Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)
Módszertan - műhely - közlemények - Tóth G. Péter: A tárgyak újraalkotása. A „történeti" és az „ethno"-muzeológia elmosódó határai
lakosok" elköltöztek, helyüket a „behírók" és a „turisták" vették át, ahol a régi lakóépületek skanzenné preparálódtak. Feltehetjük a kérdést: ha van valahol egy még viszonylag organikus, történelmi negyed, és elkezd „fejlődni", hol van az a fejlettségi szint, ahol a hely szelleme elszökik és a korábban a múlt levegőjét árasztó környezet vitrinbe rakott porcelánbabaként kezd viselkedni? Általában az építészek ízlésétől függ, hogy hol tudja megtalálni egy nagyon sok periódust felmutató, és ezekből még rögzíthető értéket hordozó épület esetében azt a megoldást, amivel a megfelelő modern funkciót és az egységes megjelenést is biztosítani tudja anélkül, hogy a történeti értékeket tönkretenné. Bizonyos értékeket ki kell emelni ebben az új megoldásban, mások viszont már csak a tudományos dokumentációban fognak helyet kapni. Csak mostanában fogalmazódik meg az. az igény, hogy az elmúlt száz év építészete is képviselve legyen a müemlékállományban. De ugyanezt tapasztaljuk a tértől függetlenített - múzeumba zárt - tárgyak esetén is. A „gyűjtött", archivált tárgyakat formai, tartalmi, esetleg használati vagy funkcionális hasonlóságok alapján tipologizáljuk, rendszerbe szervezzük, közöttük amolyan múzeumi „rendet" vágunk. Minden múzeumi gyűjtemény szerkezete és összetétele tükrözi azokat az elveket, elképzeléseket, amelyek alapján létrejöttek. Ezeket a szempontokat ritkán dolgozták ki előre, és időben gyakran változtak. A gyűjtemények összetétele a jelenkor felé haladva egyre sokrétűbbé, heterogénebbé vált - a kultúrafogalom bővülésével párhuzamosan. A múzeumi gyűjtemények, mint történeti produktumok kialakulásuk pillanatától kezdve tudatos és esetleges gyarapítások-gyarapodások következtében formálódnak, s hozzák létre a hétköznapi értelemben értéktelennek vagy éppen rendkívüli értékűnek tartott tárgyak amorf halmazát. Bár egy gyűjtemény értékét a közgazdász, a biztosítási szakember vagy a piacról élő műkereskedő koronként más-más összegben határozná meg, a múzeumi tárgyaknak kétségkívül van egyfajta „abszolút" értéke: az, hogy léteznek, a múlt zárványaként, (látszólag) fittyet hányva az elmúlás törvényének. Míg a korai gyűjtőmunkát elsősorban a „hagyományos", az „ősi", az „archaikus" - vagyis az ipari forradalmat megelőző - tárgyak iránti érdeklődés jellemezte, a 20. század hetvenes éveinek végétől kezdve jelentkezett a kortárs hétköznapi kultúra és életmód iránti érdeklődés is. Ennek a szemléletnek jelenkutatássá való kibővítését és dokumentálását célozza meg Fejős Zoltán kezdeményezése. 3 Mégis: a műgyűjtés kezdeti, eredeti célkitűzése, azaz a kincsfelhalmozás, mint a hatalom kifejezésére is alkalmas értékképzés szemlélete a mai napig meghatározó a múzeumi munkában. A kincsek, ritkaságok, egyedi darabok birtoklása és felmutatása növeli az egyes múzeumok presztízsét, így azok számbavétele és gyarapítása folyamatos törekvés. A múzeumi tárgyak mögött rejtőzködő emberekről, társadalmi csoportokról, történeti korszakokról való gondolkodás több ízben is jelentős változáson esett át a muzeológia története során. A középkor és újkor századainak (főként természettudományos, mechanikai és képzőművészeti jellegű) magángyűjteményei szinte kizárólag a gyönyörködtetés céljával működlek, értékük részben esztétikai, részben státusszimbólum-jellegü volt. A múzeumok nyilvánossá válásával a kiállított tárgyak pedagógiai értéke nyilvánvalóan megváltozott, az igazi áttörés azonban csak századunk közepétől, a tárgyak dokumentum- és forrásértékének felértékelődésével következett be. A változások, amelyek mind a régészet, mind pedig a történeti és a néprajzi muzeológia módszertanát döntően átalakították, elsősorban a tárgyak információs értékének növelésére irányultak. A „különleges" tárgyak preferenciájával szemben egyre nagyobb jelentőségre tett szert azon „tipikus" tárgyak jelenléte, amelyek közvetlenül fejezik ki és olyan fokon sűrítik a témát, hogy az tipikus voltával a megfelelő asszociációkat váltja ki. Ez utóbbi szempont nemcsak a tárgyak beszerzési körülményeiben, a terepen rögzíthető információk felértékelődésében hozott változást, de jelentkezett a kiállítások 3 FEJŐSZ. 2003. 115-133. pp.
