Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 3. (Budapest, 2003)

Tanulmányok - Veres László: A közhasználati üvegek tipológiája

az ügyes kezű gravírozó megörökíteni - figurája viselettörténeti szempontból is figyelemre méltó. Az igen széles karimájú kalap, zsinóros, prémes szélű dolmány, szűk nadrág és csizma mindenképpen a 19. század eleji szentgáli kisnemesi viseletet idézi. A gravírozott jelenetet az edény formai felépítését követve pontokból, kacsokból, indákból, zegzugos vonalvezetésű karcolatokból komponált keretelés veszi körbe, mintegy az edényt összetartó erők játékát követve, s így szinte ez a megoldás architektonikusan hat. Egy másik, ugyancsak hasáb testű, boltozatos vállmegoldású, kobaltkék fogógyűrűvel ellátott edény egyik oldalára lópatkolási jelenetet gravíroztak. A karóhoz kötött ló gazdája fogja a ló hátsó lábát, a kovács pedig kalapáccsal veri. Mögöttük szék, szerszámokkal. A butélia egyik, keskenyebbik oldalán növényekből kialakított medalionban kalapács és harapófogó gravírozott képe, míg ezzel szemben a másik oldalon szalaggal átkötött koszorú között „B. M. Vivat. 1839 " felirat olvasható. A szerszámok és a patkolási jelenet alapján feltételezhető, hogy B. M. kovácsmester lehetett. A somhegyi butéliákon nagyon gyakran gravírozott életjelenetek szerepelnek. Ezeket többségükben a hasáb testű edényeken figyelhetjük meg, mert az alakok elhelyezésére nagyobb felületre volt szükség. Ismerünk szántási jelenetet, aratást megörökítő, káposztával megrakott szekeret bemutató hasáb testű butéliákat is. A kúpszerű tárolórészes butéliákon már nagyon ritkán szerepelnek gravírozott életjelenetek. Nyilvánvalóan azért, mert a kis felület, és az üveg ebből a megoldásból fakadó törékenyebb mivolta nehezebb feladatot jelentett a gravírozó mesterek számára. A kúpos testű butéliákon többnyire felirat és évszám szerepel az indákból, kacsokból, levelekből, virágokból kialakított medalionokban, ritkábban a szentgáli címerállat. A szabadon maradt felületeket pedig virágok (többnyire tulipánok) töltik ki, sokszor zsúfolttá, bonyolulttá téve a kompozíciót. Paraszti használatra szánt gravírozott butéliák csak Somhegyen készültek, mint ezt a magyar emlékanyag bizonyítja. A butéliák színes zománcfestéssel való díszítése Erdélyben és Felső-Magyarország egyes hutáiban volt divatos. Amíg Erdélyben a 18. század derekától készültek alacsony hőfokon száradó, zománcfestésscl díszített butéliák, addig FelsőMagyarországon csak a 19. század elejétől vált ez divatossá. Erdélyben a hengeres testű butéliákon az edények vállrészen színes, apró virágkoszorúkat helyeztek el, a többi részeket szabadon hagyták, vagy a levél- és virágmotívumok a tárolórész közepén vonultak körbe. A Pozsony környéki huták butéliáin bordó és kék virágokból diszkréten kialakított mezőben gyakran vallási szimbólumok, szentek képei jelennek meg (4. kép). A parádi festett edényeken szinte az egész felületet kitöltő élénk színű, az e korszakban „magyarosnak" nevezett virágos díszítés volt a jellemző. A Dunántúlon a gravírozott butéliák mellett a buborékos díszű edények is divatosak voltak. A bakonyi hutákban gyártották főként ezeket. A kifúvott, de még képlékeny állapotban levő üvegbe szöget 4. kép: Butélia opcik zománc/estés díszítéssel. 19. század eleje, Pozsony környéki hutatermék