Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Ságvári György: Tárgyiasult emlékezet - emlékművek, múzeumok a nagy háborúról
publikiis szféra eseménye, a jövőben éppen a nevesítettséggel mindez átmehet a mikroközösségi (család) vag}' akár a magánszférába. így nemcsak a szobor egésze, mint (makro) közösségi jelkép fogja hirdetni a késő korok számára a nag}' idők emlékét és a társadalomnak abban való aktivitását, hanem a lemezfelirat s a pontos leírású emléklap egyénenként hirdetheti az „én is ott voltam, én is tettem valamit" momentumot. E „privatizálási" folyamatba illeszkedik a szobrok kicsinyített változatainak emléktárgyként való árusítása is. A szobrokból így szobadíszek lesznek; a háború pedig, ezekkel a szobadíszekkel elfoglalja helyét az intim szférában is. 18 A szobroknak ez a mikro „életformája" tulajdonképpen a leghétköznapibb propaganda szintre szállította le az „áldozatkészség"-szobrokat. A képeslapokon, jelvényeken vagy kisplasztikaként megjelenő szobrocskák be is olvadtak a jótékonysági bélyegek, emléklapocskák, netán cigarettapapír, levélpapír, gyermekjátékok, jelvények, legkülönbözőbb mütyürök, bizsuk, élelmiszer reklámok, műdalok, háborús lektűrök formájában tobzódó propagandaoffenzívába. És ebben az összefüggésben tulajdonképpen teljesen mindegy volt, hogy az kiadott emlékbélyeg, a Hadsegélyező Hivatal, a Vöröskereszt, az Auguszta Gyorssegély Alap stb. szervezet adta emléktárgy, a valóban hazafias felbuzdulásból beszolgáltatott „aranyért vasat" mozgalom gyűrűje, jelvénye, vagy egv élelmes kereskedő háborús pszichózisra alapozott vásárlócsalogaíó üzleti „emlékeztetője". A háború éveiben addig soha nem látott mennyiségben születtek aktualizáló emléktárgyak, kimondva vagy kimondatlanul a háborús propaganda jegyében, s amelyek a társadalom szinte minden szegmensét célba vették. A különbség mégis ott húzható meg közöttük, hogy melyik ellenértékéből lett árvákat segélyező pénz, ruha, cipő, karácsonyi ajándék stb., s melyikből profit. Hogy mi lett a szobrokkal és a befolyt pénzzel? A pénz egy része hasznosult, más részét elvitte az infláció, az értéktelenné vált hadikölcsönök. A szobrok nemcsak mondandójukban, de anyagukban is, állagukban is elkoptak a háborús évek alatt. A Szoborbizottságok hivatalból még óvták is őket, télire szalmával, ponyvával takarták be. vag}' fedél alá vitték, 19 aztán a jó idő jöttével újra kicsomagolták, helyére tették. Amint véget ért a háború és eredeti funkciójukban értelmüket vesztették, eltávolították őket a közterekről. Amelyiknek jobb sors jutott, múzeumba került (Szegeden ma is megtalálható), 20 sok szobor viszont elkallódott. 21 A társadalom közömbössé vált a háborús áldozatkészség eme rekvizitum ai iránt. Tünetértékű a budapesti szobor sorsa. A háború és a forradalmak után a gazdátlanná vált szobor még közel hat évig állt az Anker ház előtt, de már senki sem őrizte. A bódét, ahol a lapokat árusították, bérbe adták egy vésnöknek, a lovag bronzlapjait, kis plakettjeit szuvenírként szedegették le az. ami járók. Aztán a 1 íadsegélyező Hivatal a Hadtörténelmi Múzeumnak ajándékozta, annak viszont nem volt pénze az elszállításra. A vállalkozók többet kértek volna, mint amennyit anyagáron ért, fában, fémben... - írja a Világ című napilap. 22 Végül bizottság alakult a Miniszterelnökség, a Hadsegélyező Hivatal, a Múzeum és a művész, 18 A nagyváradi „Isonzó ore" szobrocskákat, gipszből, 200 koronáért árusították, ezért a vásárló bronzplakettet kapott, ami aztán természetesen a szoborra került. A Szoborbizottság akciókat is szervezett a Várad közeli bihari városokba, nagyobb településekre. Belényesre, Szalontára, Elesdre, Székelyhidra. Nagyváradi Napló 1917. október 6. 19 Uo. „Elpakkolják télire az Isonzó őrét" - adta hírül a Napló ugyanezen száma. Ez annál inkább is fontos, mert a szobor valósággal szétesik - érvel lap. Felvetették, hogy a Városházába, vagy a Fekete Sas szállodába szállítanák át télire. 20 Szentgyörgyi István szobrának történetéről lásd, ZOMBOR1 I. 2004. 406. p. 21 Van viszont újjászületés is! A kolozsvári „Kárpátok őre" Szilvásváradon reinkarnálódott 2000-ben, az előd áldozatkészség szoboréhoz képest megváltozott üzenettel, kiterjesztve a mondandót az összes „Kárpátok őreire", az ezeréves határvédelemre. Szeszák egykori szobrát Horváth Béres János faragta ki tölgyfából, előterébe pedig székely kaput állított. A mű felirata szerint: „Az emlékművet állítatta (sic!): KOCSIS LÁSZLÓ ÉPFU-REÁL KFT". A szilvásváradi „Kárpálok őrére" Sallai Gergely Pál hívta fel a figyelmemet. 22 Világ, 1923. január 11. A liberális szellemű napilap meglehetős frivol hangnemben számol be a szobor sorsáról, de inkább a társadalom hozzáállásáról.
