Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 2. (Budapest, 2002)

II. Módszertan - műhely - közlemények - Vígh Annamária: Távlatok és valóság. A történeti muzeológia aktuális feladatai az ágazati irányítás szemszögéből

vonatkozó mennyiségi adatai aligha tekinthetők mérvadónak és céljukat tekintve sem helyettesíthetik a gyűjtemények felmérésének régóta esedékes munkáját. Szakterületünkön nem a beleltározatlan, hanem a fogalmilag rosszul meghatározott tárgyak nagy száma jellemző. A probléma nem újkeletű, az 1983-ban elhangzottak sajnos ma is érvényesek. „A történész-muzeológus mindent gyűjt, ami a keze ügyébe kerül. Nem véletlen, hogy ugyanazon funkciójú tárgynak a gyűjteménybe sorolása is „ad hoc" szerű, a muzeológus szubjektív ítéletétől függ: ha szép a tárgy, akkor iparművészet, ha nem szép: helytörténet, ha egy kard a földből kerül elő: régészet, ha egyéb módon gyűjtötték: helytörténet." A napjainkban folyó átfogó megyei vizsgálatok, a folyamatban levő, országos intézményeket érintő szakmai vizsgálatok, valamint a szakfelügyelői jelentések egybehangzóan állapítanak meg hasonló hiányosságokat. A gyűjteményi munka másik alappillére a szerzeményezés. Az 1COM 1990-ben elfogadott etikai kódexe is foglalkozik a múzeumi gyűjtemények gyarapításával kiemelve, hogy minden intézménynek írásban meg kell fogalmaznia gyűjtési koncepcióját, melyet rendszeres időközönként, de legalább ötévente felül kell vizsgálnia. A megszerzett műtárgyaknak meg kell felelniük a múzeum céljának és tevékenységének, vagyis az adott egység gyűjtőkörének és rendelkezniük kell az érvényes jogcím bizonyítékával. A történeti muzeológia egyik legfontosabb feladatát fogalmazza meg a nemzetközi múzeumi szervezet. A felvetés időszerűségét és tartós megoldatlanságát jelzi, hogy ebben a témában a közel húsz évvel ezelőtti megállapítások ma is érvényesek. „Az intézmények egy részében nincs távlatokat célzó, szakmailag elfogadható gyűjteményfejlesztési koncepció, a gyűjtemények bővítését alapvetően az időszaki kiállítások tematikája határozza meg, állandó kiállítások esetén a hiányokat kampánymunkával igyekeznek pótolni. Ezért a legalapvetőbb feladat a korszakokra bontott gyűjtemény fejlesztési koncepció kidolgozása". Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az intézmények többségében nem került sor sem koncepció kidolgozására, sem pedig a gyűjtemények kellő mértékű bővítésére. A feladat megoldása sürgető, hiszen a szűkülő anyagi források miatt a közgyűjtemények számára megfizethetetlenné válnak olyan műtárgyak, melyek feltétlenül múzeumi megőrzésre méltók. Itt kell szólnunk az állami elővásárlás egyre bővülő lehetőségéről, vagy az NKA Múzeumi Kollégiumának műtárgy vásárlásra juttatott támogatásáról. A 2001. évi tapasztalatok alapján elmondható, hogy kevés a történeti jellegű mütárgyigény, a NKÖM múzeumainak szaktörvényi támogatásánál szintén csekély számú a konkrét vásárlási igény. A történeti gyűjtemények gyarapítása azonban nemcsak anyagi kérdés. A közelmúlt és napjaink tárgyi világa, dokumentumai még szinte ingyen elérhetők. Kellő szakmai felkészültséggel és bátorsággal értékes gyűjtemények szerezhetők meg. Gyakran halljuk ezt az érvelést muzeológus kollegáktól, hogy a rossz raktározási és restaurálási feltételek miatt nem vásárolnak, hiszen a tárgy a múzeumban rosszabb körülmények közé kerül. Ez a felvetés nem elfogadható, ilyen esetben meg kell találni a megfelelő fellételekkel rendelkező közgyűjteményt és nem szabad kockáztatni a tárgy elkallódását, esetleg külföldön történő értékesítését. A nyilvántartott műtárgyanyag tudományos feldolgozása szintén múzeumi alapfeladat, és mint ilyen számtalan problémát vet fel. Ezek közül néhány kérdés jogi szabályozást nyert a kutatásról szóló kormányrendeletben. A történészeket különösen érinti annak tisztázása, hogy a múzeum mennyiben minősül kutatóhelynek, illetve a kutatási témaválasztás terén a történész-muzeológusnak milyen kötelezettségei vannak. A múzeum alapvető funkcióit a bevezetőben tisztáztuk. így világossá vált, hogy az intézmény, mint történeti adattár kutatók kiszolgálását is felvállalja, de elsődlegesen saját szakembereinek kell fenntartani azt a lehetőséget, hogy a gyűjteményi anyagot feldolgozzák és publikálják. Az intézmények jövőjét meghatározza, hogy hány magasan kvalifikált,