Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Medgyesi Konstantin: Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás

személyeket javasoltak, akiket mindenképpen keressek fel s kérdezzek meg (hólabda-mintavétel), így a kör újabb és újabb nevekkel bővült. Megszólalt - felsorolásszeiííen említve - Makó rendszerváltozás utáni négy országgyűlési képviselője, huszonkét önkormányzati, hét makói megyei közgyűlési képviselő, két jegyző, három alpolgármester, a rendszerváltozás utáni polgármesterek, a 80-as évek tanácselnökei, két tanácselnök-helyettes, az MSZMP utolsó városi első titkára, a pártok helyi vezetői, iskolaigazgatók, újságírók, az önkormányzat, az államigazgatás, a helyi kultúra, a gazdaság és civil élet prominensei, a felekezetek képviselői, a makói sportélet irányítói. A rendszerváltozás utáni makói mindennapok történetéhez szolgálhatnak adalékul - többek között - azok az interjúk, melyek az alábbi személyekkel készültek: a makói piac legidősebb árusa, aki 1938 óta rendszeres résztvevője a vásárnak; a helyi parkőr, aki elmondta, hogyan lett géplakatosból munkanélküli, majd utcaseprőből parkőr; az egykori válogatott kézilabdás, világbajnoki ezüstérmes, aki ma Makón él, s kocsmát üzemeltet; a makói törzsszurkoló, aki 1970 óta nem hiányzott egyetlen helyi focimeccsről sem; egy magát igazi ökumenikusnak valló férfi, aki reformátusnak született, ma is kálvinistának vallja magát, ugyanakkor résztvevője a katolikus közösség életének is, néhány éve pedig református létére az evangélikus gyülekezet pót-presbiterévé választották; egy világtalan makói ember, aki 14 éves kora óta vak, s több évtizede a helyi fürdő masszőre stb. A beteg kisvárosi társadalom A rendszer-változás utáni Makó egy „sodródó" település; még nem dőlt el, hogy ez a korábban markáns vidéki kisváros végleg leszakad vagy sikerül megkapaszkodnia. Rossz jel, hogy a munkanélküliségi adatok 1990 óta folyamatosan fölötte vannak az országos átlagnak. A rendszerváltó kor tipikus makói munkanélkülije férfi, 50 év körüli, korábban valamelyik azóta tönkrement - nagy ipari vállalatnál dolgozott betanított munkásként, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik. A makói munkaerőpiacra egyébként is végig a 90-es évtizedben a kiszolgáltatottság volt a jellemző. A makói munkaügyi központ vezetője e témáról így beszélt a vele készített interjú során: „Tudják a munkavállalók, hogy egy-egy esetben kitol velük a főnökük, de azzal is tisztában vannak, a legrosszabb az, ha munkanélküliek lesznek. Elmondok egy történetet annak illusztrálására, hogy mibe kénytelen belemenni egy alkalmazott. A beosztottnak hivatalosan, papíron 45 ezer forint nettó munkabér jár. Annak rendje és módja szerint alá is kell írnia, hogy átvesz annyi pénzt, de valójában csak 30 ezret adnak neki havonta. Tizenöt ezer forinttal lenyúlják. Csakhogy nem mer szólni, tenni ellene, mert nem tud máshová elmenni dolgozni. A munkaadónál van a kasszakulcs, a megélhetés záloga. A főnök adja a fizetést, tehát elvileg bármit megcsinálhat. Léteznek azért fórumok, ahová fordulhat a jogaiban korlátozott. A munkáltatók viszont ki tudják szűrni, hogy 5 vagy 10 emberéből (sic!) ki az, aki levelezget, bejelentéseket tesz, utána pedig kirúgja. Ez a 22-cs csapdája. Ha hagyja magát, kihasználják, amennyiben él jogaival, elbocsátják." A rendszerváltozás mindennapjairól a helyi téglagyár vezetője életszerű példán keresztül osztotta meg tapasztalatait: „1985-ben kezdtem Makón gyárvezetőként dolgozni. Nem a gazdaságossági elvárásnak kellett megfelelni, mivel akkora érdeklődés mutatkozott termékeink iránt, hogy szinte minden reggel botrányba fulladt a vevők szétválogatása az udvaron. Aki időben jött, annak még jutott áru. Ehhez képest ma már azt kell megélni, hogy nekünk szükséges a vásárlókat idevonzani. Aki c változást megérti és az ebből fakadó következtetéseket rá tudja környezetére mint vezető erőltetni, az túléli, aki nem, az elbukik." Kétségtelenül közelebb járunk a valóság megértetéséhez, ha észleljük és ábrázolni vagyunk képesek a hétköznapi makói (magyar) számára; a rendszerváltozás lényege nem