Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

III. Kiállítások - Ihász István: Gomb és kabát. A profán valóság bemutatásának kísérlete a Terror Háza Múzeumban - Budapest

„Oly távol messze van hazám" - hallatszik az 1956 utáni sláger a kivándorlás terméből; falán „Magyar voltál, azért" Márai-mottóval, disszidensek színes képeslapjaival. Egy átjáróvetítő üres falán - nekik is emléket állítva - ismét felidéződik 1956. október 23-a híres felvonulása. Egyáltalán nem lágy, elégikus, de annál különösebb megoldás a Könnyek terméé: az udvaron látott T-55-ös harckocsit tartó irgalmatlan fémmonstrum-gerendaerdő alatt, egy acéltemetőben bolyongunk. Fémfalai és fémpadlózata találkozásánál körbefutó rozsdás frízből kimaratott és hátulról megvilágított nevek, az 1944-67 között kivégzettek nevei. A temetői sírok félhomályában alig kivehető vékony vaskereszteken zseblámpák pislákolnak az örök világosság és mementó emlékfényei. A hatalom által 1980-tól kezdve eljátszott manipulált demokráciamodell, valamint a kívülről jövő valódi demokráciaigény dichotómiájának feloldásaként 1988-89-ben kibontakozó társadalmi mozgalmak eredményei közül a '89-es tömegdemonstrációk, Nagy Imre és társainak június 16-i újratemetése, majd a szovjet csapatok 1991 júniusában befejezett kivonulása, valamint II. János Pál pápa augusztusi látogatása szerepel a Búcsú terme három monitorán futó programon. A tettesek fényképes galériája egy mozgalmi-vörös festékkel fedett lépcsőházba szorult. Alkóvjaiban elhelyezett szocreál szobrok, domborművek között kanyarodunk fel a felszínre, ahol ismét szemügyre vehetjük a kilőtt, benzinét elfolyató tankot, a fémbe maratott arcú áldozatok szinteket összekötő tablósorát. Átsétálva a könyvesbolt számítógépeit böngésző látogatók között, a Galériában F. Kovács Attila tervrajzai és makettjei láthatók, melyek a Terror Háza „rekonstrukciója" során készültek (ő jegyzi a látványtervet, Schmidt Mária a történészkoncepciót). Szocreál gipszmásolatok népesítik be azt a dupla üvegfalat is, mely a büfé légterét választja le. A befelé oly tempósan terelt látogató tekintete kifelé jövet már további részleteken is elidőzhet: a recepció háttere is hatalmas szocreál kőrelief, az egyik fogadófalba süllyesztett monitoron síró férfiarc mögött ruhatár nyílik. A főkapualj fogadószentély-jellegét a nyilaskereszt-, illetve ötágúcsillag-kihagyással dekorált fekete, illetve vörös márvány „oltárlap" s az eléjük elhelyezett mécsesek, virágok jelzik. „Nyomasztó vég, s mégis oly felszabadító" - mondhatnánk színházi nyelven, de valójában nem is túl nyomasztó és korunkat ismerve végérvényesen nem is felszabadító. A magyar demokrácia bizonyítványa e nélkül a szembenéző kiállítás nélkül kitöltetlen maradt volna - vélekednek elismerően lelkes kollégáink. Tegyük hozzá: a muzeológiáé is. Fogyasztható nagyságú és mélységű történeti jellegű tárlatot rendezni csak az általában csekély számú, a 20. század esetében pedig szegényes küllemű tárgyak közötti válogatással lehet a célból, hogy azok hiteles, logikailag összefüggő, koherens, kronológiailag egymásra épülő rendszert alkossanak. Ezen tematikai, esztétikai, pszichológiai válogatás eredménye mindenkori tárlatunk muzeológiai váza, nyersanyaga, melyről rendre kiderül, hogy csak a hozzájuk rendelt terem- vagy témaösszefoglalók segítségével tud az igényesebb látogató eligazodni az ábrázolni kívánt téma mélységeiben. A Terror Háza termeit is felszerelték ilyen kiváló (és elhozható, otthon mindenki által összefűzhető) magyar és angol nyelvű tematikus összefoglaló lapokkal. S mivel a felkutatott, vagy kölcsönzött tárgyi anyag a pszichologizált főtéma - társadalmi és politikai harcok, feszültségek, rettegés, üldöztetés, terror, önkény slb. - tekintetében alig tekinthető bőséges információhordozónak, a rendezők Magyarországon először alkalmazták a totális térkiképzésnek, témaöböl-alkotásnak a hagyományos vitrinkultúrával gyökeresen szakító módszerét. A szakma által ismert tárgyakat, képeket, filmeket együtt döbbenetesen installált kontextusba helyezték a korábbi évtizedekben kikísérletezett színházi és filmes jelzésrendszerek felhasználásával. Felvállalták továbbá, hogy a történelem dramatizált változatát nyújtják; előadásuk egésze egyfajta circus viciosus, amelyben az ábrázolt tragédia a hóhérok közönségességébe, s a megjelenített