Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Könyv- és folyóiratszemle - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből. A Központi Bányászati Múzeum Közleményei, 2002. (Bencze Géza)

Kor-kép Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből Szerk.: Bircher Erzsébet. 2002. Központi Bányászati Múzeum, Sopron. 262 p. Bencze Géza A bányászatnak, a szenek bányászatának, a szakmának, az ágazatnak, történetüknek könyvtárnyi szakirodalma van. A sor - a minden történeti munkában valahol hivatkozott Agricolától napjainkig terjed, s az ágazat döntő hányadának mára már múlttá váltával a történeti jellegű vonal minden bizonnyal erősödni fog. Ezért érdekes és fontos is számunkra, hogy az elmúlt két évben két múzeumi kiadvánnyal is találkozhattunk, bizonyítva az ott folytatott bányászattörténeti tevékenység - legyen az gyűjtési dokumentáció, cikk, tanulmány vagy kiállítás - fontosságát is egyben. Korábban és a közelmúltban Csiffáry Gergely, Huszár Zoltán, Szemán Attila - s sorolhatnánk tovább - e témájú kutatásai jelentik a közvetlen múzeumi előzményeket. Negyedszázaddal ezelőtt Babies András, Faller Gusztáv modell- és példaértékű bányászattörténeti kutatásai magasra emelték az elvárt színvonalat, majd követték az 1970es évek levéltári kutatásokon alapuló - főleg Erdmann Gyula és Pető Iván jegyezte dokumentumkötetei és tanulmányai, s a szociológiák az irodalmi folyóiratokban, s még előttük a nagy port kavart Moldova-féle komlói rapszódia „a szénre épült város"-ról. Rövidebb szünet után, furcsa módon éppen a hazai általános gazdasági megtorpanás - a bányászat kezdődő leépülése - idején sorra jelentek meg a kisebb-nagyobb vállalati monográfiák, elsősorban is a Közép-Dunántúl szénbányászati üzemeiről, bányavidékeiről, a bauxitbányászatról, az észak-magyarországi ásványbányászatról, a szénhidrogén-kutatásokról. Ezeket követte aztán a magyar bányászat átfogó történetének, összegzésének háromkötetes kísérlete (A magyar bányászat évezredes története. J—

III. köt., Bp., 1997-2001) az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület égisze alatt, a hazai bányászati és más műszaki múzeumok számos munkatársának szerzői, szerkesztői közreműködésével. A múzeumokban folyó kutatások újjáéledésének - monográfiában testet öltött - eredménye volt 2000-ben Szvircsek Ferenc Bányász könyve Nógrád megye 19-20. századi bányászatáról; kutatásáról és bányaműveléséről (kiadta a Nógrád Megyei Múzeum). Ezt követte 2002-ben a soproni Központi Bányászati Múzeumnak a címben jelzett kötete. Az 1990-es évek közepétől újjáéledő múzeum - a talán még hét címet is viselő - új állandó kiállítását 2000-ben nyitotta meg. Ennek utolsó fejezete, epizódja a hazai bányászat számára oly sorsdöntő 1950-es évekről, majd legvégül az 1980-as évek második felétől tartó és egyre gyorsuló leépüléséről szólt. A kiállítás a maga eszközeivel tett kísérletet az adott kor, elsősorban is az '50-es évek bemutatásra. A másfél szobányi kiállításrész már a rendezéssel egy időben parázs szakmai (bányász) viták kereszttüzébe került. Elsősorban is annak a dilemmának a feloldási igényével, hogy nevezetesen az 1950-es, de még a '60-as évek első fele is - függetlenül a „bekerülési árától" - a hazai bányászat, elsősorban is a szénbányászat termelési sikertörténete volt-e, vagy pedig az autarkiás és erősen átpolitizált iparirányítás egyik fő elszenvedője? Maga a bányász pedig a korszak sikereinek egyik kovácsa volt-e, vagy pedig - kiemelt fizetésű és juttatású - politikai áldozata? A Terror Háza Múzeum időben közeli élménye egy másik hiányérzetet is táplált; hogy kevésnek találtatott a bányászatot az ipar, a gazdaság más területeihez hasonlóan sújtott