Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Szabó István: Szolnoki hadifoglyok, szolnoki hadirajzoló

Winter András a vizsgán - szerencséjére - nem bukott meg. Ezért is alakult alapvetően másként a sorsa, mint azoknak a vele együtt frontra vezényelt, ám közkatonaként harcoló egyszerű, sokszor iskolázatlan, vagy éppen csak írniolvasni tudó, többnyire gazdálkodó egyszerű parasztbakáknak, akiknek a Damjanich Múzeumba begyűjtött többszáz darabnyi frontról, fogságból küldött leveléből egy egészen más világ és egészen más gondolkodásforma tárul elénk. Megtudjuk belőlük, hogy bármilyen nehéz körülmények közé kerültek is, s bármilyen távolra szakadtak is otthonuktól, mindig a család, a gazdaság, az otthon maradottak dolgai miatt izgultak. Legfőbb gondjuk a lövészárkokban is a férfikéz nélkül maradt csonka gazdaságok, a betakarítási munkák munkaerő nélküli esetleges elmaradása, a távolról küldött tanácsok, az időjárás iránti érdeklődés a család gondjain való segíteni akarás, a család egészségi állapota miatti aggódás volt. (1. és 2. kép) Rónyai László öcsödi baka (Öcsöd ekkor még Szolnok megyéhez tartozott) írja 1917. VI. lü-én valamelyik frontról feleségének. „Kedves kis családom fojó hó 4 dikén hozzám írt lapotokat ma kaptam meg, én egészséges vagyok, nektek is ezt kívánok, írod fiam, hogy nagy szárazság van ez bizony elég baj. itt is az van, gyerekekre vigyáz, fiam éretlen gyümölcstől nagyon ó\d őket, és valamint kárt netegyenek magukba, és magadra is vigyáz fiam szüleimet testvéreinket is tisztelem csókol benneteket apátok László"

12 Frontszolgálat, badifogság Azon túl, hogy a példaként idézett fenti személyek, akiket a múzeum többtucatnyi visszaemlékezéséből azért választottunk ki, mert az általánosan ismert, tényszerűen és irodalmilag is bőségesen ismertetett generális azonosságaikon kívül háborús emlékezéseiket levelek, levelezőlapok, fényképek, apró emléktárgyak, rajzok, hadi fogoly m unkák, később kibővített és részletezett kortárs-feljegyzések is bőséggel dokumentálták; frontszolgálatuk egy részét hadifogságban, fogolytáborokban töltötték. S természetesen erre a sorsukat alapvetően megváltoztató mozzanatra valamennyien részletesen kitértek. Turcsányi István 1970-ben ugyan úgy nyilatkozik, hogy „...a háborúról - bár jócskán vannak emlékeim - nem akarok beszélni. Nem akarok abba a hibába esni, amibe sok, velem egykorú ember gyakran bele esik. Akik közül nem egy heves csatákban való helytállásukat bizonyítandó olyan történeteket mesél, melyek bizony sokszor nem is velük estek meg. Én magam amúgy sem voltam egy nagy hős, csupán egy katona. De hogy katona voltam, azt még az írás is elmondja. Mert Gyula diák népszerű könyvében a »kis kadét« modellje tulajdonképpen én voltam. Én voltam a frontkatonák közé látogató vitéz Somogyvári Gyula szálláscsinálója, nemcsak a »Viragzik a mandulá«-ban és a »Ne sárgulj füzfá«-ban, de a valóságban is." /. kép A 68. gyalogezred hadisegély bélyege özvegy- és árvaalap javára 2. kép A 68. gyalogezred hadisegély bélyege a Magyar Szent Korona Országainak Vörös kereszt Egylete javára