Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 4. (Budapest, 2004)

II. Módszertan - Műhely - Közlemények - Sári Zsolt: Velünk élő tárgyak. (A 20. század bemutatásának lehetőségei a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban)

A wales-i St. Fagans-i múzeumban egy konténerházban mutatják be a II. világháború utáni újjáépítési korszak lakáskultúráját és életmódját. Ez az alumíniumból készült, rövid ideig, átmeneti lakóházként funkcionáló épület reprezentálja a nagy változásokat megelőző háború utáni időszakot. 5. A 20. század tájegység lehetőségei 5.1. Új lakóház-típusok A Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapvetően a 19. század közepétől a 20. század első harmadáig mutatja be a klasszikus néprajzi definíciók által meghatározott népi építészetet és lakáskultúrát, valamint az ehhez köthető paraszti életmódot. A 21. század egyik nagy kihívása a szabadtéri muzeológiában a 20. század, a változó paraszti kultúra bemutatása, valamint a különböző élethelyzetek, társadalmi rétegek megjelenítése.

14 Az építészet változásvizsgálata során olyan épületek, stílusok és típusok megjelenítése, bemutatása elodázhatatlan, amelyek a 20. századi településkép szempontjából meghatározóak. Az első világháború, és a trianoni határok meghúzása után új típusú épületek váltak általánossá. Ebben az időben jelentek meg és terjedtek el a nyárikonyhák, amelyek aztán a második világháború utáni évtizedekben is jelentős utcakép meghatározó elemek maradtak. Legutóbbi cikkében Balassa M. Iván is felhívja a figyelmet ezen épülettípusra, hangsúlyozva ezek gyakorlati, élet- és munkaszervezeti változásokat is előidéző szerepét: „szükség volt egy olyan térre, ahol a piszokkal járó mindennapi munkát, a főzést ember és állat részérc, mosást, apróbb házkörüli fúrást, faragást, stb. fedett helyen el lehet végezni. Erre szolgált a nyárikonyha, amely nevéből is következően eleinte csak a meleg nyári időben vette át a lakóház bejárati helyiségének funkcióit. Később azután asztal és székek is helyet kaptak a rendszerint a teleknek a lakóházzal átellenes oldalára állított épületben... és ide került a hétköznapi étkezés, helyet szorítottak a dikónak, ócska ágynak, ez előbbi az idősek pihenőhelye lett, hogy azután a család egyes tagjai szinte állandóan itt aludjanak."

15 Ennek az épülettípusnak bemutatása együtt járhat a század tízes, húszas éveiben épült, az OsztrákMagyar Monarchia parasztpolgárosodását is tükröző városi mintákat követő, díszes utcai homlokzattal rendelkező lakóépületeivel. Az első világháború után megjelenő és felerősödő társadalmi és gazdasági problémák megoldására tett kísérlet volt az 1920-as, Nagyatádi-féle XXXVI. te, amely tömegeket juttatott földbirtokhoz. Ezzel a földosztással házhelyek kijelölése is megtörtént, amellyel több mint kétszázezren jutottak városi és falusi építési telekhez. Az építkezéseket kölcsönökkel próbálták meg elősegíteni. Ezen kölcsönök folyósítását az Országos Falusi Kislakásépítő Szövetkezet (FAKSZ) végezte. Az ebből a kölcsönökből létrejött épületeken megmaradt a „FAKSZ-ház" elnevezés. Ez a háztípus bizonyos szabályok, épületanyag-felhasználási előírások figyelembevétele mellett, mintatervek segítségével épült. A Faksz-ház azonban nem érte el azt a sikert, amelyet megérdemelt volna, építése viszonylag gyorsan elhalt. A két világháború közötti időszak falusi építészetének másik jelentős állomása volt az ONCSA-ház. A két világháború közötti faluszociográfiai irodalom, a néprajzi kutatások rávilágítottak a magyar falvak rossz gazdasági, fizikai és mentális állapotára. Ezen kutatások a népi építészetre is kiterjedtek, feltárták a háztípusokat, minőségeket. A felmérések eredményeit is felhasználták az 1940-es árvíz által okozott károk enyhítésére tett lépésekor. Az 1940. XXIII. tc. által életrehívott Országos Nép- és Családvédelmi Alap társadalompolitikai 14 T. BLRECZKI 1. 2003. 45-51. pp. 15 BALASSA M. I. 2002. 166-167. pp.