Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Mihály П. (1821-1855) 1821. szeptember 4-én született, keresztapja Pál István cserepes volt.

56 Mihály II az a fazekas, aki a tiszafüredi díszedények stílusát megújítja, s aki készítményein magát ifjú Nagy Mihálynak nevezi. 1846. február 4-én veszi feleségül Labanci Mihály nyergesmester árván maradt lányát, Katalint.

57 Ekkoriban nyithat önálló műhelyt, míg előtte valószínűleg apjánál dolgozik. A többi fazekastól eltérően nem a fazekasokkal, hanem apósa mestertársaival, a híres füredi nyergesekkel erősíti családi kapcsolatait, mind a négy gyermekének nyergesmester a keresztapja. Igen fiatalon, 34 éves korában halt meg, 1855. szeptember 7-én kolerában.

58 A fennmaradt tizenegy, biztosan általa készített cserépedény tehetségéről, formát és díszítményt egyaránt megújító képességéről tájékoztat.

59 Készítményeiből nyolcat a Néprajzi Múzeumban őriznek, s hatnak fényképét különböző helyeken publikálták, melyek a következők: 1844- és 1852-es butykoskorsók, 1846-os butella, 1846-os tányér („honi tányér"), 1847-es miskakancsó és egy dátumozatlan, szarvasos díszítésű bokály.

60 Az 1845-ben készített, fehér alapon zöld függőleges csíkozással díszített, félig fedett tetején karcolt felirattal ellátott kancsót és az 1846-ban készült zöld mázas, karcolásos díszítésű, Rajczy Mihály miskakancsóiról már korábban ismert rozettákkal ellátott boroskancsót még nem publikálták. Az utóbbi darabot szomszédjának, a 173-as telken lakó Gyöngyösi nyergesmesternek készítette. Az 1846-os boroskancsóval szinte teljesen azonos motívumokkal díszített, a Déri Múzeum gyűjteményében található 1847-ben készített miskakancsója, melyen ha neve nem szerepelne, egyértelműen Rajczy Mihály munkájának tarthatnánk (6. kép). A változatos feliratokat kedvelő Nagy Mihály a következő feliratot karcolta a miskakancsó fül alatti részére: „an nó az 1847 Évbenn készítette Ijjü Nagy Mihály Juhász Jánosnak Vivát Rátz Julianna hit vessem töltse tele az", a kancsó alján körben, két sorban: „Pintesem Úgy is régenn szomjúhozom, Attza kintsem nagyot iszom, iszom a bort rugóm a port szeretem én az szép asszont". Három butykoskorsója csak írókás díszítéssel készült. A legkésőbbit, melyet 1852-ben készített, a Néprajzi Múzeumban találhatjuk. Ugyanaz a forma, ugyanúgy elhelyezett díszítmény és felirat jellemzi az 1848-as, tiszafüredi magángyűjteményben lévő darabját, melyet Áts Lőrintznek készített, aki Julianna nevű nővérének volt a férje (7. kép). A butykoskorsók közül csak ez az egyetlen darab tanulmányozható eredeti szépségében, mert pálinkán kívül mást nem tartottak benne. A család mindig megbecsülte, csak nagyobb ünnepeken használták. Élénksárga mázán fekete írókás öt és hat szirmú virágok és indák láthatók két tulipán 6. kép. Miskakancsó 1847-ből (Déri Múzeum) 56 SZA 111/74. 57 ЕАНГ85. 58 HA IV/44. 59 A kézirat elkészítése után jutott tudomásomra, hogy egy miskakancsóját a bajai múzeumban, egy tintatartóját a Néprajzi Múzeumban találhatjuk még. 60 1844-es és 1852-es butykoskorsóját a 47. és 48. ábrán mutatja be Kresz M. (v. ó\: Kresz M., 1969. 85.

1.), az 1846-os „honi tányért" a Viskf-féle könyv 146. képén, 1846-os butelláját és 1847-es miskakancsóját Domanovszky Gy. Magyar népi kerámiájában a IX. és X. színes táblán, bokályát a Magyar Néprajzi Lexikon l. kötetében a 309. lap 8. és 9. képén láthatjuk. 61 Déri Múzeum, lelt. sz.: V. 77.74.1. 16