Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)

A FÖLDTERÜLET MŰVELÉSI ÁGAK KÖZÖTTI MEGOSZLÁSA Dévaványa két statisztikai felvétele (1895 és 1935) között sajátos módon nem lehetséges a pontos összehasonlítás a két felvétel feldolgozási módszere közötti eltérés miatt. Elfogadhatónak találjuk viszont azt az indokot, hogy a nem feltétlenül pontos és szabatos adat is jobb a semmilyen adatnál, ezért lehetségesnek tartjuk néhány megalapozott, más adatokkal is megerősített következtetés elmondását. (Lásd a 9. és 10. számú táblázatokat.) Öt művelési ág - a rét, szőlő, legelő, erdő és nádas - csak egyféle terményt szolgáltat, a szántóföld és a kert a termesztett növények nagy változatosságával tűnnek ki. A tárgyalt területen a legfontosabb szerepe a szántóföldnek jutott. A 40 év alatt 8,75%-os növekedése ugyan nem nagy ütemű, de jelentős növekedésnek fogható fel. (Abszolút számokban ez 4.848 kat. hold!) Mindez a rét, a legelő és a szőlő rovására történt (8,45%). A szántóföld területi részesedése 1935-ben 65,73%, amely a megyei átlagtól jócskán elmaradt, hiszen az 80,7%-ot tett ki. A különbség okát feltehetően a szikes területek nagyobb arányában kell keresnünk. A lélekszám alakulásából egyértelműen kiolvasható a szántóföldi termesztés növekedésének oka. Míg a természeti viszonyok azt szabják meg, hogy a birtokon mit lehet termelni, addig a közgazdasági viszonyok (piac, közlekedés, hitel, népességi és társadalmi viszonyok) azt döntik el, hogy mit érdemes termelni. Döntően tehát ezek az okok szabták meg Dévaványán is azt, hogy mit és milyen intenzitással termeltek, és melyik művelési ágat preferálták elsősorban. A területi arányt tekintve a legelő áll a második helyen annak ellenére, hogy a 40 év alatt 5,65%-os csökkenése volt tapasztalható. Arra azonban mindenképpen figyelemmel kell lennünk, hogy a dévaványai legelők döntő többsége gyenge minőségű, silány „marhajárás", amely az igazi legelő fogalmától távol áll. A legelők egy része a negyven év alatt a közgazdasági viszonyok javulása folytán szántóföldi művelés alá került. Ennek az a magyarázata, hogy ez a legősibb és legkezdetlegesebb művelési ág a gazdálkodás belterjességének térhódításával, a népesség szaporodásával a piaci- és közlekedési viszonyok javulásával egy szűkebb térre szorult. A másik pedig az, hogy a legelő nem a száraz éghajlat kultúrája. A művelési ágak között az állandóan sűrű növényzettel borított rétnek, és utána a legelőnek a legnagyobb a vízszükséglete. A szántóföld vízszükséglete ezeknél jóval kisebb. Fel kell figyelnünk arra a jelenségre is, hogy a községben a legelő területének 20%-a (3.071 kat. hold) volt csak a 100 kat. holdon aluli gazdaságok kezelésében, 80%-a a 100 kat. holdon felüli birtokosok, illetve a legeltetési társaság, a közbirtokosság kezében volt. Egyértelműen megállapítható, hogy a törpe- és kisbirtokosok - amennyiben módjuk és lehetőségük volt rá - feltörték a legelőket és a továbbiakban szántóföldként használták. Ilyen irányú tendencia tapasztalható a vármegyei adatokban is, ahol 1895-ben a terület 13%-a volt legelő, és ez 40 év alatt 8,6%-ra csökkent. A csökkenés mértéke magasabb volt az Alföld átlagánál. Az állattartás szempontjából viszont igen nagy jelentősége volt a legelőnek. A község lakosságának, főként a mezőgazdasági ingatlannal egyáltalán nem, vagy kevés földdel rendelkező gazdáknak volt szükségük állataik eltartása miatt rá, hiszen a nagyközség58