Cseri Miklós – Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 58. (2001)

Takács Miklós: Az Árpád-kori köznépi lakóház kutatása, különös tekintettel az 1990-es évekre

tarozása. Még olyan lelőhelyek esetében - mint pl. Nagydobrony - sem kételkedik a kora középkori település egyenlő szlávok álegyenlet helyességében, ahol a honfoglaló magyar sírok egyik jellegzetes edénytípusa, a bordás nyakú edény töredéke is napvilágra került. Az általa közölt objektum alaprajzok azonban ennek ellenére is becses forrásai az északkeleti tájegység Árpád-kori lakáskultúrájának. Sajátosan alakult a középkori telepkutatás Jugoszlávia azon északi részeiben, amelyek a beletartoztak a történeti Magyarországba. Az 1950-es években oly módon történt meg a niederlei tanok meghonosítása, hogy a pánszláv eszme sajátos, nacionalista felhangokat kapott. így pl. a mozsori telepleletek feldolgozója, Rajkó VESELINOVIC már nem szlávokról, hanem „ószerbekről" írt. 226 E nézetrendszer azonban az 1960-as évektől háttérbe szorult, mondhatni kiment a divatból. Egészen az 1980-as évek végéig, Ekkor, Slobodan Milosevic hatalomátvétele után, az apriorisztikus érvek és a sovén felhangok nem csak a telepkutatásban, hanem a szerb régészet egészében meghatározó erejűvé váltak. 227 Meg kell azonban jegyezni, hogy a vajdasági telepfeltárások pánszláv, illetve „ószerb" értelmezése nem vált általánossá. Hiszen például a legfontosabb összefoglalást összeállító Nebojsa STANOJEV is óvatosan elhatárolódott ezen eszmekörtől. Azáltal, hogy a feltárt teleprészleteket etnikai szempontból meghatározhatatlannak titulálta

228 Ezen óvatos elhatárolódás mértéke akkor válik igazán érthetővé, ha figyelembe vesszük, hogy STANOJEV összefoglalásával egy időben egy olyan másik áttekintés is megjelent,

229 amely - bár címében hangsúlyosan a középkori Szerbiára utal - mégis szerepelteti a vajdasági lelőhelyeket. Szintén a niederlei eszmekör alapján indult meg Szlavóniában, a II. világháború utáni évtizedekben az Árpád-kori falvak kutatása, amit az adott földrajzi táj középkori története is erősített. Az, hogy az írott források szerint a Dráva-Száva közének központi és nyugati harmadában a szlávok már az Árpád-korban is a lakosság többségét alkották. A szórványos adatgyűjtést, illetve a más korok feltárására irányuló ásatásokon, mintegy mellékesként előkerülő középkori teleprészletek regisztrálásának a korát

230 csak az 1990-es évek második felében váltotta fel a szisztematikus kutatás. A legnagyobb érdemeket a faluásatások megindításában Tajana SEKELJ-IVANCAN szerezte.

231 Ha számba vesszük a Partium, Erdély, illetve a Bánság keleti részén folyó Árpád-kori telepkutatásokat, többségében ismét a magyarság jelenlétét tagadó elemzésekkel találkozhatunk. Most azonban a nomadizmusra való hivatkozás

232 mellett az autochtonitás hangzatos, ám bizonyíthatatlan érve kerül előtérbe, valamint Sever DUMITRACCUnál az is, hogy a fazekassághoz a vizsgált korban csak a románok ősei értettek volna.

233 A remélt 9. századi román központok meglelése érdekében indultak meg azon földvárak ásatásai, amelyek Anonymus Gestájában szerepelnek. 226. VESELINOVIC, Rajkó L. 1953. 5-52. 227. E sajátosan elfogult látásmód legjellegzetesebb képviselőit egy, a közelmúltban megjelent munkákban igyekeztünk bemutatni: TAKÁCS Miklós 2000b. 393-414. 228. STANOJEV, Nebojsa 1996. 5-158., és különösen 5-6. 229. MILOSEVIC, Gordana 1997. 55-65. 230. Ezen állapotot tükrözi vissza az alábbi leletkatalógus: SEKELJ-IVANCAN, Tajana 1995. 231. SEKELJ-IVANCAN, Tajana 1998-1999. 195.; SEKELJ-IVANCAN, Tajana 2000. 67-88. 232. Egy jellegzetes példa: az Arad megyei terepbejárások során rögzített Árpád-kori falvak lakói azért nem lehettek magyarok, - legalábbis a leletek feldolgozói szerint -, mert ők nomádként nem képesek ilyen sűrű településhálózatot létrehozni: BLÂJAN, Mihai-DÖRNER Egon 1978. 123-137. 233. DUMITRAÇCU, Sever 1978. 51-112. 23