Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Szabó István: Szolnoki hadifoglyok, szolnoki hadirajzoló

ciaországba, hogyan lettek egyik pillanatról a másikra »ellenségek«-ké. „A háború miatt? Hát okvetlenül háborús kényszer az, hogy ártatlan nyaralókat, akiket bizonyára nem a gyűlölet, hanem a rokonszenv hozott az országba, mint betörőket elfogjanak, megalázzanak és lefokozzanak? Melyik háborús törvény rendeli el, hogy a saját területén vendégként tartózkodó és fegyvertelenül elfogott ellenséget, azonkívül, hogy kizárják a harcból, egyszersmind megbüntetni, megalázni is joguk van?"

7 Márpedig ez történt. „A hadüzenet után jelentkezni kellett minden idegen alattvalónak a politikai hatóságoknál. Az eljárás ezekkel szemben nem volt egyöntetű...Több párizsi magyar kereskedőt internáltak s a csőcselék büntetlenül fosztogathatta ki üzleteiket, viszont volt olyan párizsi magyar is, akit egyszerűen vonatra tettek és elindítottak Spanyolország felé. Teljesen az illető magyar állampolgár ügyét intéző francia hivatalnoktól függött, hogy kit internáltak és kit engedtek szabadon."

8 Zádoryt több magyar társával Noirmoutier szigetére vitték, egy már romokban heverő középkori vár őrtornyába. Nem azonnal került ide. Egy ideig rendőri felügyelet mellett, de viszonylag szabadon élt Párizsban. Ám - mint fentebb idéztük - kinti élete egy pillanat alatt leheletlenné vált. Állandóan fenyegették, éjjel követ dobtak be hozzá. A zaklatások egy idő után annyira tűrhetetlenek lettek, hogy maga kény szerült sajál internálását kérni de azzal a feltétellel, hogy emberileg bánjanak vele."

9 Noirmoutierbc megérkezve - nem ismerve az ottani valós állapotokat - büszkén mutatja ajánlóleveleit: Desbois-tól, Ronchct-től, Brandt-tól és még sok ismert párizsi művészi és írói nevezetességtől, s jól vasalt pepita nadrágban, hosszú, kétsoros kék zakókabátban, kezében bőrtáskájával, tavaszi felöltőjében az eléje siető szolgálattevővel emelt hangon közli: »Zadory Oszkár szobrászművész vagyok! Adjanak nekem egy tengerre nyíló szobat!« A foglyokat ekkorra már annyira megviselték az előzetes Perigueux-i hetek, az. erődítménybörtönben töltött fél esztendő, hogy mosolygás nélkül, sajnálattal fogadták az előkelő öltözetű, borotvált, oldalszakállas idegent. Később aztán, ,,....a szobrász, mikor helyét megmulatták... nem szólt senkihez egy szót sem. Bőrkofferjél a feje alá tette, s azután ruhástól végigterült a szalmazsákon. Könnyű kis drapp felöltőjét magára terítette. így feküdi két napig. Nyitott szemmel, mellén összekulcsolt kezekkel. IIa valaki étellel kínálta, a párizsi argónak legválogatottabb szólamaival utasította vissza...»"'° A szolnoki főgimnázium tanárát, Winter Andrást is azonnal berántották. Szinte egyenesen tanítványai mellől, egy tanítványaival tett sikeres és szép Balaton-Graz-Bécs útvonalon tett tanulmányi kirándulás végén. Arad mellett, rokonainál készülve az. új iskolai tanévnyitásra, értesült az. általános mozgósításról. „Gyorsan csomagoltunk, beutaztunk Aradra. Zsúfolt a vonat, a lépcsőkön és ütközőkön is emberek. A románok csöndes titkolódzással tárgyalnak, a magyar énekel, tréfál: »megfújják a trombitát, lóra kell üln«. Aradról hamarosan Szolnokra utaztam. Pótsorozások. Engem is besoroztak októberben katonának, de még nem kellett bevonulni." - olvashatjuk a történésekkel egyidejűen készített feljegyzései elején. „Mivel nem volt kedvem valamelyik felvidéki tót ezredbe bevonulni, jelentkeztem a szolnoki 68-ik gyalogezrednél hadiönkénlesnek...kiképzésemet Szolnokon kezdtem élvezni (majd átlettek) Szabadkára." Egyik innen küldött képes levelező lapján írja öccsének, hogy :"Itl vagyok, ragyog minden gombom, nyelem a jó szabadkai port, cipelem a rusztungot, pucolom a gerochot, forgok a sarkaimon, csúszom az orromon, s végül megbukok majd a tiszti vizsgán és mehetek a harctérre megszerezni a modern betegséget; a hősi halált".

11 7 KUNCZA. 1975. 113. p. 8 BARNA J. é.n. 294. p 9 KUNCZ A. 1975. 218. p. 10 Ua. 220. p. 1 1 SZABÓ I. 1992. 11-1.2. pp.