Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

VI. Kitekintés - nemzetközi kapcsolatok - Baják László: Bajorok és magyarok - kiállítás Passauban és Budapesten

deportálták, és nagyrészt kiirtották a magyar zsidóságot, mire a háború után előbb a Szovjetunió keletre, majd Magyarország (szovjet ösztönzésre) nyugatra deportálta a magyarországi németek jó részét. 1945 után tehát Magyarország teljes területe és Németország keleti fele szovjet uralom alá, Bajorország viszont a nyugati szövetségesek ellenőrzése alá került. Amíg a szovjetek a saját területeiken mindenhol a kommunistákat segítették hatalomra, addig Bajorországban egy szabad parlamenti demokrácia jöhetett létre. A Vörös Hadsereg, majd a kommunisták elől menekülő magyarok legfontosabb gyűjtőhelye így természetes módon Bajorország lett. A bajor-magyar kapcsolatokat ettől fogva különös disszonancia jellemezte. A magyarországi rezsim számára, bár ezt a társadalom zöme nem osztotta, Bajorország, mint az antikommunista emigráció központja, gyűlölt ellenségnek számított, amit tovább erősített, hogy az amerikaiak Münchenbe telepítették az antikommunista propagandát sugárzó Szabad Európa Rádiót. A bajor, illetve német köztudat magyarságképe ugyanakkor döntően másképpen alakult, illetve megrekedt a régi romantikus, érzelgős sztereotípiák szintjén: „gulyás, csikós, puszta, paprika, Piroschka, Sissy" stb. Amikor 1956-ban a magyarok felkeltek a Rákosi rendszer ellen és a Vörös Hadsereg vérbefojtotta a forradalmat, a közel kétszázezer magyar menekült egy része Bajorországban is szíves fogadtatásra talált. Utóbb a késő kádári időkben a többi kommunista országnál viszonylag liberálisabb magyar viszonyokból a keletnémetek húztak hasznot, mivel a nyugaton élő honfitársaikkal, családtagjaikkal Magyarországon keresztül tarthatták legkönnyebben a kapcsolatot. 1989 augusztusában a magyar kormány a nagyszámú (kb. tízezer) Magyarországon tartózkodó és az NSZK-ba, a „szabad világba" vágyó keletnémet előtt megnyitotta nyugat felé a határt. A döntés megrendítette a keletnémet rezsimet, amely még abban az évben össze is omlott. Az esemény nemcsak a német újraegyesítés előtt nyitotta meg az utat, de egyben Magyarország teljes függetlensége és a nyugati visszaintegrálása előtt is. A fentiekből talán érthetővé válik, hogy a folyamatban Magyarország és Németország (illetve azon belül Bajorország) politikai szövetsége törvényszerűen ismét kialakult. Magyarország legújabb nyugati integrációjához tökéletes történeti párhuzamként kínálkozott ezer évvel korábbról Szent István és Gizella királyné története. Magyarországot akkor ez a „német-magyar" szövetség tette a többivel teljesen egyenrangú nyugati keresztény királysággá. Különös és egyben jellemző módon a magyar-bajor közös kiállítás tervét a bajorok tartották jobban számon. Amíg az illetékes bajor minisztérium már 1997-ben kijelölte az augsburgi Haus der Bayerischen Geschichte-t, hogy a kiállítást előkészítse, addig Magyarországon még nem történt semmi. Amíg tőlünk nyugatabbra természetesnek vették, hogy a nagyszabású kiállítások előkészítése és megszervezése többévi munka, addig Magyarországon még előfordul, hogy az ilyen kiállítások is rohammunkával készülnek el. A bajorok a Müncheni Magyar Intézetből K. Lengyel Zsoltot kérték fel, hogy állítson össze egy előzetes tématervet, ami még 1998 áprilisában el is készült. A terv augusztusra a Magyar Nemzeti Múzeumba is eljutott. A beérkező vélemények nyomán kezdődött meg a kiállítható műtárgyak körének kijelölése Bajorországban, sőt a Nemzeti Múzeumban is, noha az intézmény ekkor még nem volt megbízva a kiállítás magyarországi szervezésével. 1998 őszén sor került egy németországi tanulmányútra is, amelynek legfontosabb célja a bajor AndechsMerani család történetét bemutató bambergi kiállítás megtekintése volt. Ebbe a családba tartozott többek között II. András király felesége Gertrudis királyné, Árpád-házi Szt. Erzsébet anyja. A királyné egyik rokona készíttette a Dóm számára a hagyomány szerint Szt. Istvánt ábrázoló és „bambergi lovas" néven ismert szobrot, amely utóbb a kiállítás egyik jelképe lett. Az események 1999-ben gyorsultak föl, amikor a bajorok kérték a kiállítási elképzelések közös tanácskozásokon történő egyeztetését. Ezekre ezen év márciusa és novembere között került sor Budapesten és Passauban. A bajorok természetesnek vették, hogy a fő