Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)
Könyv- és folyóiratszemle - Helyzetkép a jelenkor kutatásáról egy néprajzi konferenciakötet alapján. MaDok-füzetek 1. 2002. (Sallayné Peterdi Vera)
legújabb kor ezen tárgyainak gyűjteményekbe sorolása rendszerezési problémákat is felvet. A Néprajzi Múzeum gyüjteményszerkezetében nincs megfelelő hely például a háztartási gépek, a tisztálkodó-, betegápoló- és tisztítókéi lékek, dobozok, iskolai tablók, stb. számára. A mégoly adatolt, de speciális tárgyak esetében is felmerülhet a besorolhatóság és a kompetencia kérdése. így annál a három rendhagyó tárgy együttesnél is, amelyekről Szőj ka Emese (Néprajzi Múzeum, Budapest) tartott gyűjtési beszámolót. Tárgyvásárlásainak indoklása néprajzi szempontból is megtámadhalatlan: tárgyi világunk mindegyik részlete méltó a megőrzésre, megfelelő érvekkel alátámasztva. Az 1970-80-as években készült farsangi jelmez-kollekció mint a korszakos jelenségek tárgyiasult formája, az 1960-as évektől napjainkig gyarapodó babagyűjtemény (373 souvenir tárgy a világ minden részéről) anyagszerűségében és szimbolikusan is a társadalmi léptékű önképzés reprezentánsai, az utóbbi évtizedekben kialakított széki tisztaszoba berendezése pedig a falusi kispolgárosodás dokumentumaként fontos a kutatás számára. A szabadtéri múzeumok korszerű szemléletű tárgygyüjtéseiről, az előzményekről és a tervekről T. Bereczki Ibolya (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendres) tartott előadást, átfogó képet adva a jelenkoros anyag bemutathatóságáról az európai szabadtéri múzeumokban is. (Szarvas Zsuzsa külön helyzetjelentést adott a finn szabadtéri néprajzi múzeumok sajátosságairól, azokról a tárgygyűjtési és kiállítási formációkról, amelyeknek alapja a paraszti élet és tárgyhasználat kontinuussága, helyben megőrzött életforma-bemutatásokkal, továbbá az anyag publikálatlansága és múzeumaik nehéz megközelíthetősége.) Bereczki Ibolya meg van győződve arról, hogy a tényleges feladat a mindenkori, mindennapi jelenségek és azok tárgykultúrájának gyűjtése és megjelenítése, s ez a megközelítés feleslegessé is teszi a korszakhatár-probléma felvetését, főbbekkel együtt az a véleménye, hogy kiállítások rendezésekor a muzeológusok rugalmasabban viszonyulnak a jelenkor-bemutalás kérdéséhez. Ezt látszik jóváhagyni két további kiállítási beszámoló is. Az egyiket a Háztörténetek című vándorkiállítás három magyar résztvevője tartotta. A dunai svábok „jelen-képének megjelenítése" céljából Duna-menti múzeumok tórsrendezésében készített anyag alig használ tárgyakat. Egységes kérdőívekkel és más dokumentációval mértek fel svábok-lakta területeken ma is lakott házakat, így vált bemutathatóvá a társadalmilag is differenciált népcsoport, történetiségében, migrációs folyamataiban, életmódjában és szimbolikus vonatkozásaiban egyaránt, a jó együttműködésnek köszönhetően egységes szemléletben. A fa lapokból összeállított házmodelleken, kívül és belül, archív és 2001. évi fotóanyag dokumentálta a házak és családok egykori és mai történetét. A fotók nemcsak pótolták a tárgyakat, de ebben a kiállítási formában többletet is adtak a más módon már be nem mutatható tárgyi anyag, s azok apró részleteinek gazdag bemutatásával. A másik beszámoló (Frazon Zsófia, Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszék) egy kísérletről szólt. Arról, hogy egyetemisták hogyan készíthetnek muzeológiai módszerek alkalmazásával, elméleti kutatással, s azzal összekapcsolt terepmunkával, kizárólag a kiállítás idejére alkalmilag összegyűjtött tárgyakból kiállítást. Bizonyítékul szolgált ez arra is, hogy a múzeumi rendezési elvek adottak és törvényszerűek. A mindennapi élet részeként jelenlevő, de a társadalmi kontextusok jellegét is jól láttató témának (12 témakörre bontva) a fogyasztás és tömegtermelés bizonyult. Keretét a kortárs (egyidejű) városi populáris kultúra adta. A gyűjtés és a bemutatás egyidejűsége eredményezte, hogy „a mindennapi kultúra egyszerre jelent meg, mint megélhető gyakorlat és kulturális örökség". 20 A hangsúly a bemutatáson volt: ez, vagyis a kiállítás lehet az a közös érintkezési felület, amely egyetemet és múzeumot intézményes formában is összekapcsolhat. Egy másik, már elméleti kutatásról beszámoló előadás azt bizonyította, hogy oktatási intézmény és múzeum közötti együttműködés a kortárs jelenségek (mai társadalmi folyamatok dokumentálása) kutatásában is megvaló20 FRAZON Zs. 2003. MaDok Füzetek 1. 84. p.
