Füvessy Anikó: Válogatott kerámiatanulmányok (1979–2005). Az Alföld népi fazekassága – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 59. (2005)

Adatok a Dél-Alföld fazekasságához

1 1953-ban a tiszafüredi kerámia kapcsán Domanovszky György kifejtette, hogy bár a kutatást újabb feliratos tárgyak vinnék előbbre, de erre legkevésbé lehet számítani. Az azóta eltelt időszakban a köz- és magángyűjteményekbe számos új tárgy került, de a korábban őrzöttek között is szép számmal akadt fontos tudományos információt hordozó kerámia mind Tiszafüred, mind az egész Alföld viszonylatában. Ezek éppen a Domanovszky által legkevésbé várt feliratos tárgyak közé tartoztak, és részben készítési idejükkel, részben készítési helyükkel vagy jellegzetes díszítményeikkel hívták fel magukra a figyelmet, s helyezték új megvilágításba az alföldi népi kerámiaművességet. Az OTKA támogatásával 1994-1997 között számos alföldi köz- és magángyűjtemény kerámiaanyagát tekinthettem át. Köztük volt Csongrád megye néhány múzeuma (Hódmezővásárhely, Szegvár, Szeged, Makó, Szentes, Csongrád) és több magángyűjtemény (Budapest, Kecskemét, Szeged, Hódmezővásárhely). 1994-ben egy magángyűjtemény megvásárlásával a Néprajzi Múzeumba is került korai Csongrád megyei anyag, s néhány korai példány bukkant fel a békéscsabai, békési és nagyváradi múzeumban is. Az eddig feltáratlan anyag Vásárhelyre, de más csongrádi regionális központra is fontos adalékokat szolgáltatott a paraszti stílus kialakulásának idejére, illetve stílusának változására. Segítségükkel az egyes időszakok vásárlóközönségét, a divatos edénytípusokat, azok változó színét, díszítményét és díszítő technikáját is nyomon lehetett követni. Fontos eredménye volt a kutatásnak, hogy pontosan kirajzolódott az Alföld eltérő fazekasízlésének két irányító központja (Debrecen, Hódmezővásárhely) és a kirajzolódott a két eltérő alapstílus választóvonala. A délalföldi kerámiaanyag is megerősítette azt a korábbi feltételezésünket, mely szerint a városi polgárság ízlésváltása (régi stílusú népművészeti tárgyait a történeti stílusokat követő, alapanyagában drágább darabokkal váltotta fel) a fazekastermékeknél a XVIII. század utolsó harmadára már nagyjából lezajlott. Népművészeti kategóriába tartozó, városi használatú cserépedényeink száma az Alföldön és annak északi peremén elenyésző, az emlékanyag zöme céhpecséttel hitelesített mesterremek, egyházi és civil közösségek ünnepi italtartója (Debrecen, Miskolc).' Egy butykoskorsó kivételével Egerben, egy vallási közösség által használt boroskancsó kivételével Gyöngyösön, egy céhedény kivételével Szegeden a XIX. század közepéig az adott városokból reprezentációs cserépedénnyel a gyűjtemények nem rendelkeznek. Az Alföld népesebb mezővárosai ünnepi szférába tartozó polgári cserépedényeket a jelzett időszakban szintén alig tudnak felmutatni; ezek nagy része bizonytalan készítőhelyű gyertyamártó, úrasztali edény, kulacs és a XVIII-XIX. század fordulóján készített boroskancsó. Az előbbiek díszét rátétek, karcolások és feliratok, utóbbiakét csak csillogó zöld, ritkábban sárga mázuk, esetleg alatta barna fröcskölés adja. A köznapok nélkülözhetetlen használati edényei formai állandóbbságuk és egyszerűségük miatt „kor1 A tanulmány az OTKA T 013513 számú támogatásával készült. 2 Domanovszky Gy., 1953. 36. 3 FüvessyA., 1993/a. 12. 152