Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

talanok", készítési idejük és helyük pontosabban nem állapítható meg. Mint dísztelen tárgyak, nem örvendtek nagyobb megbecsülésnek, a gyakori használatban összetörtek, így számuk elenyésző, pedig a levéltári források készítésükre mind mázolatlan, mind mázas változatban gyakran utalnak. A XVIII. század közepétől különböző történelmi, társadalmi és gazdasági okok miatt vásárlóközönsége egy jelentős részét elvesztve az alföldi nagyvárosi fazekas céhesipar válságba jutott. A jellegzetes tárgyegyüttesek hiánya azt jelzi, hogy ez a válság az elkülönült stílusú paraszti igények jelentkezését némileg megelőzte. A válság egyik fontos oka volt a városi polgárság ízlésváltása, mely az alföldi nagyvárosok gazdasági fellendülésével áll összefüggésben.

5 A XVIII. század közepére az évszázados harcok sebei gyógyultak, békésebb és gazdasági reformokat is hozó időszak köszöntött nem csak az Alföldre, hanem az egész oszágra is. A kedvező változások először a kiépítettebb közlekedési hálózattal, víziutakkal rendelkező, a felvevő piacokat könnyebben elérő nagyvárosokat érintették. Az örökösödési, majd a napóleoni háborúk gabonakonjunkturája az ipari forradalommal is összefüggésben lévő gyapjúkonjunktúrával hozta a gazdaságot lendületbe, teremtett külföldi, tárgyakban és díszítőstílusban is megmutatkozó kapcsolatokat. Ezek az új stíluselemek elsőként a felsőbb nemesi körökben, majd a nagyvárosi polgárságnál jelentkeztek. Hatásukra a XVIII. században az ünnepi szféra tárgyai alapanyagukban és stílusukban egyaránt megváltoztak. A folyamat negatív hatásban a céhesipar azon ágaira hatott, mely alapanyagában és ornamentiájában legkevésbé tudott a megváltozott ízléshez alkalmazkodni. Ide tartozott a fazekasipar is, mely díszedényeivel a barokk rafinált formáival és aranyos csillogásával, majd a beinduló manufaktúrák tetszetős készítményeivel nem tudott versenyezni. A válság éveiben a városi fazekasok két lehetőség között választhattak: - termékszerkezetüket gyökeresen átalakítva idomultak a megmaradt városi igényekhez, azaz mással még nem pótolható használati tárgyak készítésére álltak át; - az ünnepi szférába tartozó tárgyaknál újszerű formát, díszítésmódot és színezést próbáltak meghonosítani, bár erre az agyag nagyrészt alkalmatlan volt. Egy harmadik lehetőségre némi időeltolódással nyílt mód. A XVIII. század végére értek el a módosabb mezővárosi és falusi parasztsághoz, illetve a paraszti körülmények között élő kisnemességhez azok a gazdasági változások, melyek újszerű tárgyak megszerzésének anyagi alapját teremtették meg. A korabeli jobbágyi körülmények a termelés jelentős bővítését nem tették lehetővé, így növekvő bevételeiket leginkább a fogyasztás szférájában használhatták csak fel. Nagyobb lakóházakat építettek, azok egyik helyiségét, a tisztaszobát az ünnepeket szolgálatába állították, berendezésére, továbbá ünnepi ruházatukra nagy gondot fordítottak. Megnövekedett az egyházi, családi ünnepségek jelentősége is, melyet a korabeli leírások a megtermelt javak tékozlásaként jellemeztek.

6 Ez a növekvő paraszti vásárlóerő nyújtotta a harmadik kitörési lehetőséget a válságba került nagyvárosi céhesiparnak. A jobbágyság zártabb élettere és hagyománytisztelete miatt a nyugati újításokat sem megismerni, sem elfogadni nem tudta, mást tartott divatosnak és követendőnek, mint a városi polgárság. Tárgyi igényét anyagi lehetőségei is megszabták; az olcsóbb vagy az eltérő alapanyag a formára és a díszítményre is hatással volt. Az újabb stílusok késve jutottak el hozzájuk, azoknak csak egyes elemeit fogadták be, tárgyi világuk reprezentciós állománya egyre önállóbb, elkülönültebb lett. Ez az új, határozottan elkülönülő ízlésű vásárlóközönség egyre növekvő keresletével adott új megélhetést a válságba került városi céhesiparnak. A városi mesterek,alkalmazkodva az új vevőkörhöz, paraszti stílusban is dolgoznak, részben a városokban maradva, részben pedig áttelepülve vásárlóik közelségébe. 4 Bálint S., 1977. 225-226.; Nóvák L., 1982. 154-155. 5 Füvessy A., 1994. 6 Tessedik S. - Berzeviczy G., 1979. 168. 153