Barna Gábor szerk.: Társadalom, kultúra, természet. Tanulmányok a 60 éves Bellon Tibor tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 57. (2001)
Paraszti gazdálkodás és tárgyi kultúra - Viga Gyula: A Latorca néprajzához
A Latorca néprajzához 211 karaktere különböző lehetőségeket biztosít a földművelő gazdálkodás számára is, a Latorca ártéri hordalékja, - ami a Laborccal való összefolyásnál némi barna erdőtalajjal egészül ki -, nem egyenlő feltételeket jelent az egyes kistájak, falvak népe számára. Legszembetűnőbb ez a búza egy főre jutó terméseredményeiben: az önálló paraszti gazdálkodás utolsó időszkában, az 1940-es években a Bodrog-összefolyásnál és az Ondava mente (akkor) magyar többségű falvaiban 6-15 q/fő, a folyó középső szakaszának mentén 3-6 q/fő, ugyanakkor a felső szakasz mentén csak 0-0,25 q/ fő búzatermés jutott. Vagyis a Latorca mente jelentős része hiányt mutatott a búza hasonlóan a rozs - ellátásban, behozatalra szorult a kenyérgabonából. Kevés volt a kukorica is, ugyanakkor igen jelentős mennyiség, 6-15 q/fő termett burgonyából, ami a vidék fontos kiviteli cikke volt. 22 A gazdálkodás feltételei természetesen falvanként mások, a recens gyűjtések azt jelzik, hogy akár a folyó két szembenlevő partján elhelyezkedő települések mezőgazdálkodásában is eltérő feltételek vannak: a vízen túl kifejezés ebben az esetben is kifejezi ezt a másságot (pl. Boly és Bés, Csicser esetében). A völgy síkvidéki szakaszán azonban általános jellemzője volt a XX. század első fele paraszti gazdálkodásának az állattartás és a földművelés - nehezen megteremthető - összhangja, amiben a legnagyobb gazdasági hasznot a tavasztól őszig legeltetett, eladásra hizlalt szarvasmarha jelentette. A magyar szürke marha ezen a tájon az 1930-as évek végéig, több helyen szinte a közös gazdálkodás kezdetéig megőrizte dominanciáját a fogatolásban is. A fogatolt ökröket is gyakran cserélték, s a 2-3 év után leváltott jószágokat felhizlalva értékesítették. A XIX. század végéig megmaradt háromnyomásos (esetenként kétnyomásos) határhasználatban a kapások fokozatosan elfoglalták az egyik forduló földet, a homokosabb hátakon azonban jellemző volt a rozsvetés és a burgonya évenkénti váltakozása. A struktúra intezíwé tételére igen csekély lehetőség volt: korábban a dohány (pl. Zétény Domonya nevű falurészének lakosai), dinnye (homokosabb részeken), a második világháború után alkalmanként a zöldségfélék szekunder jellegű termesztése jelentett némi kitörési pontot a gazdálkodásban. Ebben a vonatkozásban a Latorca nem jelent éles határt, s az ungi falvak életmódja lényegében azonos a Felső-Bodrogköz határos településeivel. 6. A Latorca kapcsán nem kerülhető meg a kulturális határok problematikája, ami elsősorban településtörténeti és vallási-felekezeti változásokat, történeti folyamatokat, ezek kapcsán nyelvi-etnikai átalakulásokat tükröz. Ezen a tájon az elmúlt századokban intenzív vándorlások, összetett települési folyamatok zajlottak. A térség kulturális arculata a magyar-ruszin-szlovák érintkezés hatásait mutatja, benne mind a magyar-szlovák, mind a ruszin-szlovák nyelvi-etnikai jelleg elmozdulásai nyomon követhetők. Például Ung vármegye népességének zömét 1880-ban még a rutének adták, települési területük éles vonal mentén vált el a szlovák és magyar lakosságétól. Itt - az 1900. évi statisztikák szerint - a magyarság előretörése volt szembetűnő: Zemplénben észak felé, Ungban északkeleti irányban terjedt ki a magyarság területe. A nagykaposi járás szinte teljes egészében magyarok által lakottá 22 Rónai 1945/1993. 242-274 oldalak térképlapjai
