Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Nagy Ádám: Kőhegyi Mihály (nekrológ)

Kőhegyi Mihály (1934-2001) Nagy Adám Nagyon nehéz Kőhegyi Mihály nevéhez odaírni a szokásos évszámokat, hiszen több mint három évtizedes szakmai kapcsolat és barátság füz hozzá. A numizmatika hozott össze bennünket, de eredendően érdeklődő, sőt kíváncsi természete ezt az ismeretséget bensőséges kollegiális kapcsolattá érlelte. Hányszor kikérdezett, beszéltetett! Őszinte felelősséget érzett mind a tudományért és a múzeumért, mind pedig a fiatalabb pályatársakért, mert soha nem felejtette el saját pályakezdése nehézségeit. A könyv, amelyen egyedül az ő neve áll, munkássága bibliográfiája, élete bizonyítéka sokirányú érdeklődésén túl sokirányú emberi kapcsolatainak is, ami szolgáló tudósi mentalitásából fakadt. 1934. március 11-én született Katymáron szegény család egyetlen fiaként. A háborús években falun végzett általános iskolás évei után a közeli városban, Baján folytatta tanulmányait. Kölcsön kapott kocsival s lovakkal vitték szülei a városba a 12 éves gyermeket az egész tanévre szükséges holmival és élelemmel, amire egy kosztos diáknak szüksége lehetett. „Csak rossz társaságba ne keveredj!" - bocsátotta útjára édesanyja. A kor zűrzavaros iskolarendszerében többféle iskolába és sokszor más és más osztályba került az átszervezések miatt. Ennek később kifejezetten örült, mivel a környék falvaiban mindenütt volt ismerőse, akik jól ismerték régiségeket kutató szenvedélyét, így a már régész posztot betöltő osztálytárshoz mindenfelől külön propaganda nélkül érkeztek a leletbejelentések. Gimnazistaként ugyanis már rendszeresen járt nem csak a könyvtárba, hanem a múzeumba is, ahol rendezte a könyveket, összeállította a megye helységkataszterét, nyaranta pedig mindig részt vett a közelben zajló ásatásokon. Cikke is megjelent a megyei Népújságban szülőfaluja kultúrtörténeti adatairól és későbbi nagyhírű ásatásainak színhelyéről, Madarasról is. „Sokszor megtörtént, hogy megvirradt rám egy-egy, a népvándorlás korát tárgyaló könyv fölött, s rögtön mennem kellett az iskolába." - írta visszaemlékezésében a hivatástudatát megalapozó éveiről. Nem tartozott a jó tanulók közé, de a történelem iránti kitartó érdeklődése olyan meggyőző volt, hogy matematikus osztályfőnöke szelíd megadással nézte el a számok világában való nyilvánvaló járatlanságát. Lelőhelyeket keresve néha napokig nem járt iskolába, ám a történészvetélkedőkön mindig jól szerepelt. 1953-ban érettségizett és rögtön felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem régész szakára. Híre megelőzte az egyetemen. A tizenegy évfolyamtársa között egyedül ő volt falusi az ennek megfelelő gyakorlati és műveltségbeli hátrányokkal. Itt vált igazán életelemévé a tanulás. A tudást kemény erőfeszítéssel szerezte meg, amihez bizonyára erőt adott neki az élet dolgait mély humorral tudomásul vevő életszemlélete. (Az 1960-as években közismert szarkasztikus humorával hárította el a marxista-leninista esti egyetemre való beiskolázását, amikor is a párttitkárnak édesanyja fönt idézett intelmére hivatkozott.) Érdeklődése a népvándorlás kora felé irányult részben korábbi ásatási élményei alapján, részben pedig a később mesterének tartott László Gyula professzor hatására. Szeretettel emlékezett többek között Oroszlán Zoltán és Banner János tanáraira is. Egyetemi évei alatt sokat foglalkozott Móra Ferenc régészeti munkásságával, több írása is megjelent róla. Már ekkor elkezdte különböző müvekről írott ismerteléseinek sorozatát, amelyekben mindig hozzátette véleményét, egyúttal tanúbizonyságot téve ezzel nemcsak egyszerűen önálló, hanem sajátos gondolkodásáról. Az egyetem elvégzése után egy gyakorlati évet töltött a Magyar Nemzeti Múzeumban majd 1958-ban, mint képzett régész visszatért Bajára. A vidéki munka vállalása a legtermészetesebb volt számára. A bajai múzeumban töltött 38 dolgos év alatt módja volt elvégezni a legkülönbözőbb munkákat, amire a kiállításokon és ásatásokon kívül egy