Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Peterdi Vera: Tárgyak nyomában. (Egy idegen eredetű, asszimilálódott család története, egyéni és társadalmi jelenléte a 19-20. századi Magyarországon)

nagy a kivándorlási láz. így nemcsak a bécsi királyi kamara megbízottai, hanem a földesurak és a katolikus egyház toborzói is könnyen válogathattak az áttelepülök közül. Az mindenesetre biztos, hogy a kamarai német telepítések voltak a legkövetkezetesebbek s legtervszerűbbek, s hogy a német telepesek kapták a legjobb földeket, és ők kerültek az ipari és bányászati gócpontokba is.

132 Az. első évtizedekben csak római katolikus németeket

133 engedtek letelepedni, a későbbi betelepítési törvények (Mária Terézia 1737-es szerb, macedón, görög, román telepítéseitől kezdve) már szlovák, cseh és egyéb falvak létrehozását s protestáns vallásúak betelepítését is engedélyezték (magyarokét csak 1778, a visszacsatolás után).

134 A bevándorlási csúcs 1768-1771 közt az ún. második telepítési hullám idején volt; vagy ekkor, vagy a harmadik, az 1782-1787 közé eső időszakban („der große Schwabenzug") érkezhettek a Brandstetterek, Mühsamerek, Lunz-Bachmannok is.

135 Az anyakönyvi adatok azt mutatják, hogy a család továbbra is ezen a környéken maradt, élt és dolgozott. A pancsovai eredetű Mühsamer ág a későbbiekben Báziáson bukkan fel, a Kudlákkal bővült Kleszki família pedig Versecen, s mindannyian Fehértemplomon. Innen indult körútjára a Városi-Kudla házaspár Valkányra, vissza Báznísra, majd Temesvárra. Itt kényszerítette lakókörzetük elhagyására őket a trianoni döntés. A szakirodalom szerint a telepesek nagy része földműves volt, kisebb számban iparosok. Sajnos nem ismerjük a legelső Brandstetterek és Mühsamerek foglalkozását, de utódaik sem földművesek, sem iparosok nem voltak: a kereskedelemben és a közigazgatásban, később állami intézményekben dolgoztak (a másik családi ágon találjuk majd meg az iparosokat). Megállapítható viszont, hogy a családjaik a legtovább osztrák fennhatóság alatt álló területeken éltek, ami elősegíthette német önazonosság-tudatuk fenntartását.

136 Később, a Szerb Vajdaság létrehozása (1818) után pedig a nagyobb zárt tömbökben élő, fejlett kultúrájú németek számára mindenképpen a magyarokhoz integrálódás tűnt a járható útnak.'

37 Nyelvileg nagyon sokáig nem asszimilálódtak - láttuk, hogy a Brandstetter-Mühsam er házaspár (1862. évi házasságkötés) még egyáltalán nem tudott magyarul, lányuk is németül írt s beszélt inkább - és ez már ismereteink szerint a negyedik generáció.

138 Asszimilációjukat a magyar állami (köz-) hivatalokban vállalt szerepük gyorsítja majd fel (gazdasági-társadalmi szükség), s az egész családi leszármazási vonalon megtartott katolikus vallásuk könnyíti meg. Segítette magyarrá válásukat urbánus polgári önazonosságtudatuk, ill. a magyar középosztályhoz idomulásuk, de a másik, felvidékről származó családi ágon megerősített németségük rugalmasabb asszimilálódása is. A felvidéki ág lokálisan több gyökerű s többféle etnikumú, foglalkozásukat tekintve is vegycsebbek. Ez a wildenschwerti Kudla család Kudla Ágoston és Broschek Anna fiának 1829-es kereszlelésétől követhető nyomon. Az anyakönyvi adatok alapján állapítható meg, 132 Lásd a 128. jegyzetpont szakirodalmát. 133 „nehogy a vallási tolerancia az állami hatalmat gyengítse" - A magyarországi németek. 1998. 19. p. Lásd még KÓSA L.-FILEP A. 1975. 63-64. pp. Magyar Néprajzi Lexikon I. 1977. 209-210. pp. 1763-tól már nincs vallási korlátozás. A magyarországi németek. 1998. 20. p. 134 Magyar Nagylexikon III. 1994. 189. p. M. Néprajzi Lexikon 1. köt. 1977. 209. p.. KÓSA L. - FILEP A. 1975. 64. p. - „1817 után nem magyar nemzetiségű telepes már csak szórványosan került a Bánságba." KÓSA L.FILEP A. 1975. 65. p. 135 Ateréziánus telepesek (új pátens, 1762) főleg Elzász-Lotharingiából. Badenből, Luxemburgból és a Pfalz-i tartományból toborzódtak - szinte kizárólag a Délvidékre, II. József 1782. pátense nyomán Pfalz-ból, Saarvidékről, Hessenből, Württenbergből - szintén döntően a déli kamarai birtokokra, legtöbben Temesközbe. A magyarországi németek. 1998. 6. p. 136 1860-ig a „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság" nevű közigazgatási egység hivatalos nyelve a német volt.. A magyarországi németek. 1998. 26. p. - Köztudott ugyanakkor, hogy a terület lakosságát a hétköznapokban nagyfokú nyelvi tolerancia jellemezte. 137 JAKABFFY I. 1945. 5. p. 138 A Bánságban, s más zárt német településterületeken a betelepítések után a német ajkú lakosság számaránya meghaladta az 50%-ot. A magyarországi németek. 1998. 21. p. Lásd még ehhez: HEGEDŰS A. 2000. 14. p.