Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

mere Bertalan egy újságcikkére: „Tallózás egy szűk aratás után'" vagy valami efféle címmel, ezt az „aszályosság" rovatba tették először, de kiderült, hogy egy politikai írás volt, csak a cím volt félreérthető. A cédulázások mellett megtanultam a bibliográfiaszerkesztés módszereit, fogásait és a szakozás fő buktatóját: a címek nem mindig beszélnek, sokszor utána kell nézni a tartalomnak is. Ott ültünk hárman-négyen egy szobában, az én volt szobámban - nevetséges dolog, hogy visszakerültem ugyanabba a szobába és ugyanahhoz az. íróasztalhoz, ahol előtte dolgoztam -, de már mint óradíjas, mert I. Tóth Zoltán megmondta, hogy napi 3-4 órát dolgozhatok, utána kiszámítják az összeget, ami 50 forintnál nem lehet több. Hát az is volt valami, mert az akkori fizetés olyan 200 fount körül mozgott. Emlékszem, elég jó pénz volt az akkor, átmentette a krízisen a családot. Gyapay Gábor dolgozott még velünk, ugyancsak jó történész és pedagógus, aki gimnáziumi tankönyveket is írt. A rendszerváltáskor a Fasori Evangélikus Gimnáziumnak volt a tanára, majd az igazgatója. A fiatal, érettségizett Havas Ervin volt a „gépírónőnk", akitől kezdetben nagyon tartottunk, mert nem tudtuk, hogy honnan küldték ránk. Kérdeztük I. Tóth Zoltánt is, hogy ki ez, de azt mondta, hogy ő sem tudja, hogy honnan jött, egy biztos, a cisztercieknél érettségizett. Na mondom, akkor mégis csak lehet valami intelligenciája, de olyan gyanús volt az idekert'ilése. Ama gyanakodtunk, hogy beépített spicli. Ezért eleinte nem mertünk előtte szabadon beszélni, de később rájöttünk, hogy semmi baj. Egy irányban laktam vele, ő a Kosztolányi Dezső téren, én pedig Kelenföldön, ezért sokszor gyalogosan mentünk és jöttünk, ilyenkor elbeszélgettünk. Mondja nekem, észrevette, hogy gyanakodva nézünk rá, ő ezt nem tudja elviselni, és akkor elmondta, hogy nem vették fel őt az. egyetemre. Egyébként később Szuhay Havas Ervin álnéven népszerű dolgokat írt az Elet és Tudományba, meg efféle lapokba, mert nagyon jól tudott angolul és az angol-amerikai ismeretterjesztő irodalmat fordította. A bibliográfiakészítés vége felé megkérdezte Zoltán, hogy: „Nem akarsz itt egy szerződéses státuszt?" Hát, - mondom - nagyon szívesen." Dokumentátomak akart kinevezni, hogy ezt a munkát tovább folytathassuk. Az egyik osztályvezetői értekezleten a mi véglegesítésünk is szóba került, de Hanák Péter és Spira György marxista irányultságú fiatal történészek kijelentették, hogy márpedig most. amikor munkás- és parasztkáderekkel kell az értelmiséget fel... - hát nem hígítani, hanem - erősíteni, szóba sem jöhet egy ilyen volt kizsákmányoló földbirtokos fiának a felvétele. Szóval számlázási alapon döntötték cl, hogy a felvételemről nem lehet szó. A szakértelem és a szakmai múlt szóba sem került. És ha már számlázásról beszélünk, akkor beszéljünk az ő számlázásukról! De nem olyan értelemben, hogy zsidók voltak mind a ketten, hanem olyan értelemben, hogy mivel foglalkozott a kedves papa? Mert engem ezen a címen nem fogadtak el. Hát kiderült, hogy I íanák Péternek malomtulajdonosok és gabonakereskedők voltak az ősei. Ezért a „Plancsi-pancsi", mert mi így hívtuk magunk között, ne dicsekedjen azzal, hogy a dolgozó osztály oldalán állt. Mentségére szolgáljon, hogy '56-ban már együtt menetelt I. Tóth Zoltánnal az Akadémia utcában, ahol Zoltánt agyonlőtték, ő pedig térdlövést kapott. Spira Gyurka feltűnően elegánsan, jólöltözötten nézett ki mindig, mivel olyan szép fehér ingei voltak! Hát kiderült, - akkor mi olyan ingekben jártunk, amelyeknek a hátsó részéből kivágott darabokat használtuk pótgallérnak -, hogy a fehérnemű nagykereskedő papa raktárában sok ingjük megmaradt. Na, az. ősökkel ezzel tisztában lettünk! Tovább a bibliográfiakészítés „útján" 1950 májusában sántikálva mentein az utcán, amikor a Kígyó utca és a Váci utca sarkán szembe jött velem régi térképész beosztottam, Szabó Nándi, üdvözöltük egymást, mint régi Teleki Intézetis kollégák, majd megkérdezte, hogy mi van velem. Mondom neki, hogy én járásbíró vagyok!