Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

I. Tanulmányok - Medgyesi Konstantin: Jelenkor-kutatás és kisvárosi rendszerváltozás

abban keresendő, hogy a tanácsot önkormányzatnak hívják, hanem hogy a téglát vagy más egyéb, korábban szűkösen rendelkezésre álló árut miként tudta az előző időszakban és a váltás után beszerezni. Az már a történet és ezzel együtt a rendszerváltó folyamat ellentmondásosságát jelzi, hogy a fizetőképes kereslet radikális csökkenése miatt a 90-es évtizedben jóval kevesebb építőanyagot értékesítettek a kereskedők, így talán nem véletlen, hogy a hiánygazdaságban megszokott sorban állás immáron a régmúlt „kedves" élménye pusztán. „A legnagyobb veszteség a parasztságot érte. A saját munkahelyemen is érzem, hogy ezeknek az embereknek a fizetőképessége rendkívüli módon visszaesett. De a kereskedők is visszaigazolhatják, hiszen ahol korábban hosszú éveken keresztül jól megéltek, most egyre nehezebben boldogulnak. Folyamatosan csökken a fizetőképes kereslet. Azt is tudjuk, milyen nagyüzemek működtek a régi rendszerben (sic!) Makón és láttuk, hogyan mentek tönkre, mert nem tudtak a piaci kihívásoknak megfelelni. A felszabadult munkaerő egy része a mezőgazdaságban próbálkozott, más része kényszervállalkozó lett. A téglaipar szempontjából figyelve, akiknek nincs munkájuk, azok nem építtetnek házakat, nem ruháznak be, nem újíthatják fel a régi épületeiket" - elemezte a korszak fejleményeit a téglagyári vezető. Egyik interjúalanyom sommás értékelése szerint: Makón „nagybirtokos az lesz, aki a rendszerváltás előtt is már helyzetben volt." Ha szemügyre vesszük az új makói mezőgazdasági vállalkozó réteg prominenseit, valóban szinte kivétel nélkül olyan személyeket találunk, akik a korábbi rendszerben szövetkezeti vezetői állásban voltak. E csoport egyik képviselője kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott arról, hogy szerinte kinek mi a szerepe a rendszerváltozást követő agrárstruktúrában: „Ha a gazdasági folyamatok úgy hatnak, már pedig úgy hatnak, hogy külön-külön 1000 kistermelő nem tudja piacra vinni a termékét, akkor igenis egy vállalkozónak ezeket össze kell fogni, integrálnia kell. Ez nem az egyes emberek lenézése. Ebből persze szoktak politikai ügyet csinálni, hogy zsellérsorba kerül a parasztság. Az az igazság: a legfejlettebb társadalomban is vannak a polgárok alatti rétegek, akik vagy munkanélküliek, vagy napszámosok vagy bérmunkások. Nem az a kérdés, hogy bérmunkás-e az illető, hanem, hogy azon a szinten kap-e annyi pénzt a munkájáért, hogy megéljen vagy éhbérért végzi a feladatát. Olyan Magyarországon sem lesz, hogy 10 millió polgár éljen közöttünk. Ezt korábban egyébként megpróbálták, de akkor nem polgárnak, hanem elvtársnak hívták, s jelentem, megbukott a gondolat. Egyenlővé akarták tenni a szocializmusban az embereket, de kiderült, ez nem működik. Vegyünk egy példát: van focista, aki a megyei III. osztályban rúgja a labdát és van aki az NB I-ben. Az egyik is focista, meg a másik is, és megfigyelhető-e köztük különbség? Igen, óriási. És miért? Hát csak azért, mert az egyik nem úgy tudja rúgni a labdát mint a másik." Az 1989-90-cs változásokat követően a budapesti központ sorra szüntette meg a makói ipari érdekeltségeket. Néhány cég tudott csak megkapaszkodni - azok, akik képesek voltak nyugati partnerre találni. E folyamat sem ment azonban zökkenők nélkül. A legnagyobb árbevételű makói vállalatok egyikének ügyvezetőjét e tanulságokról kérdeztem: „Sokszor meg is vezettek bennünket. Ezekből a harcokból nem mindig nyertesen kerültünk ki, de nem adtuk fel, folytattuk és beilleszkedtünk. Először is Magyarországon a nyugatiak célja - főleg kezdetben - az volt, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb haszonnal távozzanak egy-egy üzletből. Majdhogynem gyarmati sorban levőként tekintettek az országra. Persze nemcsak negatív tapasztalatokkal bírunk. Eddig 5 német céggel volt kapcsolatunk. Az első becsapott bennünket, a második az korrekten viselkedett, a harmadik megint átvágott minket, a negyedik ismét megfelelő partner volt és most üzletelünk az 5. német céggel, eddig minden rendben velük." Hasonlóan a többi magyar kisvároshoz Makó demográfiai állapota is kiábrándító. Az ügyről a makói gimnázium igazgatójának megszólalását idézem: „Ha egy makói diák, miután végez, mérnök, orvos, tanár, közgazdász lesz, akkor az a kérdés, ebből mennyit tud Makó fogadni. Hiába jönne vissza szülővárosába egyetemi tanulmányai után a sok-sok