Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Nagy Molnár Miklós: 120 éve született Györffy István (1884-1939)

Az 1920-as években fejtette ki ctnikumkutatásainak eredményeit, amelynek középpontjában a kunok álltak. Behatóan foglalkozott a hajdúkkal és az alföldi peremvidék népességének jellegzetes csoportjával, a matyókkal is. „Milyen elemekből áll a magyar nép" című tanulmányában elsőként vázolta föl a magyarság etnikai csoportjait, genetikus-regionális tagolódásukat. Ezekben az években újabb felfedezést tett: a régi alföldi térképek tanulmányozása nyomán döbbent rá az európai szisztémától teljesen elütő két beltelkü településmód, az alföldi kertes városok meglétére. A húszas évek végén foglalta össze az alföldi gazdálkodásról gyűjtött tapasztalatait is. A „Takarás és nyomtatás az Alföldön" c. tanulmánya az első néprajzi rendszerező munka a földművelés témakörében. 1930ban jelent meg „A cifraszűr" című monográfiája, amely két és fél évtizedes fáradhatatlan gyűjtőmunka eredményéről tanúskodik. Behatóan tanulmányozta a szürszabócéhek történeti anyagát, a mesterség technikai fogásait, a varrás- és díszítésmódot. Különösen fontosnak tartotta az ornamentika vizsgálatát. Sokoldalú szakmai munkásságának tematikus összefoglalása a harmincas évek elején Bátky Zsigmonddal és Viski Károllyal közösen szerkesztett nagyszabású szintézis, „A magyarság néprajza". (1. kép) Az egyetemi oktatómunkát 1926-ban mint megbízott előadó kezdte meg a Közgazdaságtudományi Kar Keleti Intézetében. 1929-től egyetemi magántanárként adott elő Magyarország és a Közel-Kelet néprajzáról. 1933-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsa egyhangúlag egyetemi magántanárrá, majd 1934-ben nyilvános rendes tanárrá nevezte ki. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta, 1935-ben pedig megválasztották a Magyar Néprajzi Társaság alelnökévé. Ugyancsak cz évtől haláláig, szerkesztette a társaság központi folyóiratát, az „Ethnographiát". Szerkesztői tevékenységének eredményességéről tanúskodik, hogy a folyóirat addigi terjedelmének háromszorosára növekedett, és ehhez tartalmi változatosság járult. Munkájának köszönhetően a korábbi években csaknem halódó nagy múltú folyóirat a magyar néprajz valóban központi fórumává vált. 1936-ban a helsinki Finnugor Társaság, 1938-ban pedig az Észt Irodalmi Társaság választotta külföldi tagjai sorába. Életének utolsó éveiben egyre többet foglalkoztatta nemzetének sorsa, jövendője. Vezetője lett az 1938 őszén megalakult a Táj- és Népkutató Központnak. A központot néhány hónap múlva betiltották, Györffy azonban nem hagyta elveszni az intézményt. Egyre jobban körülvette magát azokkal a parasztfiatalokkal, akikben az új értelmiséget vélte megtalálni. Munkás- és parasztbarátaival, hallgatóival tartott kapcsolata, szervezömunkája szoros összhangban állt nézeteivel, amelyeket az 1939-ben megjelent „A néphagyomány és a nemzeti művelődés" című írásában fogalmazott meg. 1939 nyarán még részt vett a falukutató diákok háromhetes nyári táborozásán. Itt vetette föl régóta dédelgetett gondolatát parasztkollégium megvalósításáról. E gondolat megvitatására őszre szűkebb társaságot hívott össze, ám az október 5-re kitűzött megbeszélésen azonban már nem vehetett részt, mert két nappal előtte agyvérzésben meghalt. A magyar néprajztudomány számára Györffy István fedezte fel az Alföldet. Munkássága óta az Alföld nem pusztán egy tájegységet jelent, hanem mindannak a kulturális jellemzőnek összességét, amely alapjában eltér a hegyvidéki, a szűkebb értelemben vett európai népi műveltségtől. /. kép Görffy István