Tolnay Gábor: Föld – ember – törvény. Adatok, tények, következtetések Dévaványa mezőgazdaságának és mezőgazdasági népességének történetéből a XX. sz. első felében (1895–1950) – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 59. (2004)
Mindez további lendületet adott a talajjavításnak a dévaványaiak körében. Az állam is igen fontos feladatának tekintette a szikjavítást, melyet az is bizonyított, hogy a gyomai határban már működtek a talajjavító gépek. Ezek munkáját kívánta megnézni K. Tóth Ferenc dévaványai gazda is, aki a következőkről számolt be a Dévaványai Hírlap hasábjain. „Nekünk, ványai szántó-vetőknek, de a község összességének is legfontosabb érdeke, hogy községünket gazdasági elesettségéből kiemeljük. Ennek egyedüli módja, hogy többet és jobban termeljünk. Többet és jobbat termelni pedig csak úgy tudunk, ha az óriási kiterjedésű szikes földjeinket meszezéssel, avagy digózással meg tudjuk javítani. Ma már ezt tudja és vallja minden haladó gazda. Bár hosszú időn át az volt a nézetünk, ványai parasztoknak, hogy: itt, ahol a talaj- és éghajlati viszonyok ennyire mostohák, nem lehet szó eredményesebb gazdálkodásról, mert itt maga az életfenntartás is annyira nehéz, hogy a ványai határban csak az tud kitartóan gazdálkodni, aki itt született, és úgy gazdálkodik, mint az ősei. (Tény az, hogy más vidékről idekerült gazdálkodók sorra tönkrementek.) Mégis a digózással elérhető gyönyörű eredmények kiváltották belőlünk azt a kemény elhatározást, hogy minden szülőföldünket meg kell javítanunk! A szikjavítás új formájának megismerése illetve a modern gépekkel és eszközökkel történő munkamenet tanulmányozási vágya vitt át Gyomára az elmúlt héten egy kisebb gazdacsoportot. A tanulmányi kiránduláson látottakról beszámolónk egyébként a következő: A gyomai határban dolgozik a Földművelésügyi Minisztériumnak egy új, eddig még sohasem működött földkitermelő, szik javító gépe. A nagyjelentőségű kísérleti munkát pedig a szegedi m. kir. Talajtani Intézet főigazgatója, dr. Herke Sándor 771 vezette. A vasútállomástól alig pár száz méterre találjuk a „csoda-gépet" és pedig munkaközben. Éppen az volt az óhajunk, hogy üzemközben láthassuk azt a csodaszerszámot, amelyből ez az egyetlenegy van még Magyarországon. A Talajtani Intézet vegyésztanára, dr. Börcsök Emil barátságosan fogad bennünket és készséggel szolgál tájékoztatással. Magát a munkát, mely ezidőszerint csak kísérlet, 1942. október 7-én kezdték meg. Maga a földkitermelő gép egy 80 lóerős hernyótalpas Diesel-motoros erőgépből áll. Munka teljesítményére jellemző, hogy minden három percben egy köbméter földet termel ki. Naponta 800-1.600 négyszögöl terület megjavításához szükséges földet tud könynyűszerrel kitermelni. A kitermelt föld, a gépre szerelt emelődaru segítségével egyenesen a hozzátartozó földhordó kocsira tehető. Az így földdel megrakott kocsikat hat darab hernyótalpas Hoffer-vontató akár 500 méterre is elszállítja. Ványai szempontból éppen ennek van igen nagy jelentősége. Ugyanis ezáltal válik lehetővé, hogy egy-egy javításra kerülő darab földnek azon a részen legyen a föld kitermelve, ahol az altalaj a javításra a legmegfelelőbb. 771 HERKE SÁNDOR (Csongrád, 1882. szeptember 18. - Szeged, 1970. december 15.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a mezőgazdaság-tudományok doktora (1961), Kossuth-díjas (1955). Kidolgozta a rizstermesztés agrotechnikáját, a meszesszódás szikesek talajjavítását. - Főbb művei: A hazai szikestalajok hasznosításának gazdaságossági kérdései (Bp. 1938.); Szikjavítási kérdések. (Bp., 1951.); A Duna-völgy szikeseinek javítása és hasznosítása. (Bp. 1957.); Hidrológiai viszonyok szerepe a Duna-Tisza közötti szikesek keletkezésében. (Bp. 1962.) 281
