Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)
Takács Miklós: Az Árpád-kori köznépi lakóház kutatása, különös tekintettel az 1990-es évekre
A fentebb elmondottakból leszűrhető azon végkövetkeztetés, hogy a talaj felszínére épített lakóházak, illetve a jurtok ellenére is az egysejtű veremház döntő szerephez juthatott az Árpád-kori köznép lakáskultúrájában. így érdemes néhány szót szólni e háztípus formai sajátságairól. A veremház alapvető jellegzetességeit MÉRI István az alábbi módon foglalta össze utolsó, 1970-ben megjelent munkájában: „Földházak négyszögletes gödreit az Alföld területén igen sok helyen feltárták már középső - néha oldalt levő - lépcsős bejárattal együtt. Az ágasfák lyukainak elhelyezkedése is általában olyan szelemenes nyeregtetőről tanúskodik, amelyből a lépcsősen kiugró bejárat fölé védőtető nyúlik. (...) az alföldi földházakban általános az agyagból megépített kemence. (...) olyan ház is akadt, amelynek egyik hátsó sarkában kemence közepén pedig nyílt tűzhely volt, (...) A kerek tűzhely egy kissé a padlószint alá mélyített kör alakú sekély gödör közepén agyagrétegekből domborodóra tapasztott és erősen átégett felületű. (...) Hasonlóan, de laposra tapasztott és erősen átégett a kemence feneke is. A füst a száján keresztül húzódott ki a kemencéből." 284 Meg nem kerülhető kérdés: milyen mértékben bővült tudásunk az elmúlt három évtizedben? Egy szkeptikus megközelítés szerint a jelen kutatás e leírást semmilyen mértékben sem tudja bővíteni, hiszen az „alapképlet" ismert, és csak a variánsok száma növelhető. E gondolatmenetet erősítheti az, hogy az elmúlt két évtizedben összefoglalást megjelentető kutatók is a fentiekhez igen hasonló módon írták le az „átlagos" Árpád-kori veremházat. Egy másik kiindulópontból azonban éppen a részletmegoldások válhatnak az elemzés leglényegesebb pontjává. Azaz a kutatás jelenlegi és jövőbeli feladata egy térben és időben megfelelően differenciált leírást nyújtani az Árpád-kori veremházról. Némiképpen háttérbe szorítva azon módszert, amely az összes adat egybeolvasztásán alapuló „átlagházat" ír le, az időrendi, illetve regionális különbségeket csak kuriózumként tárgyalva. Aligha képezheti ui. vita tárgyát az, hogy e különbségek jelentősége a jövőben nőni fog. E következtetést támogatják ui. a nagy kiterjedésű leletmentések, ahol a tízes nagyságrendben feltárt veremházak részletmegoldási rend szerint különböznek egymástól. (Egyetlen példaként a 2. képen a lébény-bille-dombi leletmentés alaptérképének egy részletét mutatjuk be, annak érzékeltetésére, hogy az egymás közelében álló 470., 471., 472., 476., 1107. számú veremház részletmegoldásai mily mértékben különböznek egymástól.) Továbbá, a sokszínűség tényével találjuk szemben magunkat akkor is, ha a köznépi lakáskultúrát nagyobb távlatokban igyekszünk elemezni. Két példát emelnénk ki. Egyrészt azt, hogy a 10-11. század lakáskultúráját minden bizonnyal igencsak színezte az, hogy e korban nemcsak a meghódított avarok és szlávok, hanem a honfoglaló magyarok köznépe is ilyen hajlékokban lakott. (Az e tényben kétkedőkre talán majd egyszer meggyőző erővel fog hatni az, hogy a kelet-európai sztyeppe 8-9. századi leletanyagában bőven előfordulnak veremházak. Méghozzá az összes olyan területen, ahová az egyes nyelvészeti vagy történeti elemzések Levédiát, illetve Etelközt lokalizálják. 285 ) Másrészt pedig, ha az Árpád-kor végét szemléljük, azt kell tapasztalnunk, hogy ez is egy „átmeneti időszak". Hiszen a 13. század közepétől egyre na284. MÉRI István 1969-70. 77., 79. 285. Felfogásunk szerint a Prut és a Dnyeszter folyó közére eső területen napvilágra került házmaradványok bírnak legnagyobb fontossággal: TENTJUK, I. S. 1988. 78.; TEL'NOV, N. P 1988. 92.; Lásd továbbá: BELECKIJ, V D. 1959. 66-68.; RUSANOVA, I. I. 1973.; AFANAS'EV, G. E. 1987. 63. 31
