Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)

I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig

„Mi az hogy járásbíró, olyan már nincs is!" - Meg kellett neki magyaráznom a viccet, hogy ez a munkanélküliségre vonatkozik, vagyis bírom a járást". „Nem feleltem meg a káderezésen, nem tudok beilleszkedni az új rendszerbe." „Te, - azt mondja - tudod mit? Én osztályvezető vagyok a Múzeumi Központban. „Hát az meg micsoda?" „Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MMOK)"

61 - válaszolta. „Az. meg hol van'? " „Tudod hol van a Törley palota?" „Persze, hogy tudom, szemben a volt Teleki Intézettel. Ki az igazgatója?" „Hát a Tutus, az Ortutay Gyula." „És ki van még ott?" „Régészek, művészettörténészek, muzeológusok, restaurátorok stb." Nekem a múzeumi pálya soha nem imponált, múzeumba csak akkor mentem, amikor a háború utáni éhínségben a Nemzeti Múzeum restaurátorműhely ébe jártunk át megmelegíteni spirituszfőzőn a levesünket. Aztán én is megkérdeztem a Nándit, hogv vele mi történt. „fiát én beléptem a pártba... " Önm

entés volt ez részéről, de így lett osztályvezető a Múzeumi Központban. Neki semmi köze nem volt a múzeumokhoz, azt hiszem földrajz szakos hallgató volt egy-két évig, de semmit nem értett ahhoz, amit csinált. De hát ki értett akkor ezekhez a dolgokhoz? Nagyon kevesen. Mert aki értett, de rossz káder volt, azt kiszórták és a megbízható, de szakképzetlen kádereket ültették a helyére. így volt ez minden területen, nem esak itt. Ez rettenetes nagy baj volt és később is kihatott az országra. De nem csak szakmailag, földrajzilag is szerettek a kommunisták hasonló áthelyezésekkel élni. A somogyit áttették a Nyírségbe, a csongrádit Sopronba. Ez a „Divide et impera!", „Oszd meg és uralkodj!" tipikus esete. Boizasztó volt az a „rendszerváltás", mert ki volt az, aki ekkor megélt? Az, aki megmenekült Auschwitzból, vag}' aki üldözött volt a Horthy-korszakban, mint szélsőbaloldali: ők képviselték az. akkori korszak terrorisztikus államhatalmát, mert aki közéjük tartozott, az azt csinált amit akart, abból bármi lehetett. Szóval Szabó Nándin keresztül bekerültem a Múzeumi Központba, ahol bemutatott a kollégáknak, valahogy így: „A hölgy, Thomas Edit, római provinciális régész, vele szemben ül Sági Károly, szintén római kon régész, a másik szobában vannak a művészettörténészek: Bényi László festőművész - őt ismertem még a Statisztikai Hivatalból -, Entz Géza, az. idősebbik és Dercsényi Dezső. Thomas Edit vetette fel később, hogy kellene egy művészettörténeti vagy régészeti bibliográfiát csinálni. A művészettörténeti bibliográfiára azt mondták, hogy azt összeállította XY, igaz semmit sem ér, mert csak névsorban vannak felsorolva a szerzők „a-tól z-ig", nincs benne semmi szakozás, semmi rendszer, úgyhogy a kereső számára csak akkor ér valamit, ha szeiző szerint keres, dc témák, szakok szerint nem lehet semmit megtalálni benne. Úgyhogy maradtunk a régészeti bibliográfiánál. A szegedi Banner János régészprofesszor, már csinált egy régészeti bibliográfiát, igaz, ő csak a magyar vonatkozású dolgokat szedte össze, csak a magyar folyóiratokat nézte át, abból is csak 3-4-et, és azt is csak szerzők és korok szerint csoportosította. Mondom: „Mutassák már meg, hogy néz ki egy ilyen munka!" Mindjárt a címlapon azt lehetett olvasni, hogy: „Universitas de Nieolao Horthy nominata..." Szóval a Szegedi 61 1949 őszen valamennyi magyarországi múzeumot, beleértve a magángyűjteményeket is államosították. A Népművelési (Művelődési) Minisztérium és a múzeumok között létrehozták a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját, a múzeumok központi irányító szervét. Az MMOK 1953-ban megszűnt, szerepét a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya vette át. L.: Magyar Néprajzi Lexikon 1980. 3. 669. p.