Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

működött. Időnként jöttek az úgynevezett „aranyásók", akik kiürítették az emésztő gödröt. A vízvezetéket esak 1934-ben vezették be, a kútból felszivattyúzott vizet a padlásra egy rezervoárba (víztartály) vezették, és onnan lehetett leereszteni, de csak mosogatásra, mosásra, meg fürdésre használhattuk, mert az ivóvizet a kútról továbbra is a vödörrel hordtuk. Zaguzsénnak talán 500-600 lakosa

6 volt gyerekkoromban, emlékszem ett ott egy részeges, sváb származású, de elrománosodott kovácsmester, azután egy székely származású segédjegyző, meg egy szerb gazdatiszt a szomszéd birtokról, gazdasági végzettség nélkül. Bolt nem volt, esak a szomszéd faluban, Priszákán, ahol egy Vizanti nevű görög származású szatócs a szuroktól, sótól kezdve a cigarettáig mindent árult. (2. kép) 2. kép Zaguzsén főutcája a 20. század elején. (Reprodukció: Kardos Judit) A helyi románság még az én gyermekkoromban is, azon kívül, hogy sót, petróleumot és néha varrótűt vásárolt a városban, minden mást saját maga állított elő. A modernizáció néha egészen groteszk formában jelentkezett náluk, pl. a hagyományos bocskor helyett - amit kemény bőrből készítettek és „opincs"-nak hívtak - kopott autógumiból kezdtek újat csináltatni, de ezt már „motor-nak nevezték. Ebben az időben kezdték a házi készítésű dolgokat levetni és azt olcsóbb, ízléstelenebb de feltűnőbb, az ő szemükben valami újra, modernre cserélni. Azzal kezdődött, hogy a nők egy övfélét, az úgynevezett „katrincá"-t, amit elöl, és az „opreg"-et, amit hátul hordtak, és amiről gyönyörű színes madzagok lógtak le, levetették. 6 Az 1910. évi népszámlálás adatai alapján Zaguzsén össznépessége 584, ebből magyar 43, német 19, román 506. L.: Magyarország Atlasza 1914. 2000. 168. p.