Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Medgyesi Konstantin: Történeti gyűjtemények és a sajtónyilvánosság

azonban nem. Az eredménytelen ostromot követően, augusztus 13-án Rákóczi elhagyta Szegedet. Előző nap a fejedelem viszont még innen bocsátotta ki nagy jelentőségű pátensét, amelyben szabad vallásgyakorlatot engedett minden hitfelekezetű számára. Rákóczi több kellemetlen emlékeket is őrzött Szegedről. Azon túl ugyanis, hogy sikertelennek bizonyult a vár megszerzésére indított kuruc roham, a fejedelem szegedi tartózkodása alatt súlyosan megbetegedett. A folyamatos fáradtság és kimerültség epelázt idézett elő nála. Az esetről emlékirataiban is megemlékezett: „Betegségem nagyon kínzott, folyton égő szomjúságom volt s azt csak a Tisza vizével olthattam, mely annyira telve volt halakkal, hogy szinte alig lehetc meríteni abból anélkül, hogy ilyeket ne fogjon az ember." A szegediek nagy tisztelettel és szeretettel gondoltak a szabadságharc hősére. Emléke legendaszerü elemekkel bővült az évtizedek során. Osztrovszky József, aki az 1 848—49-ben a város országgyűlési követe volt a következő történetet jegyezte fel: „1849-ben midőn Kossuth Szegedre volt menendő, egy alsótanyai 80 éves agg parasztgazda jelent meg ezzel a kérdéssel: - Hát aztán az úr ismeri-e Kossuthot? - Hogyne, igen jól ismerem. Mire az öreg szánakozó mosollyal, amely az avatatlan szemben a biztos tudást jellegzi, monda: deiszen uram, nem Kossuth az, aki jön, hanem Rákóczi Ferenc. Megjegyzésemre pedig, hogy Rákóczi már 110 év előtt meghalt Törökországban, az öreg egész lényében átszellemülten viszonzá: De uram, nem halt meg Rákóczi... Mikor kibujdosott az országból, megfogadta, hogy visszajön még. Most hát eljött. Hanem hát az urak hadd nevezzék Kossuthnak, de azért Rákóczi az." Az öntöttvas dicsérete A vasöntvényt utólag nem lehet cizellálni. Az öntvény olyan marad, mint ahogyan a szobrász vagy az ügyes kezű mester megálmodta és elkészítette. Emiatt azonban a vas, mint anyag, a művészet mostohagyermekének számít. A Fekete Házban most látható tárlat egy vándorkiállítás keretében került Szegedre. A három és fél tonnát kitevő gyűjtemény-együttes jövő év februárjáig tekinthető meg a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén. A súlyos darabokat a legutóbbi helyszínről, Sopronból szállították a városba. A kiállítási szervező budapesti Öntödei Múzeum 1969-től működik. Korábban az intézmény fenntartója a Lenin Kohászati Müvek volt, a rendszerváltozás után az Országos Műszaki Múzeum részeként tevékenykedik. Az Öntödei Múzeum gyűjtőköre kiterjed a régmúlt iparművészeti és technológiatörténeli értékű vas-, fém- és acéltárgyaira. Az öntöttvas kályhák a 18. század végén kezdték felváltani az addig használatos cserépkályhákat. A vasból készült fűtőtestek jelentősége abban állt, hogy biztonságosan lehetett szénnel is fűteni. A vasöntödék a huzatszabályozóval és tűzálló béléssel ellátott fűtőalkalmasságok nagy választékát kínálták a vevőknek. A fűtőtesteken lévő domborművek, bordázatok növelték a hősugárzó felületet, és a mintakészítő mestereknek módot adtak arra is, hogy a kor ízlésvilágának megfelelő klasszicizáló, romantikus vagy szecessziós motívumokkal díszített kályhákat gyártsanak. Az 1800-as évek polgári otthonainak olyan jellegzetes díszítő és használati tárgyai is öntöttvasból készültek, mint a levélnehezékek, gyertyatartók és fali tányérok. A tárlat a 19. század második felében virágkorát élő vasöntészet művészi igénnyel megformázott emlékeit mutatja be. Az érdeklődők főként a korabeli fűtőtestek, kályhaajtók, lépcsőkorlátok, vaskeresztek világába kaphatnak bepillantást. Restaurálták az istállóban elföldelt XVIII. századi szobrokat Bálint Sándor, Szeged-Alsóváros szülötte és elismert kutatója úgy halt meg, hogy azt hitte, a Mátyás téren egykoron állott felbecsülhetetlen értékű Mária-szoborcsoport eltűnt, elpusztult. A néprajztudós halála után tíz évvel, 1991-ben azonban egy véletlen folytán