabb szinten álló peremvidéki magyarságot. Apám a választójogi kérdés terén Tiszával is összekülönbözött, aki azt akarta, hogy emeljék fel a választási korhatárt harminc éves korra.

15 Apám ezt ellenezte, már csak azért is, mert még ő sem volt akkor harminc éves, tehát azt mondta, hogy meg kell hagyni a huszonnégy' éves korhalárt, s indokolta ezt azzal is, hogy szerencsétlen fiatalembereket katonakötelesnek nyilvánítjuk - a háború vége felé már 18 éves kortól -,de a választásokból kirekesztjük őket. A véleménykülönbség ellenére apám mélyen tisztelte Tisza Istvánt, felnézett rá, politikai zseninek tartotta, amiért abban a lehetetlen Monarchiában az ő magyar szava egyre erőteljesebben érvényesült. Meggyőződése volt, hogy ezt az embert kell követni, támogatni, mert Magyarországon nincs más reménység, hiszen a többiek, Apponyi Albert, Jászi Oszkár és Károlyi Mihály nem voltak nagystílű emberek, nem láttak túl bizonyos körön. Tiszának volt érzéke a külpolitikához - bár Ady nagyon provinciális embernek tartotta őt, „bihari bolondénak csúfolta -, egészen messzelátó politikus volt, talán az id. Andrássy Gyula miniszterelnök, közös külügyminiszterrel hasonlítható össze, aki ránézett a térképre és azt mondta: „Nekünk az oroszokkal, a poroszokkal és a törökcikkel kell szorosabb viszonyt fenntartanunk, mert ez a három legjelentősebb nagyhatalom a térségben." A törököknek már fogyott a félholdjuk, de a többiek még versenyképesek voltak, bár az Osztrák-Magyar Monarchia korszerűtlensége beszédtéma volt mindenütt a világban. De nem a magyarok miatt ment szét, hanem azért, mert elszaladt a világ felette. Ezt ugyan apám soha nem ismerte el, azt tartotta, hogy a Monarchiában igen is meg lehetett volna valósítani azt a bizonyos partikurahzmust, konföderációt, akár Kossuth álmai, akár Jászi Oszkár tervei alapján. 0 is ebben gondolkozott, persze Jászi-ellenesen és kikapcsolva olyan elemeket, amelyeket csak a polgári radikálisok hirdettek, mert ezekkel a nézetekkel mindig szemben állt. 14 JAKABFFY E. Emlékezéseim Tisza István grófról. 20-21. pp. 15 Uo. 16-19. pp.