Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig
Apám 1918 október közepén Bécsben tartózkodott, mint az osztrák és magyar ügyek tárgyalására kiküldött magyar bizottság, a delegáció tagja. A háború sújtotta császárváros élelmezési ellátására jellemző volt az alábbi eset. Apám megkérdezte a hotel egyik szobalányát, hogy mit adjon borravalónak, a megmaradt fél kenyeret, vagy tíz koronát. Mire az inkább a kenyeret választotta. 16 Amikor látta azt, hogy vége mindennek, hazament. Az összeomlást, az egész Monarchia halálát, a Károlyi-féle köztársaság kikiáltását és annak lehetetlen befejezését 1919 márciusában már Lúgoson élte át. Apám Károlyi Mihály politikájával nagyon nem értett egyet, annál is inkább, mert Károlyit ellenszenvesnek találta, átvette Tisza István híres Károlyi utálatát. Mert ki nem állhatták egymást, noha közeli rokonok, unokatestvérek voltak. Károlyiról tudni kell, amit igencsak elhallgatnak róla, hogy az 191 l-es megnősüléséig az OMGE, vagyis az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke volt, ami nem volt más, mint a magyar földbirtokosok és mágnások érdekképviseleti intézménye. A felesége, Andrássy Katinka térítette el megkezdett politikai pályájáról. Andrássy Katinka tipikus esete, áldozata volt annak a dafke társadalmi politikának, aminek kialakításában ludasak voltak az egyházak is, főleg a katolikus klérus. Apácazárdában, méghozzá bentlakó zárdában nevelkedett, ahol vagy bigottá tették a lányokat, vagy ha később a zárda világából kikerültek az életbe, akkor ellentétbe kerültek a társadalommal. Az utóbbi történt vele is. Amikor önálló lett, kinézte magának, hogy ki az az ember, akit ő szépen „megdolgozhat". így találkozott Károlyi Mihállyal, aki köztudottan egy dégénérait ember volt, nekem még volt szerencsém őt látni és hallani 1946-ban, Párizsban, a békekonferencián. Születésétől kezdve gátlásai voltak a nyúlszája miatt. A felső szájpadlása hiányzott, nem ért össze a két rész, ezáltal lélegezni csak a száján keresztül tudott és ez befolyásolta a beszédkészségét. Apám a román megszállást testközelből élte végig az egész átalakulás a szeme előtt zajlott le, sőt bizonyos fokig résztvevője is volt, mert az új alispán, Issekutz Aurél felkérte apámat tanácsadónak, amit ő elvállalt. 17 A román közigazgatás vigyázott arra, hogy ne távolítsanak el minden régi tisztviselőt, mert akkor megbénult volna a rendszer. A vasút, a közellátás irányítása jól működött, azt nem volt szabad megsemmisítem, ugyanis a rendszerváltást, ha valaki százszázalékosan akarja véghezvinni, akkor abba úgy belebukik, hogy csuda. Mint ahogy történt az Oroszországban, 1917-ben. Nos, a románok átvették az Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatását. Az volt az első dolguk, hogy megkövetelték a hűségeskü letételét a román alkotmányra és a román királyra. Természetesen erre nagy lett a felzúdulás, sokan azt mondták, amíg nincs békeszerződés, addig nem tesznek hűségesküt. Mi történt erre? Közel 200 000 embernek kellett elhagynia Erdélyt és a Partiumot, és átmenni Magyarországra, mert foglalkozás nélkül maradtak. Persze ezek közül sokan nem itt született magyarok voltak, hanem beköltözőttek, akiket Erdélybe helyeztek állami szolgálatra. A román bekebelezés után nagyon szigorúakká váltak az utazási feltételek, a magyarok csak engedéllyel hagyhatták el szülőföldjüket. A Szegeden át Pestre tartó vasútvonal most énntette a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területéi, ezért Temesvár, Szeged, Arad és Békéscsaba között megszakadt a közvetlen vasúti kapcsolat. Most már napokig tartott volna az út, ködbe veszett Baross Gábor közlekedési miniszter megvalósult álma, amely szerint vasúton egy nap alatt megjárható Brassó és Budapest. Pedig a vasút őskorában előfordult, hogy anyai dédapám (Zsidák Ágoston), aki Krassó-Szörény vármegye első tisztiorvosaként nagy zeneszerető ember hírében állt. Lúgoson felszállt a vonatra délben, este hétre pedig 16 JAKABFFY E. A magyar államhatalom utolsó hónapjai. 10. p.; JAKABFFY E. Emlékezéseim Tisza István grófról. 47. p, 17 JAKABFFY E. A magyar államhatalom utolsó hónapjai. 19. p.
