Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

ízlésváltás a XIX-XX. századi alföldi parasztkerámia típusaiban és díszítményeiben (...) A 18-19. század fordulójától a népművészet új irányt vett, és a parasztság környezetének újszerű, a polgáritól eltérő jelleget kölcsönzött. Ez a művészet, melyet a paraszti hagyományokon alapuló mezővárosi és falusi társadalmak formáltak, tradicionálisabb volt, mint a változásokra fogékonyabb, a nyugati életformához jobban igazodó városi polgárságé. A megváltozott igények a kézműveseket is megosztották. Egyes kézműipari ágak szervezetten kettéváltak, míg mások csak az egyik réteg használatára termeltek. Az új, német divat szerint dolgozók a gyorsabban változó városi, főleg polgári igényeket elégítették ki, míg a magyar jelzővel rendelkező kézművesek a régi, hagyományos stílusban dolgoztak. Vevőkörük a paraszti vagy a paraszti körülmények között élő kisnemesi rétegből került ki. Ennek a rétegnek fogyasztása a múlt század elejétől fokozatosan növekedett, melyet a mezővárosi céhesípar fellendülése, új céhek alapítása és a régiek kiváltságleveleinek megerősítése kísért. Több kisipar nem nyújtott lehetőséget arra, hogy mindkét réteg ízléséhez alkalmazkodjon. A fazekasság is ezek közé tartozott, ahol a polgári ízlést követő átalakulásnak éppen az alapanyag szabott korlátokat, mely a finomabb formák, az újszerű díszítmények, a hagyományostól eltérő vagy új színezések (arany, ezüst) alkalmazását nem tette lehetővé. Az ilyen igényeket új manifakturális vagy gyári körülmények között dolgozó iparágak: a keménycserép-, fajansz-, porcelán- és üveggyártás elégítette ki. Tetszetős és finom vonalú termékeik a 19. század első felére a cserépedényeket a városi polgárság edénykészletéből fokozatosan kiszorították. Hatására a városi értékesítésre dolgozó fazekasok termékszerkezete átalakult, és abban a népi használatra szolgáló, mással még nem helyettesíthető cserépedények részaránya megemelkedett. Ezeken a helyeken az ünnepi cserépedény-készlet korábbi rangját már nem kapta vissza, bár a városi szegénység használatában a múlt század utolsó harmadától ismét jelentkezett. Ezek a fazekasság szempontjából döntő, a polgári ízlésátalakuláson alapuló változások még az Alföldön sem egy időben zajlottak le. Debrecenben már a 18. század végén megnehezedett a városi fazekasok élete. Nagy András szülőhelye elhagyását azzal indokolta, hogy Miskolcon „a Fazekas Mesterségére való bé állására" akar pénzt keresni, „mivel ott nagyobb Keleté van a Fazekas Müvnek, és minden Kontárkodhatik" (Borsod Megyei Levéltár IV-1501/c; FÜVESSY 1989. 327). A folyamat azonban a 19. század első harmadáig minden jelentősebb alföldi nagyvárosban végbement, ahol nagymúltú fazekascéhek működtek. Debrecenben, Szeged, Miskolc és Eger a múlt század első felében alig őrzött meg kerámiákat, meglévő anyagának zöme céhpecséttel hitelesített mesterremek, céhek vagy elöljáróságok által használt kerámia, református úrasztali edény, azaz nem polgári háztartásokban használt tárgy. A fazekastermékek fogyasztói a 19. század első felében fokozatosan átrétegződtek, melyet új, főként paraszti értékesítésre termelő mázaskerámia-központok kialakulása kísért. 1840-ig az alföldi és annak északi peremén elhelyezkedő, közepes nagyságrendű fazekasközpontok, a paraszti és kisnemesi használatra termelő helyek rövid idő alatt elsajátították a magasabb technikai tudást 164