Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Nagy Molnár Miklós: 120 éve született Györffy István (1884-1939)

120 éve született Györffy István (1884-1939) Nagy Molnár Miklós Györffy István 1884. február 11-én született Karcagon. Ősei a Partiumból költöztek a Nagykunságba. A városban megtelepedő dédnagyapja a gazdálkodás mellett fazekassággal foglalkozott, amelyet Mezőtúron tanult. Édesapja szürszabó lett, ám a halódó mesterség nem nyújtott gondtalan megélhetést, a sikertelen gazdálkodás pedig anyagi romlásba sodorta a családot. Györffy Istvánt édesapja beíratta a gimnáziumba, amikor azonban a tanulásban nehézségei támadtak, kivette onnan. A 14 éves fiút paraszti munkára fogták, ám később kemény akaratú édesanyja hazavitette a tanyáról, és ismét beíratta a gimnáziumba. A középiskola felsőbb osztályait a késmárki evangélikus líceumban végezte. A szünidőkben mint szuplikáns (adománygyűjtő) diák szinte a fél Magyarországot bejárta a Szepességtől Fiúméig, a Dunántúltól az erdélyi Káipátokig. Az 1904-ben Késmárkon érettségizett Györffy István egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen kezdte meg természetrajz-földrajz szakon. 1905 szeptemberétől a budapesti egyetemre került, ahol megkereste egykori karcagi tanárát, a Néprajzi Múzeum igazgatóját, Bátky Zsigmondot. Györffyt 1906 nyarán Bátky Zsigmond néprajzi gyűjtéssel bízta meg. Ugyanabban az évben, szeptember elsején belépett a múzeum kötelékébe, amelytől csak harminc esztendő múlva vált meg. Egyetemi hallgatóként jelent meg a Néprajzi Értesítőben a Nagykunság és környékének népies építkezéséiül szóló nagy tanulmánya. 1910 tavaszán a kolozsvári egyetemen doktori szigorlatot tett. Doktori értekezésül „A nagykun tanya'

1 című munkáját nyújtotta be. 1910. június 26-án avatták dicséretes eredménnyel bölcsészettudományi doktorrá. 1911-ben természetrajz-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1909-től múzeumi gyakornoki munkája mellett miniszteri megbízás alapján kezelte a Keleti Kereskedelmi Akadémia Keleti Múzeumának anyagát, ami lehetőséget nyújtott számára, hogy minden évben részt vegyen az akadémia balkáni és törökországi tanulmányi útjain. Ennek köszönhetően többször megfordult Konstantinápolyban. Ezekben az években hosszabb néprajzi gyüjtőutat tett Erdélyben, a Fekete-Körös völgyében, a dél-bihari falvakban és a moldvai csángók között. 1918 őszén Teleki Pál invitálására csatlakozott a Lénárd-féle kisázsiai expedícióhoz, amelynek célja Kis-Azsia észak-nyugati partvidékének gazdaságföldrajzi és néprajzi tanulmányozása volt. Az angolok előretörése miatt az expedíció félbeszakadt, s résztvevői sok viszontagság közepette 1919 elején jutottak haza. Györffyt hazatérése után kinevezték a Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek igazgató őrévé, vezető muzeológussá. Különösen a textília- és kerámiagyűjtemény gyarapításán fáradozott. A múzeum szűkös anyagi körülményei miatt maga rendezett be házinyomdát, ahol a „Magyar népművészet" című füzeteket készítette. Múzeumi és tudományos munkájának egyaránt szerves kiegészítő része, éltető eleme volt a néprajzi gyűjtés. Azon kevesek közé tartozott, akik rengeteget utaztak. Szinte az egész magyar földet bejárta. Különösen fontosnak tartotta a tárgygyűjtést, s gyűjtőútjain rengeteg fényképet és rajzot készített. A terepen való gyűjtés mellett másik kimeríthetetlen forrása a levéltár volt. Az 1922-ben Karcagon megjelent „Nagykunsági krónika" több írónkat, köztük Móricz Zsigmondot is megihlette. E nagyívü munkáját a tudomány is elismeréssel fogadta; a történész Domanovszky Sándor a történeti néprajz pompás termékének nevezte.