Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Tanulmányok - Veres László: A közhasználati üvegek tipológiája

Közhasználati üvegek tipológiája Veres László A magyar üvegipar 14. századtól nyomon követhető fejlődési folyamatában jól érzékelhetők a termékelőállítás jellemző vonásai. Megfigyelhetők a termékszerkezeten belül az ablak- és öblösüveggyártás korszakonkénli arányváltozásai, és megragadhatók azok a törekvések, amelyek a társadalom különböző rétegei igényének kielégítésére irányultak. A 17. századtól - amikor a főúri uradalmak központjaiban emelt üvegcsűrök az üvegipar korábbi szerkezeti kereteit szétfeszítették - a huták termelésében az úri osztály és a nép számára készített produktumok mindjobban elkülönültek. Az üveg művészetével foglalkozó szakirodalomban a használókat figyelembe véve többféle elnevezést alkalmaznak az üvegtárgyak azonosítására és csoportosítására. Az úri üveg, finom üveg terminológiák ellentéte a rusztikus üveg, parasztüveg, esetenként a népi, népies üveg megjelölés. Az utóbbi elnevezésekkel illetett üvegféleségeket erdei üvegeknek is szokták nevezni, ami a nyugat-európai szakirodalomban meghonosodott Waldglas kifejezés magyar megfelelője. Azonban az erdei üveg elnevezést nem célszerű paraszti használatú üvegek esetében alkalmazni. Az erdei üveg és a Waldglas nem ugyanazt jelenti, nem ugyanazt a tartalmat hordozza. Magyarországon a sajátos gazdasági-termelési fejlődésből következően egy teljesen másféle társadalmi közeg volt az egyszerű öblösüvegek befogadója, mint Nyugat-Európában.' A különböző hutaleltárakban felsorolt termékek között az elnevezésük alapján nem tapasztalható olyan éles megkülönböztetés, mint a szakirodalomban. Kristály- vagy parasztüveg, fehér vagy zöld öblösüveg, finom vagy vásári üveg elnevezésekben elsősorban a termékek közötti értékkülönbségek érzékelhetők. A magyarországi üveghuták termékei között - minőségi szempontból és ennek megfelelően értékük alapján - csak a metszés és gravírozás meghonosodása, kiteljesedése után húzható éles határvonal. Ez azonban csak a 18. század dereka tájától vált jellemzővé a nagyobb üveghutákban. A kis üvegcsűrök többségében nem voltak gravírozó-metsző berendezések, s ezekben továbbra is hagyományos módon, a fúvásra épülő díszítőeljárások tették szebbé, eladhatóbbá a termékeket. Ezek a termékek megítélésem szerint általánosan használt, közhasználati üvegek voltak. Minden korszakban, de főként a 18-19. században létezni kellett egy vulgáris közkultúrának, ami soha sem volt parasztosan népi, de exkluzíván úri sem. A 17-19. századi források az üveghutákban készített termékek változatos, gazdag elnevezését tárják elénk. Ez önmagában is a bőséges kínálatra enged következtetni. Az elnevezések nyelvészeti, kultúrtörténeti szempontból nyilvánvalóan jelentősek, de számunkra akkor válhat érdekessé, ha az elnevezések konkrét tárgyakkal, tárgyformákkal kapcsolhatók össze. Sajnos ez az esetek többségében szinte megoldhatatlan feladat, mert a speciális elnevezések csak ritkán utalnak konkrét formákra. Rajzok, illusztrációk sem állnak rendelkezésünkre, melyek a forrásokban szereplő elnevezések tárgyakkal való párosítását tennék lehetővé. Hasonló nehézségekbe ütközünk akkor is, ha a tárgyi emlékanyagot egy-egy üveghutához kívánjuk kapcsolni, vagyis a készítés helyét akarjuk meghatározni. Az egyes huták üvegeiről sem ismertek minden esetben olyan források, illusztrációk, melyek alapján kimondható lenne, vagy teljes bizonyossággal eldönthetővé válna, hogy egy adott tárgy melyik huta specialitása volt. Hasonló nehézségekbe ütközünk az egyes üvegedények kor1 A terminológiákat vö. BORSOS B. 1974. 55. p.