Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Pintér János: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum

200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum Pintér János Az alapítástól az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő intézmény múltjának felvázolásával kísérletet teszünk arra, hogy röviden bemutassuk azt az utat, amelyen végighaladva gróf Széchényi Ferenc gyűjteményéből hazánk legnagyobb múzeuma lett. A nyilvános gyűjtemények létrehozásának gondolata a 18. században kezdett testet ölteni Európában. Magyarország - mint a Habsburg birodalom része - csak néhány főúri magángyűjtemény megnyitásától várhatta, hogy a nemzeti örökség kincsei a tulajdonosokon és a kiválasztottakon kívül mások számára is megtekinthetők legyenek. Arisztokratáink közül gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) döntött úgy, hogy hosszú évek tudatos gyűjtőmunkája révén létrehozott műtárgy- és könyvanyagát a magyar nemzetnek adományozza. A 18 éves koráig Magyarországon nevelkedett, majd a bécsi Theresianumban tanult Széchényi komoly politikai karrier elé nézett, hiszen alig volt 30 éves, amikor Horvátország helytartó bánja lett. Hamarosan felismerte azonban, hogy II. József reformelképzelései élesen szemben állnak a nemzeti függetlenségi törekvésekkel. Ezért visszavonult a közélettől és tevékenységének középpontjába a hazánk történetével kapcsolatos régiségek, dokumentumok, könyvek gyűjtése került. Ebben a munkájában olyan kiváló szakemberek segítették, mint a jeles numizmatikus és régész Schönvviesner István, az oklevéltan szakértője Kovachich Márton György és Alma Károly a magyar címertan úttörője. A könyvritkaságok gyűjtésében, könyvtára kialakításában pedig Hajnóczy József személyében találta meg a feladatra alkalmas szakembert. 1802-ben úgy ítélte meg, hogy gyűjteménye színvonal és mennyiség szempontjából olyan összetételű, amely alkalmas egy nemzeti közgyűjtemény alapjainak lerakásához. Még az év folyamán, november 25-én kapta meg Széchényi I. Ferenc császár engedélyét, hogy gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az adomány - többek között - csaknem 12 ezer nyomtatványt, 1150 kéziratot, mintegy másfél száz kötet térképet és rézmetszetet, több mint 200 nemesi címert, 2675 darab érmét (köztük 702 db aranyérem volt) és különböző régiségeket tartalmazott. E naptól számítjuk a Magyar Nemzeti Múzeum létezését. A gyűjtemény felügyeletével József nádort bízták meg, aki az elkövetkező évtizedekben nemcsak irányította, hanem - szívügyének tekintve a feladatot - minden rendelkezésére álló eszközzel, így anyagi támogatással is (saját vagyonából) segítette a múzeum gyarapodását, fejlődését. Egy esztendő múlva a pesti pálosok kolostorában megnyitották a látogatók előtt a gyűjteményt, amely könyv-, érem- és régiségszobákból, valamint olvasótermekből állt. Első igazgatója Miller Jakab Ferdinánd (1749-1823) nagyváradi akadémiai tanár lett. A napóleoni háborúk miatt azonban hamarosan menekíteni kellett a gyűjteményt, először Temesvárra, majd Nagyváradra. Csak 1811-ben nyílhatott meg ismét a múzeum, új, az addiginál jóval nagyobb területen, a pesti egyetem régi épületében. Ez alkalommal tették közzé az első látogatási szabályzatot magyar, német és latin nyelven. De közben más fontos dolgok is történtek. 1806-ban Schönwiesner István szerkesztésében elkészült, és Széchényi Ferenc saját költségén megjelentette az Éremgyüjtemény háromkötetes katalógusát. József nádor ugyanebben az esztendőben megbízta Miller Jakab Ferdinándot egy emlékirat elkészítésével, amelyben összefoglalták a múzeum célkitűzéseit és feladatait. A „Museum Hungaricum - a nemzeti gyűjtemények - elintézése feltételei" című, magyar-latin szövegű előterjesztés bevezetőjében utal arra, hogy a nemzeti közgyűjtemény fejlesztése és gyarapítása