Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Szabó István: Szolnoki hadifoglyok, szolnoki hadirajzoló

Szolnoki hadifoglyok, szolnoki hadirajzolók Szabó István A hatvan-hetvenes években fellendülő magyar miizcumügy nemcsak komoly hálózattá fejlődött, de rendszeres támogatottságának köszönhetően rendkívül sok eredményt hozott. Vidéki gyűjtemények látványos megerősödését, új, specializált kollekciók, tájházak seregét, skanzeneket. S mindezek képzett szakemberekkel való ellátottságát. A történetkutatásban feltétlenül. Az addig egy-egy múzeumi egységben dolgozó, többnyire történelem szakot végzett tanár kényszerűségből, egyetlen szakalkalmazottként látta el a muzeológia valamennyi hagyományos területét. Az 1950-es évektől a régészet, a művészettörténet és a néprajz területein bevezetett muzeológiai képzéssel és gyakorlattal jelentősen megugrott a múzeumok szakalkalmazottéinak száma. Emellett az 1963-tól országos jelleggel kötelező „legújabbkori történész muzeológusok" alkalmazásával jelentősen gyarapodott a történészek létszáma is. Ekkortájt került ugyanis reflektorfénybe a jelenkorig nyúló közelmúlt kutatása. A „legújabbkori történelem"-nek minősített kutatási terület politikai indítékok miatt elsősorban a munkásmozgalommal kapcsolatos adatgyűjtéseket jelentette. De ezt a történelmen belül mindig is tudott, ám azt korábban helyének és súlyának megfelelően regisztrált, viszonylag szűk területet indokolatlanul feltupírozta, „legendárium"-má bővítette, ami a történelem torzítását eredményezte. Ezeknek a kutatásoknak a „mellékhozadékaként" hatalmas dokumentációs és tárgyi anyag került a kutatók látókörébe. Amelyekből aztán - a politikai „húzd meg, ereszd meg" játék szabályainak betartásával ugyan, de egyre tágítva a kereteket - a szakemberek publikációk, kiállítások formájában mindig annyit tettek közzé, tártak a nyilvánosság elé, amennyire módjuk nyílott. Ez. a múzeumokban folytatott, ma nemegyszer megvetéssel emlegetett „legújabbkori történeti kutatás" eredményezte jelen mondandónk anyagát is. Az akkortájt szinte egymásba érő évfordulós kiállítások (felszabadulás, az Októberi forradalom, a Tanácsköztársaság, Lenin születésének centenáriuma, az iskolák államosításának, a „Magyar-Szovjet Fegyverbarátság" kerek évszámos évfordulóira kötelezően megrendeltelőírt, pénzt nem kímélő bemutatók), ha látványosságuk és elfogadhatóságuk mellett történelmi hitelességre is törekedtek, azt csupán egy módon érhették cl. A megkövetelt ám voltaképp kicsi, alig dokumentálható anyag mögé nagy kitekintéssel és lelkiismeretességgel széles körílésü, tág horizontú háttéranyagot építettek. Ez a háttéranyagként gyűjtött adatbázis teszi most lehetővé előadásunkat. Vagyis. A munkásmozgalom kezdeteihez, az internacionalisták valamikori tevékenységéhez, annak dokumentálhatóságához, bemutathatóságához felkutatott-összegereblyézett első világháborús tárgyak, fényképek, magnószalagokon rögzített visszaemlékezések, megvásárolt, vagy ajándékként megszerzett bizonyítékok. Dolgozatunk két mozzanatra koncentrál, a hadbavonul its, illetve a fogságba esés, a fogolyélet momentumaira. Az egyének sorsának egyedi alakulásán túl, társadalmi helyének, végzettségének függvényében itt általánosítható talán leginkább a háborús események felfogása, megítélése, átélése. Anyagunkból ehhez a két szemponthoz válogattunk. Gazdálkodó parasztok, iparosok, köztisztviselők, tanárok mellett dokumentumainkat színesítik a Szolnokhoz kapcsolódó képzőművészek adatai is. Művésztelepének több mint százéves jelenléte révén a művészek szerepe jellemző a városra, ezért fontosnak tartottuk az ö körüket érintő mintavételt is.