Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Halmágyi Pál: I. világháborús hősi emlékművek Makón és környékén

Csanádpalota (1939), ahol a templomkapu fölötti dombormű utal az I. világháborúra, s így adja magyarázatát a templom homlokzatán elhelyezett hatalmas márványtáblák névsorainak. Az emlékmű-avatások időpontjait vizsgálva, túlnyomó többségében az október végi, illetve november eleji dátumok tűnnek elő. A tizenhét ismert pontos avatási időpont közül kilenc, szeptember vége és november vége közé esik, illetve l-l, márciusi és májusi, továbbá 3-3 június-júliusi, ill. augusztusi avatási időpont van még. Az őszi időpontok természetesen a Halottak Napjához, míg a tavasziak az 1924-től, május utolsó vasárnapjában meghatározott Hősök Napjához kapcsolódnak.

13 A makói táj valamennyi I. világháborús szobrának, ill. emlékművének az alkotóját ismerjük. Pásztor János a makóit, apátfalvit és a földeákit, Pongrácz Szigfrid a kiszomborit, Martinelli Jenő az ambrózfalvit, csanádalbertit és a pitvarosit, Bencsik István a csanádpalotai domborművet. Kallós Ede a nagymajláthi emléktáblát mintázta. Ismerjük még a magyarcsanádi Hősök Háza tervezőjét, Müller Tibort, s a királyhegyesi emlékmű készítőjét. Gajdos János kőfaragót. Szintén jó kőfaragó munka a püspökielei és csanádpalotai emléktábla. Valószínű ezek is a makói Gajdos-műhely alkotásai. A vizsgált szobrok és emlékművek, az egyetlen makóit kivéve, műkőből készültek. Az emlékművek felállítását követő években indult mozgalom az ún. „Hősök ligeteinek" kialakítására. Az így megszületett kis parkok e községek máig egyetlen közparkjai, ligetei (Csanádalberti, Ambrózfalva, Kiszombor, Püspökiele, Földeák). Az elmúlt lassan 70 év alatt jó néhány helyen e szobrokat befestették, átmcszelték (Ambrózfalva, Pitvaros, Csanádalberti), míg másutt vandál kezek megrongálták őket (Kiszombor). A hozzánk közelebb eső negyven évben e rongálást az államhatalom nem üldözte túl nagy szigorral, így ezen emlékművek környezetében a lassú enyészet s az elhanyagoltság vált uralkodóvá. A míves vaskerítések elrozsdásodtak, elkoptak, a kis parkok elvadultak. E környék legjelentősebb szobor- és téregyüttesét is - a makói Hősök szobra díszparkját és annak igen értékes mészkő és öntöttvas kerítését - „technikai!" okokra hivatkozva széthordták az 1970-es évek végén. A hatásából így sokat veszített emlékmüvet a nyolcvanas években, mivel oly szervesen illeszkedett a város központjához, sőt arculatának meghatározó elemévé vált, megpróbálták kiegészítő jelekkel a fennálló államhatalom számára elfogadhatóbbá tenni. 1980-ban egy sima, szürke kőtömböt helyeztek el előtte a „Makói forradalmár hősök és mártírok" emlékérc. Az ún. „Mártírok emlékkövének" vízszintes fedőlapján a felírás alig látszik, s ez később szerencsésnek bizonyult. A változások után néhány évvel elhalványodott a korábbi emlék, s napjainkban az ott elhelyezett koszorúk már 1956 mártírjaira emlékeztetik a várost. Ezen átlényegülés azért történhetett meg aránylag simán és rövid néhány év alatt, mert e szürke követ már nem olyan súllyal, s főleg nem olyan hatásos ceremóniákkal avatták és ünnepelték, mint majd negyven éven át a gimnázium előtti szovjet obeliszket. 1. A legelső emléktáblát a városban és környékén a makói zsidó hitfélekezet állította elesett fiai emlékére. A fehér márványlapokra magyar és héber betűkkel vésték föl a 32 hősi halott nevét. Az akkor még szinte új, neológ zsinagóga (épült 1911-ben, lebontották 1966ban) előcsarnokában elhelyezett emléket vitéz livnói Hadffy Imre ny. gyalogsági tábornok avatta föl 1922. július 2-án. (A tábornok a kiszombori temetőben nyugszik.) A makói ortodox közösség 6 hősi halottjának és még 3 neológ elesett hős nevét az 1941-ben Budapesten kiadott „A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma" című kiadvány őrzi. 13 Az 1924. évi XIV. te. „Az 1914/18. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről".