Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Szabó László: Lépes madarászás a Közép-Tisza vidékén
222 Szabó László A lépes madarászás legelső mozzanata a lép elkészítése. Ennek anyagát a fagyöngy (Viscum album; Loranthus europaeus) szolgáltatja. Mivel Szolnok környékén ez már nincsen megfelelő mennyiségben, ezért a madarászok vagy az ÉszakiKözéphegység erdőségeibe utaznak érte (Gyöngyös, Eger környéke) vagy a Köröstől délre lévő nagymágócsi erdőt látogatják. A fagyöngy szedését kukorica törés után legjobb megkezdeni, mert ekkor „áttetsző", sárga a bogyója, valósággal mint a borostyánkő, úgy fénylik. Hosszú rudakra tesznek szert, s azzal törik le a fagyöngy bokrait vagy követ kötnek hosszú madzagokra és azt úgy dobják fel, hogy rátekeredjenek a fagyöngy bokrára, majd egyetlen rántással a földre húzzák. „Könnyű letörni, olyan mintha üvegből vóna vagy ótvar vóna a tövin." A fagyöngy szedése, gyűjtése már magában véve is élvezetes foglalkozásnak minősül. Előtte hosszabb ideig készülődnek rá, többen utaznak, s a magukkal vitt ételt, italt fogyasztva, kellemes időtöltésnek minősül. A leszedett fagyöngyöt edényekben hazaszállítják és azonnal megkezdik a főzését. Nagy üstbe kevés vizet töltenek, kb. harmadrész annyit, mint a fagyöngy és lassú tűzön 3-4 órán át, állandóan kavargatva főzik. „Úgy enged, mint a szilva". Addig kell kavargatni, amíg „rá nem ragad a fakanálra". Ekkor egy fateknőbe hideg vizet öntenek és beleborítják a megfőtt fagyöngyöt. Lehűlés után többször átmossák. Négy-öt átmosás, vízcserélés után mind kimosódik a magva és sárgaszínű, nyúlós masszát kapnak. Ezt a masszát aztán víz alá teszik, befőttes üvegekben tartva kéthetenként cserélik rajta a vizet. Kb. 10 liter fagyöngyből 3 kg nyers lépet lehet főzni. A nyers lépet árulják néha ma is a szolnoki galamb-piacon. Nemcsak madarászok, hanem galambászok is tudják hasznosítani, mert a dúcból, padlásról lépvesszővel lehet a galambot legkönnyebben befogni. A hetvenes évek elején 5 Ft volt a nyers lép dekája. A lépfőzést Szolnokon a Tabánban néztem végig, írtam le, de nem engedtek fényképezni, tudván a madarászás tilalmáról. A befogásra induló madarász vadászat előtt a víz alatt tartott nyers lépből kivesz egy jó diónyi nagyságú darabot, s ha meleg idő van egyszerűen nyomkodással és nyújtogatással képlékennyé teszi, ha hidegebb idő van kövön vagy vas lapon kalapáccsal, fejszefokkal ütögeti és teszi nyúlóssá, szorítja ki belőle a vizet. Ezt a puhává és víztelenné tett darabot lenolajjal keveri és mézhez hasonló nyúlósságú, sűrűségű keverését készít. A keverést már a léptáskában végzi. Ez egy bőrből (rendszerint használt csizmaszárból) készített, háromrét összehajtott téglalap alakú táska, amely összehajtott állapotában kb. 15x20 cm. A bőr két egymásra hajló belső oldalát a madarász vastagon bekeni mézsűrűségű, ragadós, olajjal kevert léppel, majd ebbe többszöri húzgálás, tologatás, forgatás után beleteszi a meghegyezett végű lépvesszőket. A lépvesszőket általában fűzfából készítik, vékony 4-5 mm átmérőjű, egyik végén meghegyezett, 4050 cm hosszú ép gallyak. Egy-egy befogásra, ha egy csalifát akar állítani a madarász, 10-15 vesszőt visz magával. Magához vesz egy enyhén hajlott végű kacorkést és bicskát, s egy kalitkába zárt csalimadarat, olyat, amire éppen vadászni akar. A madarász állandóan, vadászaton kívül is figyeli azokat a madarakat, lesi életüket, szokásaikat, amelyeket fogni szokott. Szolnok környékén rendszerint stiglincre vagy más néven tengelicre (Carduelis cardnelis), csízre (Cardnelis spinus),
