Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Hódmezővásáhely 1. kép. 1800-as boroskancsó (Koszta József Múzeum) A vásárhelyi anyag az alföldi parasztkerámia legkorábbi terméke, melyet Kiss Lajos és Kresz Mária kutatásaiból viszonylag jól ismerjük. A XVIII. század végétől leltárszerű pontossággal állnak előttünk tárgytípusonként a datált vásárhelyi edények.

14 Ismerjük a török hatású és az írókás vagy karcolt díszítmények alakulását, majd a vélhetően török hatás (fésűsdísz, mázfoltok) visszaszorulását is. Tudjuk azt is, hogy a hódoltságkor két eltérő kerámiastílusa a korai vásárhelyi darabokon ötvöződik. Újat csupán egyes tárgytípusok legkorábbi előfordulásában, illetve a kisebb központokkal való kapcsolatrendszerében tudunk mondani. A legkorábbi fennmaradt tárgytípus a csalikancsó (1798) és a boroskancsó (1800) volt.

15 A csalikancsók datált példányai mellett néhány datálálatlan is előkerült. Zöld vagy sárga mázasak, Díszük rátétes pecsétek, mázfoltok, ritkábban engób alatti karcolások. A forma a hozzá kötődő díszítménnyel és alapszínekkel más dél-alföldi központokba is eljutott, jelezve, hogy a térség magyar és nemzetiségi (Tótkomlós) népi kultúrájába - valószínűleg a lakodalmi szokásrendbe - a csalikorsó már igen korán beépült. Zöld színű az a kiöritócsöves boroskancsó, melyet karcolt, ódon felírat díszít: „No, Igyál a te borodat vidámsággal a te életednek napjaiban mellet belétöltöttél a te hordóidban", tetején a készítés ideje: „Ano 1800 die 20 május". Készítési helye valószínűleg Hódmezővásárhely (1. kép). 1806-ból karcolt virágdíszes tál, majd 1813-tól kulacs, 1816-tól butella, 1817-től butykoskorsó jelzi az edénytípusok változatosságát. A délről jövő hatás nem csak a díszítmények (mázfolt, fésűs dísz) és egyes formák (öntőcsöves kancsók) esetében, hanem a terminológiában is nyomon érhető. Az előbbiek török, míg az utóbbiak főként itáliai (szegedi bokály, butélia) közvetítésre utalnak. A cserépbutella az üvegbutélia olcsóbb cserép megfelelője. A XIX. század elejétől az égetett szeszesitalok alföldi térhódításával terjedt el és teremtett néhány évized leforgása alatt az egész Alföldre átterjedő divatot. Eddigi ismereteink szerint az edénytípus cserép változata Hódmezővásárhelyen alakult ki.Alapformája a hengeres palackbutélia lehetett. Ebből számos datálatlan, egyszín zöld, sárga, barna, illetve különböző alapszínen tarka mázfoltos található a gyűjteményekben, melyek később a könnyebb szállítás érdekében váltak kezdetben ovális alaprajzúvá (ezek közepe gyakran mívesen áttört), majd vették fel legáltalánosabb formájukat, a szögletes téglatest alakot. Kresz Mária kutatása szerint a múzeumi gyűjteményben a legkorábbi példányuk az 1820-as évet viseli, de felirata - „ mit nézel Szamár, látod hogy butella " -jelzi, nem az 1820-as datálású az első butella.

16 Ezt a zöld mázas, lapított, áttört közepén sárga mázas edényt egy 1818-as datálású palackbutélia előzte meg, mely 1994-ben került be a Néprajzi Múzeumba egy magángyűjteményből.

17 A szentesi múzeumban egy ennél korábbi darabot találtam. Az alacsony, zöldmázas palackbutellán szalagszerűen fut körbe az egyszerű, karcolt klasszicista girland, végén tulipánnal, alatta az évszám: 1816 (2. kép).

n A korai datált palackbutellák számát emeli a 14 KissL., 1914-1916., 1926.; Kresz M., 1954.; 1990.; 1991. 15 NM 53.61.881. (1798); KJM 68.2.1. (1800). 16 Kresz M, 1954. 129.; NM 131233. 17 NM 94.22.45. 18 KJM 54.968.1. 155