Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. (Budapest, 2005)
I. Tanulmányok - Balahó Zoltán - Gál Vilmos: Jakabffy Imre életútja a nemzetiségi térképektől a régészeti bibliográfiáig
tunk, köszöntünk egymásnak, mégsem volt különösebb érintkezési pont közöttünk. Elhatároztuk, hogy - sok szabadidőnk lévén, ráadásul a tél beköszöntével hosszabbak lettek az esték, villany pedig hol volt, hol nem volt - társas összejöveteleket rendezünk. Én például klimpíroztam a pianínón, mint afféle naturalista zongorista, régi songokat, slágereket játszottam és a többiek erre táncoltak. Rajz- és karikatúraversenyeket rendeztünk, egymást rajzoltuk le, és persze a főzés is központi eseménynek számított. Élelmiszervásárlásra a minisztériumtól kaptunk pénzt. Tüzelőre nem kellett költeni, mert azt vágtunk mi magunk az erdőben. Balatonfüredi kény szertartózkodásunk során egy házasság is köttetett. Szathmáry Géza gépkezelőnk és egyik térképészlányunk, Polgár Ida keltek egybe a füredi kápolnában, az. esketésen Rónai volt az egyik tanú, én pedig a másik. A legnagyobb problémát a pár felöltöztetése jelentette. A vőlegény megkapta Polányi Laci fekete nadrágját és az én sötétkék zakómat. A lány pedig a feleségem Pestről elmenekített esküvői ruháját vette fel, miután átalakították, mert Ida alacsonyabb és kövérebb volt, mint a feleségem. Az esküvői csokrot is nehéz volt beszerezni, mivel a menyasszony ragaszkodott a liliomhoz. Végül is az egyik villa kertjében láttunk egy liliomot, ami pont június 10-én, az esküvő napján nyílt ki. A helyi zsidók elhurcolását és elmenekít lését követően az alkalmazottaik végkiárusítást tartottak boltjaikban. Sokszor nagyszerű, de nem mindig praktikus dolgokat lehetett bagóért megvenni, amikor pénzen már amúgy sem lehetett élelmiszert vásárolni. A beszerzéssel ekkor már bajok voltak, így nemes valutaként kereskedtünk a szaharinnal, a varrótűvel és a tűzkővel, mert a gyufa lassanként eltűnt. Ezekkel lehetett a környék falvaiban cserealapon húshoz, liszthez, tejhez, tojáshoz jutni. Élt bennünk remény, hogy a front gyorsan átmegy felettünk és egy egész más világ jön utána, persze voltak nyilas érzelműek is közöttünk, akik azzal rémisztgettek minket, hogy az oroszok mindenkit megölnek, az asszonyokat megerőszakolják. Rémhírek terjedtek Budapest sorsáról is, ahonnan semmi hírt nem kaptunk. Rádiónk volt, de a vételt állandóan zavarták, nem beszélve arról, hogy hivatalosan nem is lehetett nálunk, be kellett volna szolgáltatni. Erdei Sándor, aki később valamelyik vicclapnak lett a karikaturistája - nagy kommunistaként, - állandóan valami titkos vonalon Moszkvát hallgatta, így tőle értesülhettünk az aktuális hadihelyzetről. 1944 szilveszterén szerveztünk egy kabaréestet, amelyen én voltam a konferanszié. A társalkodóban tartottuk, remek kilátással a Balatonra. En cg ' hadijelentés paródiáját fogalmaztam meg. Volt egy mikrofon, amit kintről vezettünk le a pincébe, úgyhogy a többiek azt hitték, hogy a rádióban a valódi hadijelentés szól. Ilyenek voltak benne, hogy: „XY tábornok zseniális stratégiával sündisznóállásba vonult és tíz km-t hátrált teljes rendben, bog}' előkészítse a mindent elsöprő ellentámadást!" stb., mert mi ilyeneket hallgattunk nap mint nap, s ilyenkor már tudtuk, hogy újra vereséget szenvedtünk valahol. Műsorom befejezése pedig valahogy így szólt: „A végső győzelem még mindig tart!", mire a teremben hatalmas nevetés támadt. Utána kijött hozzám Balázs Pista, az egyik legrosszabb térképészem és azt mondta: „Te nem félsz, hogy feljelentelek téged, amiért csüggeteg kijelentéseket teszel? Hát nem olvastad a plakátokat, hogy aki csüggeteg kijelentést tesz, azt a helyszínen fel kell koncolni!?" „Tessék, parancsolj!" - mondtam neki. És belőle lett az első balatonfüredi kommunista párttitkár. A zöldet átváltotta pirosra. Amikor Teleki Gézának, a debreceni kormány kultuszminiszterének még nem volt autója, ennek az. embernek már volt. Mert neki adott a Vörös Pladsereg, hogy hatásosabb legyen a pártszervezés és az agitáció. A szilveszteri műsor olyan jól sikerült, hogy elhatároztuk minden második szombaton kultúrestet rendezünk, de esak háromra került sor, aztán bejöttek a ruszkik. 44 1945 márciu44 Ennek a kultúrest-sorozatnak a keretén belül hangzott el Jakabffy előadása is. L.: Jakabffy I. A Bánság népei. 1945. Kézirat.
