Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Nagy László G.: Az „XX4-es program" - egy legújabb kori történeti gyűjtés terve

Ennek „emeleteit" (egymástól ugyancsak eltérő módon és számban) az adott témán/altémán cs perióduson/alpcrióduson belül figyelembe veendő gyűjtési szempontok, szegmensek alkotják majd. Az ipar, ill. a mezőgazdaság esetén ilyenek lehetnek a kisiparnagyipar, kisüzem-nagyüzem, esetleg a termelőegységek (gyárak, birtokok, TSz-ck) és irányító, érdekképviseleti szervek (minisztériumok, GYOSZ, ÁFÉSZ, KISZ, OKISZ) elkülönült vizsgálatai/gyűjtési céljai. Az életmódtörténetnél a társadalmi rétegek megkülönböztetése kézenfekvő. (Ezek századunk elején még igen differenciáltak, néha szélsőségcsen kontrasztosak voltak; az 1950-70-es években bizonyára sokkal homogénebbek, majd újra széttartóak.) A politikatörténetnél és a kultúrtörténetnél a gyűjtés megcélzott alanyainak különbözősége adhatja az „emeleteket": lehetnek személyek, szervezetek, események vagy topográfiai helyszínek akár ugyanazon témán belül. Végül mindezekhez - a „tér-idő dimenzió" mintájára - képzeljünk hozzá még egy „negyedik dimenziót" (amit a rajzon már csak az „emeleteket" megtöltő gömbökkel tudunk szimbolizálni): ez annak előzetes megtervezését, eldöntését jelenti, hogy az adott témához az adott időszakból stb. milyen tárgytípust, milyen muzeológiai forrásfajtát lehetséges, ill. kívánatos elsősorban begyűjteni? Van, amikor elegendőnek ítélünk egy fényképet vagy dokumentumot; lesz (pl. az életmód témájánál), ahol bútoregyüttesek, berendezési tárgyak, viseletek, háztartási eszközök kellenének; másutt névtáblákat, zászlókat, jelvényeket, kitüntetéseket kell megcéloznunk, mert azok az adott témában a jellegzetes tevékenységre jellemző darabok. Vizsgálnunk kell, hogy „általános", „tipikus" vagy kifejezetten „egyedi" anyagot érdemes keresnünk, ami a gyűjtés helyszínét, módját befolyásolhatja. Ebből a szempontból „általánosának azokat a tárgyakat mondjuk, amelyeket az adott korszakban, az adott témában sokan, tulajdonképpen bárki használhatott; megszerzésükre ezért a konkrét információkat nem szolgáltató "másodlagos gyűjtőhelyek" is megfelelőek (BÁV, antikvárium, de akár a „bolhapiac"). Hasonló a helyzet az ún. „tipikus", "jellegzetes" darabokkal; ezek azonban már kötődhetnek régiókhoz, egy-egy szervezethez, társadalmi réteghez, eseménysorozathoz stb. „Egyedi" lehet a tárgy, ha valóban csak 1 példánya van (pl. egy műalkotás); de akár egy "általános" vagy „tipikus" tárgyat is egyedivé avathat a használat helye, eseménye, ill. a használó személye. (Sok azonos típusú pisztoly volt, de amelyikkel Bajcsy Zsilinszky Endre rátörő letartóztatok „fogadta", az a darab ezzel az eseménnyel/személlyel egyedivé vált.) Utóbbiaknál azonban legtöbbször már elengedhetetlen a hiteles dokumentáció vagy a megbízható adatközlőtől származó információk, amelyek megszerzése leginkább az eredeti használat helyszínén, az ún. „elsődleges gyűjtőhelyen" remélhető. Ezen szempontok előzetes végiggondolása és megfogalmazása sokéves muzeológiai tapasztalatot