Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Könyv- és folyóiratszemle - Tiszaföldvár. Fejezetek a város történetéből, 2002. (Pató Mária)

A legkésőbbi archeológiai anyag a 16-17. századból, a török korból származik, a településre vonatkozó források is a török hódítás idején szaporodnak meg. A hódoltság pusztulása a 17. század elején következett be, a vidék jórészt elnéptelenedett. Az újratelepülés kezdete 172l-re tehető, a lakosság élénk migrációja Podmaniczky János 1733-ban kiadott települési szerződése után szűnt meg, melynek nyomán lóként reformátusok telepedtek meg a faluban. Az 1786-os II. József-féle népszámlálás Földváron 2017 személyt írt össze. A Podmaniczky család közel másfélszáz éven ál volt Földvár ura, így az uradalomban történt változások kihatottak a településre is. Az uradalmi gazdálkodás Podmaniczky III. János (1786-1883) vezetése alatt lendült fel. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt jelentős szerepet kapott a térség, Damjanich János hadosztálya innen indított támadást az ellenséges császári sereg ellen és támadta meg Szolnokot. A honvédséggel együtt Kossuth Lajos is megfordult a településen, az ún. Sallay házban, ahol ma emléktábla őrzi emlékét. Az önkényuralom és a kiegyezés korában a Podmaniczky uradalom felosztásra kerül, felszámolása kedvezőtlenül befolyásolta a település fejlődését. 1876-ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, a Tiszai alsójárás részeként idesorolták Tiszaföldvárt, 1884-ben pedig hivatalosan is a járás székhelyévé jelölték. A 19-20. század fordulóján a település a környező településektől eltérően városias külsőt mutat, a községben 8062 ember élt. A járási székhelyi rang kivívásában sokat jelentett jó közlekedési adottsága. Területén három vasúti állomást jelöltek ki, az 1902-ben végrehajtott úthálózat-revízió eredményeként a mai 442. sz. főút nyomvonalát követve már itt haladt át a Szolnok-Tiszaug-Kunszentmárton megyei út. A vízi közlekedést, kikötést és szállítást a Vezseny-Tiszaföldvár közti álkelőhely biztosította, melyet a középkortól ismertek és használlak. Az I. világháború okozta veszteségek után lassan újra rendeződtek a gazdasági, társadalmi viszonyok, ennek köszönhetően 1925-re 9750 főre gyarapodott a község lakossága. Új munkahelyek teremtődtek (Bata-féle Cikta Cipőgyár)... A II. világháború hatására a fejlődés újra megtorpant, 1944 őszén bevonultak a román, majd nyomukban a szovjet csapatok. A háború befejezése után a politikai életben jelentős változások történtek, 1947 után az országos eseményekhez hasonlóan alakult a politikai helyzet, a községben is a meghatározó erő az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) lett. Tevékenységük következményei az 1956-os forradalmi eseményekbe torkollottak. A községben lezajlott események megtorlásának részeként 23 embert állítottak bíróság elé, az ezt követő politikai perek során még további 11 helyi lakost ítéltek el. 1969-ben napirendre került a község távlati fejlesztési terve. Tiszaföldvárt mint a megye legnépesebb községét 1970. január 9-én nagyközséggé nyilvánították. Jelentősen kiépült a villany- és vízhálózata, javult a lakásellátottsága. A fejlődés a 80-as évekre megtorpant, a szomszédos Martfű „gazdasági árnyékába" került. Tiszaföldvár sohasem tartozott az iparilag fejlett települések sorába, de ez nem azt jelenti, hogy szolgáltató és feldolgozóipara ne lett volna jelen az egyes történelmi időszakokban. Az első céhes emlék 1778-ból származik, a tímár céh pecsétjét a Magyar Mezőgazdasági Múzeum őrzi. 1851-ben már 57 kézműves iparos működött a faluban. Az első nagyipari létesítménye a téglaégető volt, de a 20. század elejére több fontosabb üzem is megkezdte működését (Martfűi Téglagyár Rt., Cikta Cipőgyár, hengermalmok, tehenészetek). Az ötvenes évek elején a település ipari életében nagymérvű változás ment végbe: Martfű, mely korábban Földvárhoz tartozott, önálló községé vált, így elveszhette legjelentősebb ipari létesítményét.